A páratartalom növényre gyakorolt fontosabb hatásai
Míg nyáron a szárazság, az alacsony páratartalom okoz gondot a zöldségtermesztésben, télen a magas páratartalom veszélyezteti a hajtatott növényeket.
Kevés lehetőség van késő ősszel és télen a hajtatóházakban a páratartalom szabályozására, különösen ha a szabadban, borús, párás időjárás miatt 90-95% feletti a levegő nedvességtartalma.
A hőmérséklet mérése (átlagérték, minimumok és maximumok, hőösszeg stb.) általános gyakorlat, hasonlóan a fényviszonyokhoz igazított öntözés és tápoldatozás, de a páratartalomra vonatkozó, a növény fejlődését befolyásoló légnedvességértékek kevésbé ismertek, és ha rendelkezésre is állnak, sokszor nem kezelik jelentőségüknek megfelelően a termesztők, gyakran figyelmen kívül hagyják.
A páratartalomnak a növényre gyakorolt fontosabb hatásai, amelyek jelentősebb mértékben befolyásolják, illetve szabályozzák az élettani folyamatokat és azon keresztül a terméseredményeket:
• közrejátszik a transzspirációs folyamatokban, befolyásolja a növények párologtatását,
• szélsőségesen magas vagy alacsony pára esetén nem működnek a légzőnyílások (sztómák), nincs párologtatás, ebből adódóan nincs vízfelvétel, és a tápanyagok sem kerülnek megfelelő mennyiségben a növénybe, ami hiány kialakulásához vezethet,
• kihat a virágzásra, a virágok és a termések kötődésére,
• valamint a magas páratartalom elősegíti a gombás és baktériumos betegségek megtelepedését, illetve egyes kártevők felszaporodását.
Abszolút és relatív páratartalom
Páratartalom kapcsán beszélünk abszolút és relatív páratartalomról.
Az abszolút páratartalom érték alatt a levegőben lévő nedvesség mennyiségét értjük, azaz 1 kg levegő hány gramm vizet tartalmaz. A levegő vízfelvevő képessége hőmérsékletfüggő, a melegebb levegő több nedvességet tud felvenni, magában tárolni, vagyis a melegedéssel a légkör párakapacitása növekszik.
Relatív páratartalom alatt azt az értéket értjük, ahogy adott hőmérsékleten a levegő nedvességtartalma a lehetséges abszolút páratartalomhoz viszonyul. Ebből következően a relatív páratartalom mindig egy viszonyított érték, amit százalékban adunk meg.
Melegedéskor a környezetből egyre több vízgőz kerül a levegőbe, ami folyamatnak ellentétje a harmatképződés, azaz a párakicsapódás. Ha a hőmérséklet ugyanolyan víztartalom mellett csökken, úgy a relatív páratartalom nő. A levegő is csak korlátozott mennyiségben képes a vizet elnyelni, ebből adódóan a légkör hűlve vízgőzzel telítetté válik, a páratartalma eléri a 100%-ot, majd köd képződik, dér vagy harmat formájában kicsapódik. (Ez utóbbi jelenséget – mivel hőtermelő folyamat – a fagy előrejelzésénél és a fagy elleni védekezésnél is használják a zöldség- és gyümölcstermesztésben.)
A relatív páratartalom éves alakulására jellemzően a legalacsonyabb értékek (40-50%) nyáron, júliusban fordulnak elő, míg a legmagasabb érték (90% felett) télen, decemberben-februárban mérhető.
Az optimálisnak mondható légnedvesség-tartalom nemcsak fajonként változik, ismert fajták, fajtatípusok esetében is különbség van, sőt fenológiai fázisoktól, a növény korától függően is módosulhat. Vagyis a páratartalom – mint más környezeti tényező – sem tekinthető növénytermesztési szempontból egy állandó értéknek, fajtól és a klimatikus tényezőktől, mindenekelőtt a hőmérséklettől és a fényviszonyoktól függően változik.
Párás és száraz, valamint az erősen ingadozó páratartalom zöldségnövényekre gyakorolt káros következményei az alábbiakban összegezhetők:
Optimálisnál magasabb páratartalom:
• intenzív, esetenként buja vegetatív növekedés,
• virágelrúgás, terméskezdemények ledobása, rosszabb termékenyülés,
• elhúzódó tenyészidő,
• csökkenő transzspiráció és lassúbb tápanyagfelvétel,
• színanyagok lassúbb kialakulása, termésszínesedés elhúzódása,
• lazább szövetállományból adódó rosszabb tárolhatóság, szállíthatóság és pulton tarthatóság,
• gombás és baktériumos eredetű betegségek fokozott mértékű felszaporodása és
• élettani betegségek, fejlődési rendellenességek kialakulása (pl. ödéma (1. kép), szárrepedés, termésrepedés).
