Súlyos baleset történt az M6-os autópályán, Tolna vármegye területén, a Dunaszentgyörgyi pihenőhely közelében pénteken – írta meg a teol.hu. Egy tejet szállító tartálykocsi borult fel az út szélén, miután a jármű vezetője vélhetően elaludt a volán mögött. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban az árokba ömlött csaknem 23 ezer liter tej komoly anyagi kárt okozott.
A rendőrségi jelentések szerint a kamion sofőrje a külső szalagkorlátnak ütközött, majd a jármű az oldalára borult. A szerencsén múlott, hogy nem történt tragédia – a sofőr használta a biztonsági övet, így sértetlenül megúszta az esetet. Az általa szállított tej azonban nem volt ilyen szerencsés: a tartály teljes tartalma az árokba ömlött.
A hatóságok kiemelték, hogy a hasonló balesetek megelőzése érdekében rendkívül fontos, hogy a járművezetők kipihenten induljanak útnak. Ha fáradtságot éreznek, ne habozzanak megállni, pihenni, vagy akár egy rövid tornát beiktatni, hogy felfrissülve, biztonságosan folytathassák útjukat.
A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a jármű elszállítása a tulajdonos feladata. A roncs eltávolítása tehát a szállítmányozó cégre hárult.
A baleset miatt az M6-os autópálya érintett szakaszát hosszú időre lezárták a takarítás miatt.
Indexkép: Tolna vármegyei rendőrség Facebook-oldala