A kielégíthetetlen étvágyú fekete törpeharcsák tömege szinte felzabálja a Balatont, és érdemben semmit nem tehetünk ellenük, legfeljebb az állomány alacsony szinten tartására lehet törekedni. Ebben nagy segítséget jelent, hogy engedélyezett merítőhálóval kifogni a több száz egyedet számláló ivadékfelhőket.
Milyen károkat okoznak az invazív fajok?
Egyre több a Balatonban az ember által behurcolt idegenhonos fajok egyedszáma, melyek teljesen megváltoztathatják a Balatont mint élő egységet.
Az inváziós fajok új kórokozókat, élősködőket terjeszthetnek, konkurenciát jelentenek a táplálékszerzésben, elfoglalják az élőhelyeket, és predációval veszélyeztethetik az őshonos fajokat. Amennyiben a körülmények optimálisak számukra, tömegesen elszaporodhatnak, özönszerűen lephetik el az adott élőhelyet, ezt nevezzük inváziónak.
Az inváziós fajok közül a fekete törpeharcsa jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést a Balaton élővilágára, ugyanis a faj egyre nagyobb tömegben van jelen, és az étvágya kielégíthetetlen.
A legutóbbi ezzel kapcsolatos felmérésből kiderül, hogy a fekete törpeharcsák létszáma nagy mértékben növekszik, az őshonos halak visszaszorulása azonban egyelőre még nem tapasztalható. Az állomány kordában tartásának módjáról, lehetőségeiről dr. Czeglédi Istvánt, a BLKI tudományos munkatársát kérdezte a 24.hu.
A fekete törpeharcsák Észak-Amerikában, az Egyesült Államokban és Mexikó északi területein őshonosak, tudatos telepítés révén kerültek Európába a XIX. század végén, Magyarországra 1980-ban Olaszországból. Őshazájukban viszonylag nagyra nőnek, a húsuk kifejezetten ízletes, ezért próbálták hazánkban is tenyészteni. Azonban az itthoni környezetben eredeti méretüknek csak felére nőttek, és a halastavakból gyorsan kiszabadultak a természetes vizekbe, ahol remekül boldogultak – az állóvizekben és a folyókban egyaránt –, és a faj azóta is terjed.
A legsikeresebb inváziós fajok közé tartozik, és a jövőben még nagyobb előnyre tehet szert, ugyanis jól bírja a klímaváltozás hatására melegedő, oxigénben szegényebbé váló vizet.
A kutatók 2017-ben kezdtek el velük komolyabban foglalkozni, akkor még alig tudtak fekete törpeharcsát fogni a Balatonból, 2022-ben viszont már öt halból egy fekete törpeharcsa volt. Létszámuk azóta is növekszik, terjedésüket segítik a sorra épülő kikötők is, amelyek a harcsák által preferált, hullámveréstől mentes élőhelyet biztosítanak.
A törpeharcsák sikerének titka
Sikerük titka a tág tűréshatár mellett a rendkívüli falánkság és a „végtelen" étlapjuk, ugyanis mindent megesznek a magoktól a vízi gerincteleneken át a halakig. Csapatostul fésülik át a part menti kövezéseket, nádasokat, és sorra szippantják fel a rovarlárvákat, rákokat, kagylókat, ikrákat, kisebb halakat stb.
Ezért a tudósok attól tartottak, hogy a táplálkozásért folyó versenyben kiszorítják őshonos riválisaikat, valamint a predáción keresztül megtizedelik a tó élővilágát, tehát megeszik a többi állatot. Jelen kutatás szerint a törpeharcsák leginkább halakat zsákmányolnak, így ezzel okozzák a legtöbb kárt. De az egyedszám további növekedésével a versengés is egyre komolyabb kihívást jelenthet majd.
Mit tehetünk ellenük?
Érdemben semmit, teljesen kiirtani őket képtelenség a tó mérete okán, miközben bevált recept sincs ellenük. A tudósok ezer varsát helyeztek el a Balatonban a felméréshez, és még ez a mennyiség is elenyésző az óriási víztömegben. Reális hosszú távú cél csupán az állomány ritkítása és alacsony szinten tartása lehet – mondta Czeglédi István. Ebben komoly szerep hárul a horgászokra, ugyanis újabban már nemcsak szabad, de kifejezetten ajánlott a part mentén úszó ivadékfelhőket merítőhálóval kiemelni. Egyetlen merítéssel akár 500–600 fekete törpeharcsától lehet megszabadítani a tavat.
A művelet csak horgászok számára engedélyezett, mert biztos fajismeretet követel, nehogy értékes, őshonos fajok is áldozatul essenek.
