Tudjuk jól, mennyire fontos a gyümölcsfák tavaszi és őszi metszése. Azonban némelyik gyümölcsfának igazán jót teszünk, ha nyáron sem feledkezünk meg a metszéséről. Természetesen ez a metszés eltér a tavaszitól és az őszitől, azonban igazán hasznos, hiszen sokat segít a jövő évi termés mennyiségének és minőségének javításában, és abban is, hogy minél kevesebb betegség és kártevő fenyegethesse a gyümölcsfáinkat.

Azonban nem minden gyümölcsfát szabad megmetszeni nyáron is, így fontos, hogy tudjuk, melyik gyümölcsfáknak és milyen módon van szükségük a metszésre. Éppen ezért, mielőtt belevágnánk a metszésbe, és persze a gyümölcsfába, nem árt tájékozódni. Mert a lemetszett ágakat már nem lehet visszaragasztani.

Ezért hasznos a nyári metszés

1. Nyáron nem szabad olyan mértékű metszést végezni a gyümölcsfákon, mint tavasszal, vagy ősszel, azonban ha a friss hajtásokat megritkítjuk, akkor sokkal jobb terméshozamot érhetünk el.

2. Ezen kívül a korona méretét is befolyásolni tudjuk, ha folyamatosan karban van tartva.

3. Mivel csökken a levelek mennyisége, a korona jobban átlátható lesz, könnyebben járja át a levegő és a napfény, így rengeteg betegséget és fertőzést tudunk megelőzni, és a termés is gyorsabban és egyszerre fog beérni, hiszen egyformán éri majd a napfény.

nyár fa metszés

A nyári metszés rengeteget tesz a gyümölcsfa egészségéért és a jobb jövő évi termésért. Fotó: Pixabay

4. Mivel csökken a lombozat, így a fa víz igénye is kevesebb lesz, a gyümölcsfa pedig több vizet tud biztosítani a termés növelésére, hiszen nem nyelik azt el a levelek.

5. A metszés során ügyeljünk rá, hogy mindig fertőtlenített metszőollót használjunk, és mielőtt egy újabb fát kezdünk el metszeni, mindig fertőtlenítsük le újra, nehogy valamilyen fertőzést vigyünk át egy fáról a másikra. A sebeket is kezeljük le, de a nyári metszés azért is praktikus, mert ilyenkor a gyümölcsfán ejtett metszési sebek sokkal gyorsabban gyógyulnak, így jóval kevesebb lesz az esély  a betegségek megjelenésére.

6. Ami viszont nehézséget jelenthet a tavaszi és a őszi metszéssel szemben, hogy a nagy lombozat miatt ilyenkor jóval nehezebb átlátni a koronát. Érdemes ezért először pár lépés távolságból tüzetesen megnézni a fát, és elképzelni, milyennek szeretnénk látni. Pár ág lemetszése után álljunk meg, és ismét nézzük meg, hogy mutat távolról, hiszen visszaragasztani már nem fogjuk tudni, amit feleslegesen lemetszettünk.

7. Minden ág végén érdemes levágni az idei friss hajtásokat. A vágást közvetlenül egy levél felett végezzük el, mert így tudjuk elősegíteni az oldalhajtások fejlődését, és megakadályozni, hogy a gyümölcsfa törzsétől eltávolodó, hosszú, egyenes ágak nőjenek.

8. Mivel az oldalhajtásokon nőnek majd a következő évben a gyümölcsök, fontos a ritkításuk, hiszen ha rövidek és erősek, az garantálja a jó termést jövőre. A friss hajtásokat a tövük utáni harmadik levél után közvetlenül vágjuk le.

9. Azoknál az ágrészeknél, ahol a gyümölcshozó rész felett friss hajtásokat találunk, az el nem fásult részt vágjuk le úgy, hogy a gyümölcskezdemény fölött még legalább egy-két levél maradjon.

10. Nyáron az alma-, a birs-, a cseresznye-, az eper-, az őszibarack-, a nektarin-, a körte-, a sárgabarack- és a szilvafát metszhetjük meg.

11. A körtefákat július közepétől lehet metszeni, az almafákat néhány héttel később, augusztus végéig.

12. A nyár az egyetlen ideális időszak a szilva, a cseresznye, a meggy, valamint a ringló metszésére, hiszen ezeken a gyümölcsfákon a lilás réteggomba fokozottabban terjed el. A gombaspórák a metszésfelületeken megtapadva megbetegítik a fát. A spórák a legkevésbé a gyümölcshozástól egészen augusztus végéig aktívak, és ilyenkor a sebgyógyulás is sokkal gyorsabb.

Metszés utáni sebkezelés

A metszés során keletkezett nyesedéket minden esetben gyűjtsük össze és semmisítsük meg, különben a rajta lévő betegségek és kártevők hamar el tudnak terjedni a kertben, sorra fertőzve a növényeinket.

Nagyon fontos, hogy mindig fertőtlenített eszközzel végezzük el a metszést, és ne menjünk át egy másik gyümölcsfához úgy, hogy ne fertőtlenítettük volna le az összes használt eszközt. A fák megmetszése után, minden ötforintos érménél nagyobb átmérőjű seb esetén végezzük el a sebkezelést, ezek a sebek ugyanis már elég nagyok ahhoz, hogy jóval nehezebben forrjanak össze, mit a kisebb sebek.

Akár metszőollóval, akár motoros- vagy kézi fűrésszel, akár ágvágó ollóval dolgozunk, a fertőtlenítés és a sebkezelés nem maradhat el. A sebet érdemes körbefaragni, hogy megszüntessük az érdes, tépett felületet, és elősegítsük a gyors sebgyógyulást.

körtefa

A körtefát is meg kell metszeni nyáron. Fotó: Pixabay

A sebkezelés segít lezárni a sebet a kórokozók és a kártevők elől, és felgyorsítja a seb szöveteinek gyógyulását. Ügyeljünk rá, hogy olyan sebkezelő anyagot használjunk, amely jól kenhető, jól fedi a sebet, fertőtlenítő hatása van, és nem mossa le az eső sem.

A sebkezelés elmaradása nagyon súlyos következményekkel járhat, hiszen a nyitott seb szélén nagyon gyorsan be tudnak jutni a különféle kártevők és a betegségek is nyitott kapukat döngetnek.

Így kezeljük a sebeket

Először is vágjuk simára a sebek széleit, melyhez akár kést, akár kacort, akár a metszőolló pengéjét is használhatjuk. Ezután kell bekenni a sebet a sebzáró anyaggal, melyet a nagyobb kertészeti áruházakban, illetve a gazdaboltokban tudunk beszerezni. Ezek mindig szellőző, de vízlepergető felületet adnak, sőt, vannak olyanok is, amelyek gombaölőszert tartalmaznak. Az is jó sebkezelő megoldás, ha réz- és kéntartalmú szer egy százalékos oldatával, ecsettel kenjük be a sebeket.