Vízkórság (ödéma) betegség paradicsomon, a levél fonáki oldalán apró vízhólyagok képződnek – fotó: Agroinform.hu
Alacsony (túl alacsony) páratartalom következményei:
• vegetatív növekedés lassulása,
• generatív jelleg kialakulása (a lombozathoz képest sok virág és terméskezdemény),
• kényszerérés,
• fénytelen termések (pl. paprika, paradicsom, padlizsán),
• a termés (bogyó) felületén apró hajszálrepedések keletkezése,
• sztómák záródása következtében lassúbb tápanyagfelvétel,
• néhány kártevő (pl. atkák) felszaporodása és
• szövetek gyorsabb elöregedése (fásodás, pudvásodás, rostosodás).
Erősen ingadózó páratartalomból adódó fejlődési zavarok:
• káros stresszhatások jelentkezése,
• virág- és terméskezdemény-elrúgás,
• betegségekkel szemben csökkenő ellenállás, valamint
• bogyók, termések repedése és deformációja.
A hajtatott zöldségfajok közül magas páraigényükkel kitűnnek a kabakosok, azok közül is, mint legtöbb párát kívánó, az uborka. Gondolhatnánk, nincs gond, késő ősszel és télen magas a levegő pártartalma, ami kedvező. Télen, gyengébb fényviszonyok esetén 70-80% lenne az ideális érték, amit ilyenkor az erősen párás külső levegő, csapadékos időjárás miatt nehéz tartani.
A magas fűtési költségeket szem előtt tartva egyébként is mindenki a minimális szellőztetésre törekszik, így gyakran előfordul a tartósan magas, még az uborkára is káros 97-98% közeli páratartalom jellegzetes tünete: a hajtásvégek elpusztulása, elnyálkásodása, a fiatal levelek fonák irányú kanalasodása (2. kép). A pára okozta stressz következtében a szár nóduszain csokrosan jelentkeznek a terméskezdemények, amelyeket a növény nem képes kinevelni, ebből adódóan csököttek, deformáltak maradnak. A párás környezet kedvez az uborka veszélyes gombabetegségének, a botrítisz fellépésének is.
Magas páratartalom következtében a hajtatott uborka fiatal levelei kanalasodnak, a hajtásvége elpusztul – fotó: Agroinform.hu
A paprika páraigénye
A paprika páraigény tekintetében közepesnek mondható, termésképzés idején ~70% tekinthető optimálisnak. Magas nappali hőmérsékletet követően az éjszakai magas páratartalom (90-95%) kedvező hatással van a bogyók tömegére, az így felvett víz a bogyókban halmozódik fel, ezzel növelve tömegüket, de veszélyes is, mert a magas páratartalom fokozza a kórokozó gombák és baktériumos betegségek terjedését.
A fehér (TV) fajtatípusok és a blocky paprikák páratartalom-igénye magasabb, és a légnedvesség iránti érzékenységük nagyobb, mint a hegyes fajtáké. Az erősen ingadozó páratartalom hatására – ami tavasszal gyakoribb – a terméseken hajszálvékony repedések keletkeznek, romlik a bogyók minősége, és azokon fokozódik a kórokozók megtelepedésének veszélye.
A paradicsom páratartalom-igénye
A paradicsom esetében az alacsony páratartalom a generatív fejlődését segíti elő, magas páratartalom mellett vastagabb szárat, nagyobb levélzetet nevel a növény, borús idő és magas légnedvesség esetén felléphet a vízkórság betegség is. Míg száraz levegőben nem képződik kellő mennyiségben szekrétum, ebből adódóan nem tapad a bibéhez a pollen (őszi-téli időszakra nem jellemző), magas páratartalom hatására megszívja magát nedvességgel, nehézzé válik, nem repül, nehezen jut át a bibére.
A fejes saláta páratartalom-igénye
A fejes saláta több élettani betegsége a kedvezőtlen páratartalomra vezethető vissza. A magas páratartalom az úgynevezett belső levélbarnulást és az üvegesedését (vízkórságot) okozza. Az ilyen salátafejek vágást követően gyorsan hervadnak, rosszul szállíthatók. Ültetést követő 2-3 hétben 75-80%-os páratartalom szükséges, de később a betegségek miatt kedvezőbb a 70% körüli érték tartása.
Fentiekben csak a páratartalom optimális értékétől történő eltérés káros következményei lettek megemlítve, de a légnedvesség szabályozása egyben lehetőség is a kertész kezében a fiziológiai és technológiai folyamatok irányítására!
Indexkép: Shutterstock
