A klímakrízis és a fenntarthatóság kapcsán egyre gyakrabban hallhatunk a kontrollált környezetben lévő gazdálkodásról. Mit is jelent ez?
A kontrollált mezőgazdaság lényege, hogy a gazdálkodást kiemeljük az addigi helyéről, és úgymond mesterséges környezetbe helyezzük. Ezzel kizárjuk azokat a tényezőket, melyekre nincs vagy csak nagyon kicsi befolyásunk van.
Ilyenek például az időjárás vagy a kártevők. Kontrollált környezetben a növények nem a talajból, hanem vizes oldatból veszik fel a szükséges tápanyagokat, és kialakítjuk számukra az optimális fény- és hőmérsékleti viszonyokat. Ezzel a módszerrel növelhető a termés- és élelmiszer-biztonság, és jelentősen csökkenthető a termelés környezetterhelése.
A kontrollált mezőgazdaság lényege, hogy a gazdálkodást kiemeljük az addigi helyéről, és úgymond mesterséges környezetbe helyezzük – fotó: Pixabay
Ilyen kontrollált termelés lényegében az üvegházi hidropóniás zöldségtermesztés, mely több évtizedes múltra tekint vissza. Az újdonságot az jelenti, hogy ezek a termelőrendszerek elkezdtek megjelenni a nagyvárosokban. Tetőkerteken, elhagyott gyárépületekben vagy csak egy kis indoor rendszerben egyre többen kezdenek el zöldséget termeszteni „urban farmeként”.
A zavaró körülmények kizárásán kívül nagy előny még, hogy vertikálisan végezhető a termelés. Egymás feletti polcokon elhelyezve a termesztőtálcákat kis alapterületen jelentős mennyiségű élelmiszer előállítható.
Sok kritika éri ezt a termelési rendszert, hogy nagy az energiafogyasztása és ezért nem fenntartható, de a technológia fejlődésével ez sem igaz. Napelem és LED-világítás alkalmazása során például minimalizálható az energiafogyasztás.
A dolog jelentőségét az is szemlélteti, hogy egyes kutatók, például Dickson Despommier, a Columbia Egyetem professzora a városi vertikális növénytermesztésben látják az egyre növekvő nagyvárosi népesség élelmezésének lehetőségét.
A kontrollált mezőgazdaság alternatívát jelenthet a folyamatosan romló és fogyó termőfölddel szemben.
Hol helyezkedik el ebben az akvapónia, és mit is jelent ez tulajdonképpen?
Az akvapónia beletartozik a kontrollált termelés fogalmába, mert egy mesterségesen létrehozott rendszer, mely teljes mértékben felügyelhető. Ennek ellenére az ökológiai körforgáson alapszik a működése, lényegében egy mini-ökoszisztéma. A fő különbség a többi kontrollált termelési rendszerhez képest, hogy
a növények számára szükséges tápanyagot nem mesterséges vegyületek formájában juttatjuk be, hanem a halak életfolyamatai szolgáltatják.
A növények felveszik a növekedésükhöz nélkülözhetetlen anyagokat, lényegében megtisztítják a vizet, ezzel kedvezve a halaknak. Egyfajta szimbiózisnak is tekinthetjük a növények és a halak együttélését. Az akvapónia lényegében ennek a két intenzív termelési rendszernek – a recirkulációs haltermelés és a hidropóniás növénytermesztés – integrációja olyan módon, hogy a negatív hatásokat csökkentjük, a pozitívokat pedig erősítjük.
.jpg)
Az akvapónia a növények és a halak együttműködésén alapul – fotó: Shutterstock
A recirkulációs haltermelő rendszerek (RAS: Recirculating Aquaculture Systems) olyan rendszerek, amelyekben a halnevelő egységek elfolyóvizét mechanikai és biológiai szűrést követően visszavezetik a haltartályba, újra felhasználják, ezáltal csökkentve a haltermelés víz- és energiaigényét, valamint a tápanyag-kibocsátását.
A recirkulációs rendszerekben rövidebb idő alatt nagyobb mennyiségű halat lehet előállítani a tavi termeléssel összehasonlítva.
A RAS előnyei közt szerepel a víz- és energiatakarékosság, folyamatosan ellenőrzött, jó vízminőség, alacsony környezeti terhelés, élelmiszer-biztonság. A hátrányok közt érdemes megemlíteni a nagy beruházásigényt, magas működési költségeket. A magasan képzett munkaerő alkalmazása és a szilárd szennyeződés gondos eltávolítása nagyon fontos elem.
