Ezt Molnár Ábel Péter ökológus mondta portálunknak adott interjújában. A szakember évek óta kutatja a sztyeppek és erdőssztyeppek növényzetét Eurázsia több pontján, és szerinte hazánkban egyelőre nem elsivatagosodás zajlik, hanem sztyeppesedés.
– Napjainkban olyan növényzeti átalakulásokkal találkozunk kollégáimmal, amilyeneket korábban idehaza nem láttunk: gyakorlatilag „szétesnek" élőhelyek – mondta elöljáróban a szakember, aki eredendően agrármérnök végzettségű, de botanikai és ökológiai kutatásokat végez, illetve természetvédelmi mérnököket oktat a MATE-n. – Ez a növényzeti átalakulás az erdők és a cserjések esetében a leglátványosabb, vannak olyan erdők az Alföldön, amelyekben a fák 70-80 százaléka elpusztult a 2022-es aszály során, illetve idén.
Molnár Ábel Péter – forrás: Facebook/Molnár Ábel Péter - ökológia
Ez a folyamat a gyepek esetében kevésbé látványos, de sokkal inkább jelző értékű. A tiszántúli löszgyepek például egészen komoly átalakuláson mennek keresztül. A 2022-es aszály hatására a csenkeszszövedék nagyrészt kipusztult belőlük, melyet egy gyomosodás követett. Azt gondoltuk, hogy ez a gyomosodás egy-másfél éven belül megszűnik. Most a második évet éljük és még egyáltalán nem mozdultak el a regenerálódás felé. A löszgyepek vegetációs szempontból 2022 előtt rétsztyeppek voltak, ezáltal az erdőssztyepp-zónához tartoztak, jelenlegi átalakulásuk egyértelműen a sztyeppesedés irányába mutat, lassan valódi sztyeppnek tekinthetjük őket. A löszgyep annak a csernozjom talajnak a természetes növényzete, amelyen a szántógazdálkodás zajlik a tájban, tehát az átalakulásuk azért intő jel, mert azon a termőhelyen történik komoly változás, ahol a mezőgazdasági termelés nagy része folyik. Ennek a termőhelynek a szárazodása már most is érzékelhető a növénytermesztésben, egyre többen vetnek cirkot kukorica helyett.
A sztyepp az erdősztyeppnél sokkal szárazabb zóna, egészen más mezőgazdálkodási gyakorlat jellemzi – forrás: Pixabay
Molnár Ábel Péter jelezte: fontos hangsúlyozni, hogy a gyepek, erdők és cserjések ilyen mértékű átalakulására a szakirodalomban nem találunk adatokat a korábbi – például 20. századi – aszályok idejéből, tehát úgy tűnik, hogy ezek az aszályok különböznek az eddigiektől.
– A legutóbbi aszályos időszak 1983 és 1995 között volt. Megnéztük ennek az időszaknak a klimatikai adatait és megállapítható, hogy a mostani aszályok „forróbbak" – folytatta a szakember. – Az előző aszályos időszak nyári hónapjainak hőmérsékleti átlaga Szegeden 21,2 Celsius fok volt. Az elmúlt 10 évben ez az érték 23,7 Celsius fok, miközben a lehullott csapadékmennyiség nem volt lényegesen eltérő. A mostani nyarak 2,5 fokkal melegebbek, tehát „forróbb" aszályokat élünk, amit talán mindenki érez is a saját bőrén. Az éves átlaghőmérsékletek is nőnek, a mérések kezdete, tehát 1901 óta a 10 legmelegebb év közül kilenc 2000 utáni és ebben még nincs is benne a 2024-es év. Az éves és a nyári átlaghőmérsékletek emelkedésével nő a párolgás, a tájaink gyorsabban vesztik el víztartalékaikat.
Arra is felhívta a figyelmet: a korábbi aszályok idején jelentősebb víztartalék volt még a talajban, azonban a csatornákon keresztül történő vízelvezetés napjainkig általános gyakorlat, amellyel a talajvízszintet minden alföldi régióban folyamatosan csökkentjük. Ennek egyik következménye, hogy például Békéscsabán a korábbi évektől eltérően idén télen nem emelkedett meg a talajvíz szintje a téli csapadék hatására, tehát nem érte el az egyébként nagyjából normális mennyiségű téli csapadék a talajvizet, mert akkora vízhiány volt a feltalajban.
– Összességében azt látjuk, hogy az Alföld belseje, amely eddig az erdőssztyepp-zónába tartozott, lassan bizonyos részeken átbillen a sztyepp-zónába, amely azért is lényeges, mert a sztyepp egy sokkal szárazabb zóna, egészen más mezőgazdálkodási gyakorlat jellemzi. Én az Ural környékén és Délkelet-Romániában láttam ilyen mezőgazdasági területeket, az Urál mentieken néhány évente pihentetik, ugaroltatják a szántókat, Románia sztyeppes részén pedig minden évben vetnek, de rendszeresen silány a termés, öt évből átlagban csak háromban aratnak megfelelő mennyiséget. A mezőgazdaság még úgy-ahogy alkalmazkodik az átalakulásokhoz, én inkább a természetes élőhelyeket és őshonos fajaikat féltem, komoly fajkipusztulások és élőhelyátalakulások történhetnek a tájainkban.
A légi felvételen jól látható a szárazodás – forrás: Facebook/Molnár Ábel Péter - ökológia
A szakember kiemelte: ezeket az aszályokat nem lokális, hanem alapvetően globális klimatikus folyamatok okozzák, ugyanakkor a tározott, megőrzött vizek párolgása generálhat zivatarokat, tehát ezeknek lehet módosító hatásuk. Ezért lenne fontos, hogy minél több vizet megőrizzünk, tároljunk a tájban. Nem késő még lépni: olyan gyakorlatokat, mint például a csatornák télvégi előürítése, mely a talajvizet szívja ki a tájainkból, vagy az eketalp miatt megálló belvizeink levezetése, nagyon aktuális volna a különböző szakmák összefogásával újragondolni.
A rajtunk átfolyó vizeket jó volna kivezetni az egykori árterek mélyfekvésű részeire, ami régebben működött is, de lecsapoltuk a nedves területeink, természetes mocsaraink nagy részét. Az egykori mocsarakba történő vízpótlásnak már vannak kipróbált, bevált gyakorlatai. Ezeken a területeken a gazdálkodás nem szűnik meg, de valóban átalakul: a nehezen művelhető, belvizes szántó helyett legelőként vagy kaszálóként lehetne hasznosítani. A szakember szerint valami ez ügyben már elindult, de lehet, hogy még néhány aszályos év kell hozzá, hogy paradigmaváltás történjen az Alföld vízgazdálkodásában.
