Októberben-novemberben a növénytermesztők legfontosabb munkája az őszi mélyszántás és az ahhoz kapcsolódó alaptrágyázás. Míg a szántóföldön a gabonafélék esetében jelentős különbség nincs a tápanyag-utánpótlás terén (ősszel foszfor- és káliumtrágyák kiszórása, valamint kevés nitrogénkiegészítést is adni; a maradékot tavasszal, fejtrágya formájában kijuttatni), addig a zöldségtermesztésben sokkal változatosabb a kép, növénytől, az alkalmazott technológiától, a talajtól és a termesztési céloktól függően a trágyamegosztás és a kijuttatás időzítése nagyon változó.
A trágyázás ideje és a trágyamegosztás nehezen választható el egymástól, számos tényező befolyásolja, amelyek között sorrendiséget megállapítani nagyon nehéz:
• a termesztett növényfaj (esetleg -fajta) tápanyagigénye,
• a talaj minősége, mindenekelőtt a humusztartalom és a kötöttség,
• a talaj tápanyag-ellátottsága,
• a gyökeresedés mélysége,
• a termesztési cél,
• a kijuttatandó műtrágya mennyisége és minősége, valamint
• a trágya kijuttatásának és bedolgozásának módja.
Hogyan osszuk meg a tápanyagokat?
Gyakori kérdés a megosztási arány az alap-, indító- és fejtrágyázások között, ami más az őszi vetésű gabonafélék és más a tavaszi szaporítású zöldségnövények esetében. A talaj és a termesztési technológia ismerete nélkül a kérdésre pontos válasz nem adható, általános szabályként – közepes tápanyag-ellátottságú talaj esetében – az alábbi arányszámok javasolhatók:
|
(Hosszú tenyészidejűek: tárolási és ipari gyökérzöldségfélék, káposztafélék, paprika, paradicsom stb.)
|
(Rövid tenyészidejű fajok: hónapos retek, fejes saláta, korai karalábé, spenót, borsó, bab stb.)
Az egyszerre kijuttatható műtrágya mennyiségét alapvetően két tényező szabja meg – fotó: Farkas Imre/Agroinform.hu
Egyszerre többet vagy többször kevesebbet?
A kérdés alapvetően a tenyészidőben adandó tápanyagokra, mindenekelőtt a nitrogénre, kevésbé a káliumra vonatkozik.
Az egyszerre kijuttatható műtrágya mennyiségét alapvetően két tényező, a talaj tápanyagmegkötő képessége és a termesztett növény sóérzékenysége szabja meg.
Azokon a talajokon, amelyek kötöttebbek, magasabb a humusztartalmuk, azaz jobb a víz- és a tápanyagmegkötő képességük, ritkábban és valamivel nagyobb adagban juttathatók ki a tápanyagok, mindenekelőtt a gyorsan kimosódó nitrogén. A korai szabadföldi kertészetekben gyakran hasznosított, gyorsan melegedő, humuszszegény homoktalajokon kisebb adagokban és gyakrabban kell fejtrágyázni.
Az egyszerre kijuttatható tápanyagmennyiségnek határt szab a növények sótűrő (stressztűrő) képessége, azaz a sóérzékenysége. A zöldségfélék között ilyen tekintetben vannak kritikus fajok (pl. étkezési paprika, uborka, fejes saláta stb.).
A növény sóérzékenységétől, a talaj kötöttségétől és humusztartalmától függően ültetés (vetés) előtt nitrogénből 80-100 kg/ha, fejtrágyának 50-80 kg/ha mennyiségű (N) hatóanyagnak megfelelő műtrágya javasolható. Káliumból egy-egy alkalommal ennek duplája is kiszórható annak veszélye nélkül, hogy a növények perzselődnének.
Az egyszerre kijuttatható tápanyagmennyiségnek határt szab a növények sóérzékenysége. Ilyen tekintetben kritikus faj pl. a fejes saláta – fotó: Shutterstock
Milyen ütemben adjuk, milyen ütemben igénylik a növények a tápanyagokat?
A tápanyagok felvételének üteme, a felvett tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya a tenyészidő folyamán jelentősen változik. „Ideális” esetről, azaz optimális időzítésről és megosztásról akkor beszélhetünk, ha mindig olyan arányban és mennyiségben állnak rendelkezésre a tápanyagok a talajban, mint ahogy azt a növény az adott időszakban igényli.
A legtöbb zöldségfaj tömegéhez viszonyítottan a legtöbb foszfort a tenyészidő elején veszi fel, mennyisége a betakarításhoz közeledve folyamatosan csökken. Különösen nagy jelentősége van a gyökérképződésben, a generatív szervek megjelenésében – így a koraiságban –, a magképzésben.
A nitrogén felvétele a zöldtömeg növekedésével és a termésképződéssel arányos, a koncentrált érésű fajták esetében (determinált, csokros, ernyősvirágzatú, törpe típusok babnál, paradicsomnál, paprikánál, uborkánál, borsónál) rövid időre terjed ki, míg ugyanezeknél a fajoknál, a folyton növő fajták esetében hosszabb időre nyúlik el.
A káliumot is a tenyészidőszak elején, közepéig építik be nagyobb mennyiségben a zöldségnövények, de ez fajonként nagyon eltérő mértékű és változó ideig tartó folyamat.