A vizes vagy föld nélküli termesztési módszert hívjuk hidropóniás termesztésnek. Elszakadva a földtől és annak különböző negatív tulajdonságaitól rövidebb idő alatt, gyorsabban, jobb minőséggel többet és gazdaságosabban termelhetünk. A hidrokultúrával termesztett növény gyökérzete számára mesterséges módon biztosítják a megfelelő minőségű és mennyiségű tápanyagot, ezért energiáját a növény vegetatív növekedésére tudja felhasználni.
A rendszer előnyei, hogy elkerülhetők a földből származó gyökérbetegségek és kártevők, gyors és programozott termés. Hátránya a magas beruházási költség és az elfolyóvíz magas sókoncentrciója, mely környezetterhelést jelent.
Az akvapónia lényege, hogy ezt a két rendszert összevonjuk: a halas medencék elfolyó vize, mely a halak által kiválasztott metabolitokkal (ammónia) terhelt, egy ülepítést követően olyan közegbe kerül, melybe haszonnövények vannak ültetve. Az ültetőközeg (agyag granulátum, perlit stb) felületén – a bioszűrőhöz hasonlóan – nitrifikáló baktériumok telepszenek meg, és itt megy végbe a nitrifikáció folyamata. A nitrifikáló baktériumok a nitrogén egy részét felhasználják saját növekedésükhöz, a többi ammónia a nitrifikáció során nitritté, majd nitráttá alakul, mely formákban hozzáférhetővé válik a növények számára is. A halak által kiválasztott bomlástermékek így újra hasznosulnak valamilyen gazdaságilag fontos növény formájában.
A növények felhasználják a vízben oldott metabolitokat, melyek felhalmozódva gátolnák a halak növekedését, és egy bizonyos koncentráció felett toxikussá is válhatnak. A növények kiváltják a biofilteregységeket olyan módon, hogy közben értéket termelnek. A haltartó medencékbe pedig a megtisztított víz kerül vissza.
Az akvapónia tehát amellett, hogy kontrollált és mesterséges rendszer, a természet körforgásán alapszik, és nagymértékben fenntartható.
Milyen lehetőségeket rejt az akvapónia?
Az akvapónia rengeteg lehetőséget rejt magában. Legfőbb előnye, hogy egészséges élelmiszert lehet vele előállítani olyan területeken, ahol az erőforrások (főleg víz és termőtalaj) korlátozottan állnak rendelkezésre.
Kiemelt szerepet kaphat az akvapóniás termelés az elsivatagosodó, ám nagy népességű területeken. Fontos lehet még a fejlődő országok és elzárt régiók számára is élelmiszer-termelési szempontból. Személy szerint 2017-ben vettem részt egy projektben, mely során a Grúzia elzárt településein élőket ismertettük meg az akvapóniás termeléssel.
Emellett kiemelt jelentősége lehet az oktatásban: az alapvető biológiai folyamatokat, állatokkal és növényekkel való bánásmódot és a fenntarthatóságot nagyon jól lehet vele szemléltetni már általános iskolás gyerekeknek olyan módon, hogy közben élelmiszert állítanak elő.
Akár én is belevághatok?
Az akvapónia nagyszerűsége pont az egyszerűségben rejlik. Egy kisebb rendszer összeállítása a saját kertben viszonylag könnyű laikusok számára is, főleg mert rengeteg segédanyagot lehet találni a világhálón. Az üzemeltetés sem túl bonyolult, azonban vannak bizonyos körülmények, melyekre oda kell figyelni, és érdemes szakember segítségét kérni alkalomadtán.
Fontos a megfelelő halfaj és növény kiválasztása, illetve kombinálása. Oda kell figyelni például az optimális halmennyiségre is: ha túl kevés, nem fejlődnek a növények, ha pedig túl sok a hal a rendszerben, az jelentős vízminőségromlással és egyéb károkkal is járhat. Fontos még például a víz kémhatásának a beállítása is, hogy a halak, a növények és a hasznos baktériumflóra is optimálisan érezze magát.
Fontos kérdés még a méret és az, hogy beltéri vagy kültéri rendszert alakítunk ki. Ha valaki önellátásra vagy árutermelésre törekszik akvapóniás rendszerrel, mindenképpen üvegházban érdemes nekivágnia, hogy az év nagy részében tudjon termelni, és legalább 40-50 m2 termesztőfelületet kell kialakítania a megfelelő mennyiségű haltartállyal. Hobbiszinten a hátsó kertben pedig teljesen megfelelő lehet egy pár száz literes haltartály 1-2 m2 növénytermesztő tálcával. Egy ilyen kis hobbirendszer nagyon jó kikapcsolódási lehetőséget biztosít amellett, hogy alkalomszerűen friss zöldséget és halat is szolgáltat a nyári időszakban.
