Ha nyár, akkor dinnye. Na meg persze muskátli. Mert ahogy a dinnye a strandoláshoz, úgy a muskátli az ablakpárkányhoz tartozik nyáron. Nem csoda, hiszen nagyon szép látványt nyújt az ablakban, ráadásul a muskátli még a szúnyogokat is távol tudja tartani tőlünk.

Azonban sajnos sokszor nem csak a szúnyogok részére riasztó a muskátli. Gyakori ugyanis, hogy a levelei elszáradnak, és túlságosan sok virág sincs már rajta. De azért ne keseredjünk el ilyenkor sem. Van ugyanis néhány tippünk, hogy a muskátli valóban a dísze lehessen az otthonunknak.

Ezt szeretné kérni tőled a muskátlid

Mivel a muskátli Dél-Afrikából származik, nem lepődünk meg rajta, hogy igazán szereti a fényt és a meleget. Ezért inkább a déli fekvésű ablakokba tegyük. Habár a muskátli közepesen vízigényes, amikor igazán meleg van, napi kétszer is érdemes megöntöznünk. De ha nem szeretnénk, hogy hamar búcsút vegyünk a szép virágaitól, akkor ne csapvízzel, hanem esővízzel öntözzük. Ha esővíz nem áll rendelkezésünkre, hagyjuk állni a csapból kiengedett vizet pár órán keresztül, és azzal öntözzük meg a muskátlit.

muskátli

A muskátli sokunk számára kedves, de a szúnyogok nem szeretik. Fotó: Shutterstock

Arra azonban ügyeljünk, hogy a muskátli egyáltalán nem szereti a pangó vizet, mivel abban könnyen elrothadhatnak a gyökerei. Ezért legyenek mindig lyukak a balkonláda, vagy a cserép alján, hogy tudjon távozni a felesleges víz. De ez még mindig nem minden. Az sem mindegy ugyanis, hogy milyen módon öntözzük a muskátlit. A muskátli öntözésénél arra is vigyázni kell, hogy ne legyenek vizesek a növény levelei, mert azok sajnos gombák és bacilusok támadásainak lesznek kitéve. Éppen ezért locsoljunk inkább reggel, hogy estére meg tudjanak száradni a véletlenül vizessé vált levelei is.

A talaj iránt nem igényes a muskátli, de ha azt szeretnénk, hogy tényleg szemet gyönyörködtető legyen, ültessük tápanyagban dús, jó vízáteresztő és vízmegtartó képességű talajba. Ha pedig sok virágot szeretnénk rajta látni, mindig távolítsuk el róla a száraz növényeket és virágokat. Ez nem csak azért fontos, mert így sokkal szebb a növény, hanem azért is, mert így az összes energiáját új virágok meghozatalára tudja fordítani a muskátli.

Tavasszal metsszük meg a muskátlit. Ekkor az elsárgult és a gyengébb hajtásokat metszőollóval vágjuk le, de ne vigyük túlzásba. Ami pedig szintén fontos, hogy rendszeresen adjunk az öntözővíz mellé tápoldatot. De ne adjunk neki két hétnél gyakrabban, mert azzal pont az ellenkezőjét érjük el, és megmérgezzük. Ha van egy kis kávézaccunk, dobjuk rá a muskátli földjére. Örülni fog neki. A muskátli tehát nem olyan bonyolult, de azért érdemes tisztában lenni az igényeivel, és meg is adni neki azokat.

Ha több muskátlit szeretnénk

Ha sok muskátlit szeretnénk, akkor nem szükséges újabbakat vásárolni. A dugványozás segítségével annyi muskátlink lehet, amennyit csak szeretnénk. A dugvány nem más, mint egy növényi rész, amelyet levágunk az anyanövényről és kigyökereztetjük, majd új növénnyé fejlődik. Többféle dugvány létezik.

A fejdugványt a növény csúcsáról vágjuk le. Legalább 4-6 levélpárt kell levágni ahhoz, hogy életképes maradjon. Alulról el kell távolítani a leveleket, hiszen vízbe fogjuk tenni, így azok egészen biztosan elrothadnának. Viszonylag hamar gyökeret fog növeszteni, így ezután már virágföldbe ültethető.

A szárdugványt a szár középső vagy alsó részéből vágjuk le. Körülbelül 10 cm-es szárdarabot kell levágni, az aljáról el kell távolítani a leveleket, majd gyökereztetni. A gyökerek megjelenése után ültethető földbe.

virág muskátli

Ha eltávolítjuk az elszáradt virágokat, a muskátlit újak hozatalára ösztönözzük. Fotó: Shutterstock

A levéldugvány csupán egy levél, melyet a nyéllel együtt kell levágni az anyanövényről. Ezután vagy vízbe kell tenni, vagy földbe kell dugni.

A muskátli hajtásait egészséges, gazdagon virágzó bokorról vágjuk le, éles késsel, hogy ne roncsolódjon, hiszen akkor nem fog gyökeret ereszteni. A levágott dugvány 10-12 cm-es legyen. Szedjük le az alsó leveleket, hogy ne rothadjanak el. Tegyük ezután morzsás szerkezetű, tápdús talajba. A cserép kerüljön világos helyre, de ne érje napsütés. Csak akkor öntözzük, ha a földjének felszíne kiszáradt. A dugványozást követően körülbelül 4 hét múlva jelennek meg az első levelek.

Ezt tedd, ha nem szép a muskátlid

1. Amennyiben a muskátli nem néz ki a legjobban, kezdjünk el gyanakodni, hogy nem jó helyen van. A muskátli ugyanis nagyon fényigényes, így, ha árnyékos helyre tesszük, nem fogja jól érezni magát. Ezért fontos, hogy olyan helyre tegyük, ahol megfelelő mennyiségű fényt kap.

2. Ha száraz a levele és a virágai, akkor valószínűleg nem öntöztük elég gyakran. Ha túl meleg van, napi két alkalommal is öntözzük meg. Ügyeljünk rá, hogy az ablakban még nagyobb hőmérsékletnek van kitéve, így a legnagyobb melegekben inkább vegyük le onnan, és csak estére kerüljön vissza a helyére, amikor a forróság enyhül.

3. Ha rendszeresen öntözzük, de folyamatosan áll a pangó vízben, azt sem fogja megköszönni, hiszen attól a növény gyökerei elrothadnak, és a muskátli megfullad. Ha ehhez még párás, esős idő is társul, a fonákján először kis dudorok, majd idővel barna pöttyök képződnek, melyek neve vízkórság. Hogy ezt elkerüljük, ügyeljünk az egyenletes vízellátására.

4. A túl gyakori tápoldatra a muskátli nagyon kényes, különösen a futómuskátli, hiszen az megégetheti a gyökereket, és idővel a tő pusztulásához vezethet. A fiatal, frissen beültetett töveket ne tápoldatozzuk legalább két hétig.

Muskátlikban gazdag nyarat kívánunk!