Kilúgzásos talajok. Olyan területeken alakultak ki, ahol a sokéves csapadékbevétel magasabb, ezért a területek természetes vegetációja fás szárú és zárt. Hazánkban igen nagy területi kiterjedésben fordul elő a Dunántúlon és az Északi-középhegység területén.

Szelvényére jellemző, hogy „A” szintje humuszos és enyhén savanyú - savanyú kémhatású. Alatta az alacsonyabb tápanyagtartalmú kilúgzási szint található, majd következik a „B”, azaz a felhalmozódási szint, melynek fő funkciója a víz és az ionok raktározása. Alatta már a talajképző kőzettel vagy üledékkel találkozunk, először annak mállott, talajjal keveredett részével („C” szint), majd a kemény kőzettel („D” szint). (1. ábra)

talaj

1. ábra: Barna erdőtalaj – fotó: talajtar.hu

Képződéséhez és talajtani jellegzetességeihez a magasabb csapadékbevétel mellett a nagy mennyiségű, talajba jutó szerves anyag, a döntően gombás jellegű lebontás és az enyhén savanyú kémhatás együttesen járulnak hozzá.

Legfontosabb folyamat a kilúgzás, amely során a savak és a talajba szivárgó, jelentős mennyiségű csapadék hatására a talajoldatba jutó ionok egy része a mélyebb talajrétegekbe mosódik. Ezt a folyamatot segíti az igen kiterjedt gyökérállomány, a savas jellegű lombanyag és a savanyú közeget jobban kedvelő mikrobiom aktivitása. Ennek hatására a barna erdőtalajok „A” szintje elsavanyodik, ez segíti az oldódást. Lényegében a talajba szivárgó csapadék az „A” szint aljára savanyodik el annyira, hogy erőteljesebb oldódást eredményezzen, így ez az a talajréteg, amit kilúgzási szintnek nevezünk, és ahonnan a legtöbb ion, tápelem távozik a mélyebb rétegek irányába. Azonban ahogy haladunk egyre mélyebbre, úgy csökken a biológiai aktivitás, és ezzel együtt a savasító anyagok termelése is.

A „B” szintben a kémhatás fokozatosan emelkedik a semleges, majd a lúgos tartományba, ezáltal a lefelé szivárgó víz kémhatása is így változik. Ennek köszönhetően a „B” szintben az oldott anyagok kicsapódnak és megkötődnek.

A magasabb csapadékbevétel és a savas kémhatás másik fontos következménye az agyagosodás. Ennek során a talajalkotó ásványos anyagok átalakulnak és agyagásványok képződnek a talajban. Ezeket többnyire vékony agyaghártyák formájában láthatjuk, melyek javítják a talaj víz- és tápanyagtartó képességét. Azonban ha erőteljesebb a savanyodás, akkor egyre több agyag képződik, ami már tömörödést, levegőtlenedést okoz.

A képződési terület morfológiájától és vízrajzától függően különböző altípusokat ismerünk, azonban a savanyodás és az erőteljes kilúgzás minden barna erdőtalajra jellemző folyamat.

A művelésbe volt erdőtalajok általános jellemzői:

  • Humusztartalma 1,5–3%
  • Kémhatása enyhén savanyútól a lúgosig terjedhet – pH 6,8-7,5
  • Kötöttsége: KA 38–50 között, többnyire közepesen kötöttek vagy kötöttek

Művelés hatására eredeti tulajdonságaik jelentősen megváltozhatnak. Módosító tényezőként hat az erózió, a tömörödés, a szerves anyag csökkenése, a savanyodás, de a lúgosodás is.

A csökkent szervesanyag-bevitel hatására a szerkezet romlik, a felszín porosodik, rögösödik. Mivel az erdőtalajok elterjedése többnyire a lejtős területekhez kötött, így a romló szerkezet első hatása a jelentős erózió. A magasabb csapadékbevétel egy része nem tud beszivárogni, és a lejtő miatt a felszínen mozog, igen komoly talajpusztulást előidézve.

Az erdőtalajok magasabb agyagtartalma hajlamos a tömörödésre, ezt fokozza a nem megfelelő nedvességállapotban végzett művelés, ami a nagyobb csapadékbevétel és az agyag víztartó képessége miatt gyakran előfordul. A tömörödés levegőtlenedést okoz, a helytelen művelés pedig művelőtalp betegségek kialakulásához vezet.

Bár alapkőzeteink többsége karbonátos, így ez megtalálható a talajokban is, az erdőtalajokra jellemző savas kémhatás és fokozott kilúgzás jelentősen lecsökkenti az „A” szint karbonáttartalmát. Ha ezt nem pótoljuk, akkor a savanyodás fokozni fogja a tápanyagok kimosódását, az agyagképződést, valamint az agyagásványok kristályrácsából jelentős mennyiségű alumíniumot szabadít fel, ami – reagálva a vízzel – még több savanyító hatású H+ iont termel. Ez toxikus hatású a talaj élőlényeire, ráadásul jelentős talajromláshoz vezet.

Bár az erdőtalajok közös jellemzője a savanyú kémhatás, művelt erdőtalajok esetében egyre gyakoribb a lúgos pH és a karbonátok felhalmozódása. Ez ellentmondani látszik az eddig leírtakkal, de koránt sincs így. A talajpusztulás hatására az „A” szint folyamatosan fogy. A lejtőn lemossa a víz, szárazabb állapotában pedig elfújja a szél. Ez a talajfogyás olyan mértékű, hogy az „A” szint vastagsága jelentősen lecsökkent.

A mélyítő művelés vagy szántás során a humuszos „A” szint alatti, elszegényedett kilúgzási szintet, majd a lúgos „B” szintet is hozzákeverik az „A” szinthez, ezzel folyamatosan rontva azt. Kémhatása emelkedik, a felhalmozódási szintben lévő karbonát pedig felkerül a gyökérrégióba.

2. ábra

Barna erdőtalaj betömörödött medvetalpa – fotó: talajtar.hu

Összefoglalva, a talajproblémák középkötött erdőtalajok esetében:

  • Szerkezetromlás és talajpusztulás a csökkenő szervesanyag-tartalom miatt
  • Tömörödés, hantosodás, művelőtalp betegségek
  • Romló vízháztartás, levegőtlenedés, oxigénhiányos állapot
  • Csökkenő mésztartalom és savanyodás
  • Humuszos „A” szint vastagsága drasztikusan lecsökken, a felforgatott lúgos alsóbb szintek tovább rontják a talajállapotot

A problémák orvoslása, a megfelelő talajállapot helyreállítása nagyon nehéz, csak komplex módon érhető el javulás.

  • Az erózió által leginkább sújtott felszínt védeni kell
  • A szerves anyagot pótolni kell
  • A tömörödés megszüntetésére a lazítás nem elegendő, a repedéseket gyökerekkel kell nyitva tartani
  • A talajbiológiát és a gyökérmunkát támogatni kell
  • Az esetleges savanyodást javítani kell meszezéssel
  • Lúgos kémhatás esetében a forgatást abba kell hagyni, mert csak tovább rontja a talajállapotot

Indexkép: pixabay.com

Ez a cikk a 10 pontos talajgyakorlatok Agroinform TechMag-ban jelent meg. A TechMag az Agroinform új, interaktív magazinja, amit itt tudsz végiglapozni, az előző számokat itt olvashatod el:

Agroinform TechMag 2025/3