A mezőgazdasági termelés során rengeteg olyan melléktermék keletkezik, amely az elsődleges áru betakarítása után hasznosításra vár. Ez a nyári időszakban klasszikusan a kalászosterületekről származó szalma.

A szalmát elsősorban takarmányként és alomként hasznosították a gazdálkodók az elmúlt évszázadokban, így istállótárgyaként került vissza a szármaradványokban lévő tápanyag a szántóföldre.

Az állattartásban azonban jelentős fordulat következett be: csökkent az állatlétszám és nőtt a jelentősége az alom nélküli tartásnak, viszont a szalma tápanyagtartalmának visszajuttatása ugyanolyan fontos, mint korábban.

Miközben csökkent az állattartás szalmaigénye, megjelent a piacon a szalmai ipari nyersanyagként való felhasználása, ami konkurenciát jelent a szervesanyag-visszapótlás szempontjából.

Mivel teszünk jobbat: a szármaradvány területen való fennhagyásával vagy az energetikai felhasználással?

Ha a kérdést gyorsan szeretnénk megválaszolni, akkor elég Nagy István agrárminisztert idézni: "az nem lehet, hogy a szalmabálákat erőművekben égessük el". A mondat 2023 szeptemberében hangzott el a Planet Expon (a teljes cikk és további összefoglalók az eseményről: ITT). Meglátása szerint a talajra kincsként kell tekintenünk, nem lehet a termőföldről szerves anyagot levinni. A kérdést idén áprilisban ismét napirendre vette az agrárminiszter, azt mondta, az utolsó órában vagyunk, hogy a talajaink termékenységét megőrizzük.

Ha viszont a részletkérdéseket is szeretnénk látni, és megalapozott döntést hozni, akkor érdemes elolvasni cikkünket, megismerni a pro és kontra érveket.

tarló

A szármaradványok rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaznak – Fotó: Shutterstock

A szármaradványok hasznosítása a szántóföldön

A szármaradványok területen való fennhagyásának számos előnye van. A szármaradványok

  • talajtakaró mulcsként őrzik a talaj nedvességtartalmának kipárolgását,
  • meggátolják a szél okozta eróziót,
  • javítják, porózusabbá teszik a talajszerkezetet, növelve ezzel annak nedvességmegtartó képességét,
  • elbomlásuk után a következő növénykultúra számára hasznosítható tápanyagot szolgáltatnak. A folyamat szárbontó készítményekkel gyorsítható.

Egy 2015-ben készült tudományos kutatás eredményei alapján a két legfontosabb szántóföldi növény melléktermékeinek (szár és gyökér) tápanyag-tartalma a következőképpen alakul:

Őszi búza esetében a melléktermék mennyisége körülbelül 6,9 és 8,3 tonna/hektár között alakul. A tápanyagtartalom a szalma és a gyökér összességét tekintve pedig: 42-49 kg/hektár nitrogén, 28-30 kg/hektár foszfor (P2O5) és 60-72 kg/hektár kálium (K2O).

Kukorica esetében a szár és a gyökér mennyisége összesen körülbelül 10,8 és 13,4 tonna/hektár között alakul. A tápanyagtartalom pedig: 97-111 kg/hektár nitrogén, 38-41 kg/hektár foszfor (P2O5) és 116-136 kg/hektár kálium (K2O).

A gyökér mennyisége töredéke a szár mennyiségének, tehát a szalmában és a kukoricaszárban található a fenti tápanyagmennyiségek zöme.

A KAP Stratégiai Terv keretében a fenntarthatóságra és a zöldelvárások teljesítésére fókuszáló támogatási konstrukcióban, az agroökológiai programban (AÖP) több választható gyakorlat társul a szármaradványok fennhagyásához.

A biomassza energetikai felhasználásának is vannak a fenntarthatósági elvárásokkal kompatibilis lehetőségei

A szalma, a szármaradvány ugyanakkor a villamos- és távhőenergiatermelésben is hasznosítható, így a melléktermék értékesítéséből plusz bevételre lehet szert tenni.

A Pannon-Biomassza Kft. képviselője elmondta kérdésünkre 2023 nyarán, hogy az erőmű kazánjaiban visszamaradó hamutermék olyan minősítéssel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy a gazdákhoz visszajutva hasznosíthatóvá váljon az égetés végterméke a termőterületen. A hamu pH-értéke lúgos, ami a Magyarországon túlnyomórészt jellemző savanyú termőtalajokon segíti a növények jobb tápanyag-hasznosítását. A savanyú talajok pH-értékének javítása mellett a termőterületekre kiszórt hamu foszfort, káliumot, és egyéb olyan mikroelemeket tartalmaz, ami elősegíti a növények tápanyagellátását.

Az agrohamu talajkondicionáló készítmény engedélyokirata szerint a kijuttatást szántóföldi kultúra esetén 10-20 tonna/hektár mennyiségben érdemes tervezni. A készítmény hatása elsősorban a tekintetben értékelhető, hogy a talajban elérhető tápanyagok hasznosulását segíti elő.

A szalmabála energetikai felhasználása is szóba jöhet, hiszen megújuló energiaforrás – Fotó: Pixabay

Emellett viszont az is tény, hogy az AKG-s talajvizsgálati eredmények alapján a Dél-Dunántúlon 2010-2016 között, 320 ezer hektár átlagában 41%-os csökkent a talajok szerves-anyagtartalma. Ezekről a területekről energetikai-ipari felhasználásra eladták a szalmát (†Huber J., 2018).

