A Science című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány az eddigi legtisztább képet nyújtja a szárazföldi emlősök visszaszorulásának a táplálékhálózatokra gyakorolt hosszú távú hatásairól. A biológiai sokféleség válságának mértékét emlősök táplálékhálózatának 130 000 év alatti alakulásán keresztül mutatják be - írja a greendex.hu
Csökkenhet az ököszisztémák stabilitása
Ezen idő alatt a szárazföldi emlősök mintegy 6%-a halt ki, és a becslések szerint eltűnt az emlősök táplálékhálózati kapcsolatainak több mint 50%-a. Evan Fricke ökológus, a tanulmány vezető szerzője szerint azok az emlősök, amelyek a múltban és most is a legnagyobb valószínűséggel tűntek/ tűnnek el, kulcsfontosságúak az emlősök uralta táplálékhálózatok összetettsége szempontjából.
A táplálékhálót egy adott régióban a ragadozók és zsákmányállataik közötti kapcsolatok alkotják. Az összetett táplálékháló lehetővé teszi több faj együttélését, ezáltal elősegítv a biológiai sokféleséget és az ökoszisztémák stabilitását. A fajveszteségek azonban ezt a komplexitást csökkentik, csökkentve ezzel az ökoszisztéma ellenállási képességét is.
A táplálékhálót egy adott régióban a ragadozók és zsákmányállataik közötti kapcsolatok alkotják – fotó: canva.com
Ragadozó-zsákmány kölcsönhatások
Az állatok visszaszorulása a biológiai sokféleség válságának jól dokumentált aspektusa. Ennek ellenére tisztázatlan maradt, hogy ezek a veszteségek milyen mértékben befolyásolták a világ táplálékhálózatát. Ezért annak megértése érdekében, hogy mi veszett ki a szárazföldi állatokat összekötő táplálékhálózatokból, Fricke a Rice Egyetem kari ösztöndíjasaként egy olyan kutatócsoportot vezetett, amely a gépi tanulás legújabb technikáit alkalmazva meghatározta, hogy ki kit evett 130 000 évvel ezelőttől napjainkig.
A ragadozó-zsákmány kölcsönhatások modern megfigyeléseiből származó adatok alapján betanították a gépi tanulási rendszerüket úgy, hogy az képes volt megjósolni a ragadozó-zsákmány kölcsönhatásokat olyan fajpárosítások között is, amelyeket nem láttak közvetlenül.
Ez a megközelítés 90%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy ma ki kit eszik meg. Ez jobb, mint amire a korábbi megközelítések képesek voltak, és lehetővé tette számunkra, hogy kihalt fajok ragadozó-zsákmány kölcsönhatásait modellezzük
– mondta Lydia Beaudrot Rice-i ökológus, a tanulmány vezető szerzője.
Az emlősök visszaszorulása a biológiai sokféleség válságának jól dokumentált aspektusa – fotó: canva.com
A jégkorszak emlőseit is tanulmányozták
A kutatás példa nélküli módon nyújt globális betekintést a jégkorszak emlőseit összekötő táplálékhálózatba és abba, hogy miként nézne ki napjainkban a táplálékhálózat, ha a kardfogú macskák, az óriás földi lajhárok, az erszényes oroszlánok és gyapjas orrszarvúak még mindig léteznének.
Bár a fosszíliákból megtudhatjuk, hol és mikor éltek bizonyos fajok, ez a modellezés gazdagabb képet ad arról, hogy ezek a fajok hogyan léptek kölcsönhatásba egymással
– mondta Beaudrot.
Vissza kellene állítani a táplálékháló összetettségét
A táplálékhálózatok időbeli változásainak elemzése megmutatta, hogy az állatok számának csökkenése miatt a táplálékhálózatok világszerte összeomlanak. De a tanulmány azt is kiderítette, hogy még nincs minden veszve. Míg a jelentett táplálékhálózati csökkenések mintegy felét okozták a kihalások, a többi a meglévő fajok földrajzi elterjedési területének csökkenéséből eredt.
Ezeknek a fajoknak a történelmi elterjedési területükre való visszatelepítése nagy lehetőséget rejt magában a csökkenés megállítására
– mondta Fricke.
Mi veszett el és mit veszíthetünk még? – fotó: canva.com
A táplálékháló összetettségének helyreállítása során lényegesek lennének az őshonos ragadozó- vagy zsákmányfajok visszaszerzésére irányuló erőfeszítések. Ilyen például a hiúz visszatelepítése Coloradóban, az európai bölény visszatelepítése Romániában és a halak visszatelepítése Washington államban.
Amikor egy állat eltűnik egy ökoszisztémából, elvesztése visszahat az ökoszisztéma összes faját összekötő kapcsolatok hálójára. Munkánk új eszközöket mutat be annak mérésére, hogy mi veszett el, mit veszíthetünk még, ha a veszélyeztetett fajok kihalnak, és milyen ökológiai komplexitást tudunk helyreállítani a fajok helyreállításával
– foglalta össze Fricke.
