A kabócák (Auchenorrhyncha) a meleg és a mérsékelt égöv szárazföldi élőhelyein mindenhol megtalálhatók, hazánkban közel 600 fajuk él. Ugyan a kabócáról általában a hangos ciripelés jut eszünkbe, a fajok többsége egyáltalán nem énekel fülsiketítően. Az énekeskabóca-félék családjába kb. 3000 faj tartozik, melyekből hazánkban kevesebb mint tíz él.
A kabócák jellemzői
Fajtól függően testhosszuk a 2-70 mm között változik, a legtöbb mérsékelt égövi kabócafaj 1 centiméternél kisebb, míg a nagyobbak jellemzően a trópusokon élnek. A legnagyobb termetű családjuk az énekeskabóca-féléké, az akár 5 centiméter hosszú óriás énekeskabóca hazánkban is megtalálható.
A kabócák általában megnyúlt testű, szúró-szívó szájszervű, szipókás rovarok. Fejük kevéssé mozgatható, a torral szinte egybenőtt, rajta egy pár összetett és két-három pontszemmel. A fej több csoport esetében megnyúlt, a tor előháti részén tüske vagy szélsőséges formájú nyúlványok is megjelenhetnek.
A kabócáknak két pár hártyás szárnyuk van, ám gyakori ezek polimorfizmusa, aminek eredményeképpen egy fajon belül is eltérő lehet a fejlettségük. A szárnyak nyugalmi helyzetben a potrohot háztetőszerűen borítják, az első pár szárny gyakran színes, mintázott.
A kabócák élőhelye
Valamennyi szárazföldi növénytársulásban megtalálhatók a száraz gyepektől a mocsaras vízpartokig, a tengerpartoktól a magashegységekig, az épített környezet növényzetétől a természetes vegetációkig. Gyakoriságukat elsősorban a megfelelő tápnövény előfordulása befolyásolja, de a mikroklíma és a vegetáció szerepe is jelentős.
A kabócák életciklusa
A kabóca életciklusának három szakasza van: pete, nimfa és a kifejlett példány, az imágó. A nőstények a megtermékenyített petéket – ami akár 400 db is lehet – élő és elhalt növényi szövetekbe, ágakba, gallyakba vagy ritkán a talajba helyezik. Hat-tíz hét elteltével a petékből kikelt nimfák lepotyognak a fákról, majd beleássák magukat a talajba, hogy ott a növények gyökeréből táplálkozzanak, amíg teljesen kifejlődnek. Öt nimfaszakasz létezik, melyek után mindig levedlik a külső vázukat, és folyamatosan egyre nagyobbra nőnek. A legtöbb kabócafaj 2–5 év alatt fejezi be nimfaéletciklusát. Az utolsó nimfaszakasz végén a kabócák előjönnek a földből, felmásznak a legközelebbi növényre, ledobják az utolsó vázukat is, ahonnan már felnőtt imágóként bújnak elő. Miután a végső váz megkeményedett, elindulnak társat keresni.
A kabócák valamennyi szárazföldi növénytársulásban megtalálhatók – fotó: Shutterstock
Periodikus kabócák
Míg a legtöbb kabócafaj egyedei évről évre folyamatos utánpótlás mellett válnak felnőtté, addig néhány fajuk bizonyos időközönként egyszerre, tömegesen jelenik meg a föld alól. Ezeket 13 és 17 éves kabócáknak is nevezik, a Magicicada-nemzetség hét faja tartozik ide, amelyek Kanadában és az Egyesült Államok keleti oldalán élnek. Az időszakos vagy periodikus kabócák szinte az egész életüket a föld alatt töltik, 13 vagy 17 évig élnek nimfaállapotban. Ha letelt az idő, egymással szinkronban, egyszerre bújnak elő a földből, minden növényt ellepnek a környéken, és kórusba tömörülve, hangosan énekelnek. Kárt azonban nem okoznak, pár héttel a kikelésük után, a párzás befejeztével el is pusztulnak.
A kabócák táplálkozása
A nimfák és az imágók is kizárólag növényi nedveket fogyasztanak. Szúró-szívó szájszervük segítségével nyerik ki a táplálékot a gyökerekből és a fiatal gallyakból. Tápnövényválasztásuk szerint léteznek egyféle, néhányféle, illetve sokféle növényt fogyasztó fajaik is.
A kabócaölő darázs
A kabócaölő darázsnak a nőstény egyedei kimondottan a kabócákra vadásznak. Megbénítják, majd a föld alatti üregeikben tárolják őket, és beléjük helyezik a petéiket. A petékből kikelő darázslárvák így fejlődésük során folyamatosan friss táplálékhoz jutnak az élő, már megbénított kabócából.
A kabócák szaporodása
A kifejlett hímek hangjukkal vonzzák a nőstény egyedeket. Minden kabócafajnak megvan a saját hívóhangja, amely az egészen halk kattanástól a hangos ciripelésig terjedhet. A hívások is fajonként eltérő: egyes hím kabócák állandó helyről szólítják a nőstényeket, mások pedig egyik helyről a másikra szállva hívják párjukat. Csak a hímeknek van hangképző szervük, ám mindkét nemnek van hallószerve. A nőstények hang alapján választják ki a legmegfelelőbb hímet.
A hím kabócák általában a potrohukban található speciális hanghólyag kitinhártyájának rezgetésével képesek a hangadásra. Azonban néhány kabóca más technikákat alkalmaz: szárnyaikat egymáshoz vagy a vázukhoz dörzsölik, és van olyan is, amely lábának dobbantásával rezegteti meg a talajt.
Párzás után a nőstény a hosszú, éles tojócsövével lyukakat fúr az ágakba, gallyakba, és lerakja a petéit. Tojásrakás után pár héttel a nőstény és a hím kabócák is elpusztulnak.
Okoz károkat a kabóca a növényekben?
A kabócáknak nincs olyan szájuk, amellyel leveleket vagy más növényi részeket meg tudnának rágni. Azonban az előfordulhat, hogy a nedvek szívogatása közben vírusos és bakteriális növénybetegséget terjesztenek. Hazánkban is súlyos károkat okozhat a 2006-ban Észak-Amerikából a szőlőtőkékkel behurcolt és meghonosodott amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus), amely átolthatja a szőlőre az aranyszínű sárgaság baktériumát.
Amerikából behurcolt faj az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa) is, amely 2004-ben jelent meg hazánkban. A lárvák a tavasz végén és a nyár folyamán nagy mennyiségű növényi nedvet vonnak el a növénytől, a számukra felesleges cukrokat pedig a növény felületére ürítik. Ezen a mézharmaton megtelepszik a korompenész, amely jelentősen rontja a növény díszítőértékét.
A kabócák veszélyt jelenthetnek a fiatal fákra is, amikor a nőstény egyedek tojásrakás közben lyukakat fúrnak a gallyakba, ágakba. A Typhlocyba pomaria kabóca pedig a gyümölcsfák levelén okoz sárgás pöttyöket, és bár a gyümölcsöket nem károsítja, a fiatal fák termésére hatással lehet.
Forrás: greendex.hu