Ez tehát felveti azt a kérdést, hogy érdemes-e megújuló energiaforrásként tekinteni a növénytermesztési melléktermékre, ha annak az az ára, hogy radikálisan csökken a talaj szervesanyag-tartalma, kockáztatva ezzel az élelmiszer- és takarmányelőállítás biztonságát.

A pécsi erőmű véleménye szerint viszont a szalmafelvásárlás nem kizárólag a dél-dunántúli területekre terjed ki, hiszen Kelet-Magyarországról is vásárolnak fel szalmát, a szervesanyag-tartalom csökkenésének más okai is lehetnek. Ráadásul arra is felhívták a figyelmet, hogy amikor a gazda a szalmabála eladása mellett dönt, az nem jelenti azt, hogy nem lesz szármaradvány a területen, hiszen egy kb. 15 centiméteres tarló mindenképpen visszamarad.

Mi történik a talaj szervesanyag-tartalmával, ha a termőföldön hagyjuk a szármaradványokat?

Röviden: nő a talaj szervesanyag-tartalma. Egy határon túl azonban akkor növelhető csak a humusztartalom, ha szárbontást segítő készítményeket is alkalmazunk. A Neumann János Egyetem akkreditált laboratóriuma által végzett vizsgálat alapján 4 év alatt, a szármaradványok területen való fennhagyása és szárbontó baktériumkészítmények alkalmazásával 41 százalékkal volt növelhető a humusztartalom.

A humusztartalomtól függetlenül deflációt és a talaj nedvességtartalmának párolgását megakadályozó talajtakaró funkció természetesen továbbra is fontos szempont kell, hogy legyen a döntés során attól függetlenül, hogy a szármaradványok lebomlása során mennyi tápanyag kerül vissza a talajba.

Melyik a környezetvédelmi szempontból fenntarthatóbb megoldás?

A szármaradványok segítségével növelhető a talaj szénmegkötő képessége, így csökkenthető a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyisége. Emellett az is tény, hogy csökkenthető a felhasznált műtrágya mennyisége, ha a helyben rendelkezésre álló tápanyagforrást hasznosíthatóvá tesszük a növények számára az ehhez szükséges agrotechnológiával. A változó klíma és hektikus csapadékviszonyok miatt pedig a termésbiztonság szempontjából a talajok egyik legfontosabb tulajdonságává lépett elő az, hogy milyen a nedvességbefogadó- és megtartó képesség. Ebben a szármaradványokkal kalkuláló technológia verhetetlennek látszik.

A biomassza energiaforrásként való felhasználása viszont egybevág a megújuló energiaforrásokra történő átállás céljaival. Emellett a lúgos kémhatás miatt az agrohamu is alkalmas arra, hogy javítsa a tápanyagokhoz való hozzáférést.

Nem utolsó szempont az, hogy a szármaradványok területen való otthagyásával menetszámot csökkentünk, míg a szalmabála készítésével, elszállításával, majd esetleg a hamu visszahozásával menetszámot emelünk. Ez már önmagában jelentős mennyiségű különbséget eredményez az üzemanyag-felhasználásban és így a káros üvegházhatású gázok kibocsátásában.

A döntés a gazdák kezében van

Hogy ki, hogyan tervezi a földterületeken előállított termékek hasznosítását, a gazdák döntése.

  • Egy kalászostábla esetében nem csak a kalász a termék, hanem a szalmára is tekinthet értékesíthető termékként a gazda, ami egy-egy nehezebb évben akár gyors pénzügyi segítségként is értelmezhető.
  • Tekinthet a szalmára úgy is, mint talajtakaró mulcs és a talaj szervesanyag-tartalmának növelését támogató adalék, amelynek köszönhetően jobb talajszerkezetre és a lehulló csapadék jobb hasznosulására számíthat.

Ami rendkívül fontos, hogy a tápanyag-gazdálkodási tervek összeállításakor mindenképpen figyelembe kell venni azt, hogy mi a terve a gazdának a szármaradványokkal.

Miközben évről évre felmerül az a kérdés, hogy mi legyen a szalma és egyéb növényi szármaradványok sorsa, látható, hogy a gazdálkodás radikálisan megváltozik.

Egyre több figyelmet kapnak azok a technológiák, amelyek a talaj bolygatásának csökkentésével járnak, felértékelődött a talajtakarás, legyen szó szármaradványokról vagy kifejezetten talajtakarás céljával vetett növénykultúráról. Más szemüvegen keresztül nézzük már a magágykészítés fontosságát is, hiszen nő azoknak az aránya, akik inkább a direktvetést preferálják, mint a tökéletesen elsimított és szármaradvány-mentes talajba való hagyományos technológiával kivitelezett vetést. Az agrárium ilyen irányú átalakulása megállíthatatlannak tűnik, hiszen a klímaváltozás, a hektikusan változó időjárás, a csapadékmennyiséggel való tervezés ellehetetlenülése, a talajok erodálódása miatti terméshozam-csökkenés miatt minden olyan lehetőségbe bele kell kapaszkodnunk, amelyek ellensúlyozhatják ezeket a hatásokat.