A biológiai sokféleség vagy biodiverzitás azt mutatja meg a számunkra, hogy az élőlények milyen változatossággal vannak jelen. Ha ezt kategóriákra bontjuk, akkor beszélhetünk faji, genetikai és ökoszisztéma sokféleségről.
A faji sokféleségen az adott élőhelyen jelenlévő fajokat, míg a genetikai diverzitáson a fajon vagy populáción belüli változatosságot értjük. Ez a génállományban jelen lévő változatosság tette azt lehetővé, hogy a napjainkban ismert számos növényfajta létrejöhetett, ezek közé tartozik az élelmezési növények nagy része is.
E két kategória mellett a harmadik az ökoszisztéma diverzitása, ami már egy lényegesen nagyobb, több komponensből álló lépték, ahol már megjelennek az ott található élőlény csoportok révén az olyan úgynevezett ökoszisztéma szolgáltatások, mint amilyen például a napjainkban nagyon aktuális szén-dioxid megkötés is – írja a novenyvedoszer.hu két szerzője Horotán Katalin (EKKE) és
Kisvarga Szilvia (MATE)
A biodiverzitás megőrzésére azonban nem csupán a természetes élőhelyeken kell törekednünk, hanem a városi környezetben is, mivel ezek azok a területek, ahol a legközelebbi kapcsolatban vannak az emberrel és az emberi tevékenységekkel.
A városi biodiverzitás alapköveit az élőlények jelentik: az állatok és a növények. Ezek közül a városban azok a fajok találják meg az életfeltételeiket, amelyek alkalmazkodni tudnak ehhez a mesterséges környezethez. Az állatok a galambok, a dolmányos varjak alkalmazkodtak jól az urbánus területekhez, de a rágcsálók (pl. mókusok, egerek, patkányok), a kisragadozók (pl. nyest), de egyes esetekben az őzek, a vaddisznók, a rókák is megjelennek, illetve a különböző ízeltlábú csoportok is, melyek közül a beporzók kiemelt jelentőséggel bírnak.
A városi biodiverzitás támogatásához, az egyes élőhelyfoltok közötti átjárhatóság biztosításához a zöldfelületek létesítése és a már meglévők minőségének növelése nélkülözhetetlen – fotó: pexels.com
Ahhoz azonban, hogy ne csupán a tágtűrésű fajok tudjanak „városi életvitelt" folytatni, ahhoz a települések részéről biodiverzitást támogató magatartást kell folytatni, ami a város több szintjén is megjelenítésre kerül. A város változatos növényösszetétellel rendelkezik, ahol egyaránt megjelennek az őshonos és exóta fajok, a növényzet tervezésével, új zöldfelületek kialakításával pedig a potenciális élőhelyek száma és területe növekedhet, ami támogathatja az állatvilág megtelepedését is.
A zöldfelület bővítése megvalósítható parkok, fasorok létesítésével, azonban az urbanizációs folyamatok miatt a népességszám növekedése ezt jelentősen limitálja, ezért egyre inkább előtérbe kerülhetnek az ún. alternatív zöldfelületek, melyek helytakarékos megoldást jelentenek, miközben többszörös előnyöket biztosítanak a városban élő emberek, és a városi élővilág számára.
Ezek közé a zöldfelületi megoldások közé tartoznak a zöldtetők és zöldhomlokzatok is. Kiemelendő, hogy ezek a tetők sok esetben még extenzív zöldfelületek évelő (pl. varjúhájak) növényfajokkal telepítve, aminek az oka egyrészt az épületek kora, másrészt a zöldtetők fejlődése.
Az új építésű ingatlanoknál már egy zöldtető a koncepció részét képezi, már kialakításra kerülnek az intenzív, fákat és cserjéket is eltartó termőréteggel rendelkező tetők is, ami egy lényegesen változatosabb és több szinttel rendelkező zöldfelületet jelent.
A kutatók napjainkban azt vizsgálják, hogy milyen magasságban, milyen növényösszetétellel lehetnek a leghatékonyabbak ezek a megoldások, azonban az már egyértelművé vált, hogy ezek a felületek ökológiai jelentőséggel bírnak, támogatják a városi állatvilágot. Ezt mutatja az is, hogy az őshonos fauna képviselőinek (elsősorban repülő rovaroknak) az egyedszáma is jelentős.
A városi biodiverzitás támogatásához, az egyes élőhelyfoltok közötti átjárhatóság biztosításához a zöldfelületek létesítése és a már meglévők minőségének növelése (pl.: a fajkészlet váltás őshonos növényekre, gondozási és ápolási munkák időzítése – állatfajok támogatása) kulcsfontosságú folyamat.
Mindezek megjelennek a településfejlesztési célokban is, ahol a zöld infrastruktúra (ZI vagy Green Infrastructure – GC) hálózatok tervezett kialakítása többszörös előnyökkel jár, mert a várost, mint szolgáltatásokat nyújtó ökoszisztémát veszi alapul.
Előnyök:
- egészséges növénytakaró
- a biológiai sokféleség támogatása
- kedvezőbb mikroklimatikus viszonyok kialakítása,
- a csapadékvíz megkötése,
- hőmérséklet reguláció,
- jelentős esztétikai töltet
- fenntarthatóság
- a városok élhetőségének javítása
A támogató fellépés mellett lényeges a diverzitás csökkenését okozó tevékenységek és folyamatok ismerete is. Első helyen az élőhelyek elvesztése áll, ami kezdődhet a fragmentációval (feldarabolódás), de teljes felszámolás is történhet. A második helyen áll a szennyezés, amely az emberi tevékenységet fémjelző tevékenység, mely érinti a talajt, a vízkészleteket, a levegőt is. Városon belül ennek a forrásai általában a közlekedéssel vannak összefüggésben, de az ipari területeken fokozottabb terhelés is megfigyelhető. A fokozott terhelés hatására a növények élettartama csökkenhet, ez a rájuk épülő trofikus szintekre is hatással van, a fogyasztó szervezetekbe a növények által felvett szennyezők (pl. nehézfémek) bekerülnek a táplálékláncba.
A harmadik helyen állnak az invazív vagy özönfajok, amelyek gyors térhódítás mellett az őshonos fajokat kiszorítva válhatnak egyeduralkodóvá egy-egy területen, mely szintén a diverzitás csökkenését okozza.
Számos kihívást kell leküzdenünk ahhoz, hogy a biodiverzitást megfelelően tudjuk támogatni akár városon belül, akár városon kívül. Kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani a fenntartható településfejlesztési koncepciók kidolgozásának, amelyek egyaránt magukba foglalják a megőrzést és fejlesztést.
Növelni kell az alternatív zöldfelületek arányát, új technológiai fejlesztéseket kell bevezetni, illetve nagyobb arányba kell bevonni a lakosságot az oktatás, az ismeretterjesztés, esetleg közösségi kertek formájában – írják a novenyvedoszer.hu szerzői.
Indexkép: pexels.com
