1961-ben egy déli-sarki expedíció helikoptere repült át az Antarktisz egy különös tájegysége, a McMurdo-szárazvölgyek fölött. Ekkor a Wright-völgyben a helikopter pilótái furcsa jelenségre figyeltek fel: vízfelület csillanására, a sarkvidéki hidegben, ahol egy tónak be kellett volna fagynia. Így fedezték fel a Don Juan-tavat, amely bizonyos időszakokban a legsósabb állóvíz a Földön.

A Holt-tenger sótartalma majdnem 34 százalék, de ezt is felülmúlja az etiópiai Gaet'ale-tó 40-43 százalékos sókoncentrációjával. A Don Juan-tónál viszont 44 százalék közeli sótartalmat is mértek a sarkkutatók.

A tó nehezen megközelíthető és védett területen van, így több különleges engedély is szükséges ahhoz, hogy valaki ott kempingezzen. Amikor megduzzad, háromszáz méter hosszú és száz méter széles, a mélysége pedig csak időnként éri el a 30 centit, azonban az átlagos mélysége csupán 10 centiméter körüli. A tó vize a sókoncentrációnak köszönhetően jóval sűrűbb, mint a csapvíz, inkább egy híg szirupra emlékeztet.

A kutatók még nem tudják pontosan, hogyan telik meg a tó újra és újra, illetve elképesztő sótartalmára sincs még egyértelmű magyarázat.

Ráadásul nem is az étkezési sóban és a tengerekben is található nátrium-klorid okozza a tó sósságát, hanem a kalcium-klorid: ez adja a tó sótartalmának 95 százalékát. Ez jó jégmentesítő, mert a kalcium-klorid vízben oldódva jelentősen leviszi az oldat fagyáspontját – ez a magyarázata annak, hogy a Don Juan-tó miért nem fagy be mínusz 50 fokon sem.

A tó a felfedezése óta geokémiai rejtély. Az nyilvánvaló, hogy a magas sótartalomhoz hozzájárul a kalcium-klorid, ami könnyen képez a nátrium-kloridnál koncentráltabb oldatot, illetve a Wright-völgy extrém száraz környezete, ami miatt gyors a párolgás, de azt még nem tudják biztosan a kutatók, hogy a só és a víz honnan kerül a tóba.

Kezdetben azt valószínűsítették, hogy mindkettő mélyebb talajvízi rétegekből juthat a tómederbe, azonban egy 2013-as tanulmány ezt cáfolni próbálta, és valószínűbbnek tartotta, hogy a víz sekélyebb területről kerül a mederbe, a sót pedig időszakos hóolvadások mossák a tóba. Ezt követően egy 2017-es tanulmányban a Washingtoni Egyetem kutatói az ismert adatok alapján számítógépes modelleket készítettek a tó kémiai összetételéről, és az általuk kapott eredmények jelentősen eltértek a 2013-as tanulmány hipotézisétől, de szinte teljesen megerősítették a korábbi kutatások elméleteit.

2018-ban ez a kutatócsapat több hetet töltött a tónál, ahol mintákat vett, és figyelte a tó környezetének változásait. Ezek alapján úgy vélik a kutatók, hogy a tó alatt egy kiterjedt talajvízrendszer húzódik, ami talán más tavacskákat is táplál. Mivel a tó környékén vett talajminták rendkívül sósak, feltehetőleg évezredek alatt nagy kalcium-klorid-készletek alakultak ki a Wright-völgyben, és a víz ezekből mossa a sót a tóba.

Forrás: telex.hu

Indexkép (csupán illusztráció): Pixabay