Akácmézből tíz éve nem látott mennyiség termett Magyarországon, a napraforgómézről azonban az aszály miatt le kell mondani - írja a Magyar Nemzet cikke alapján a 24.hu

A második félévben gondokat okozott az aszály

Az idei év reményteli szezonnak ígérkezett a méhészeteknek - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke, amikor felidézte, hogy a késő tavaszi, kora nyári időszakban kiemelkedő eredmények születtek. Jól mézelt repce és az ezüsthárs is, akácmézből pedig a méhészek az elmúlt tíz év legjobb termését pergethették ki. Azonban az aszály a nyár második felében komoly gondokat okozott.

Valósággal kettészakadt idén az ország méhésztársadalma: miközben a Dunától nyugatra a méhészek életük legjobb évét zárhatják az idén, a Duna vonalától kelet felé haladva komoly gondokkal kell megküzdeniük a gazdáknak

– nyilatkozta Bross Péter, majd hozzátette, hogy bár tartottak attól, hogy visszaveti majd az akácvirágzást a téli csapadék hiánya, végül az akácosokban minden eddiginél jobb méztermést sikerült elérni. Az elnök szerint az idén a repce is jól mézelt, ahogy kiváló eredményt értek el az ezüsthárson legeltető méhészek is. A nyári hőség és a szárazság fokozódásával viszont egyre romlottak a kilátások.

A napraforgónál elmaradt a növények mézelése

Hazánkban a legnagyobb területű méhlegelőt a napraforgó jelenti, a komoly aszály következtében azonban elmaradt a növények mézelése. A legrosszabb helyzet éppen azokban a megyékben alakult ki, ahol a korábbi években a legmagasabb hozamokat érték el a méhészek.

Siralmas a helyzet Békés és Hajdú-Bihar megyében és a Jászságban is, csak sínylődik a napraforgó, így nektárt sem ad a méheknek - mondta az OMME elnöke, aki szerint az idei napraforgóméz mennyisége az elmúlt évek átlagának jó ha a harminc-negyven százalékát eléri, és ez is elsősorban a dunántúli területekről fog származni.

Hazánkban a legnagyobb területű méhlegelőt a napraforgó jelenti, a komoly aszály következtében azonban elmaradt a növények mézelése – fotó: pixabay.com

Pótolni kell a méhek hiányzó táplálékát

A gazdálkodóknak folyamatosan itatni kell a méheket, az aszály a méhészetek életét is rendkívül megnehezítette. Ráadásul a vadállatok is egyre gyakrabban jelennek meg a méhitatók közelében, sokszor kárt téve a berendezésekben. Sajnos a napraforgó mellett nagyon rossz állapotban van a legelők, a rétek és a vízpartok növényvilága.

Az aszály következtében hatalmas területek égtek ki, visszahúzódtak a folyók, a virágzó növények hiányában a méhek nem tudják begyűjteni még azt a nektárt sem, ami az áttelelésükhöz szükséges. Bross Péter szerint ezért a méhészek mesterséges szénhidrát- és fehérjeforrással igyekeznek pótolni a méhek hiányzó táplálékát, de sok esetben nem tudják pótolni azokat az ásványi anyagokat, nyomelemeket és vitaminokat, amelyek csak a természetes táplálékforrásokban vannak jelen.

Mindez katasztrofális következményekkel lesz a jövő évi szezonra, a megfelelő nyomelemek hiányában a méhek élethossza ugyanis csökken

– figyelmeztetett Bross Péter.

Mézhiánytól nem kell tartani

A hazai piacon mindezek ellenére sem kell mézhiánytól tartani, hazánkban ugyanis még a legrosszabb évben is bőven a hazai fogyasztás feletti mennyiség áll rendelkezésre. A méhészek exportorientált ágazatként jelentős mennyiséget értékesítenek a külpiacokon, a legfontosabb üzletfelek továbbra is Franciaország, Németország, Olaszország és Ausztria.

méztermelés

Méztermelés Magyarországon – fotó: MTI

Nem várható drágulás, mert fokozott a kínálat

Bross Péter nem számít drágulásra, pedig az idei évben szinte valamennyi költségtényező - a csomagolóanyagok, az energia, az üzemanyag - emelkedett és a méz árának emelkedését indokolná. Nem célszerű árat emelni, mert az ukrajnai területeken, a várakozásokkal ellentétben, jó termést hozott ez az év, bőven van ukrán méz, ami akadozva, de mégis folyamatosan érkezik az EU-ba. A kialakult fokozott kínálat pedig átmeneti áreséshez vezethet.

A kereslet azonban így is jelentős, az EU-ban jó eséllyel idén is keresett lesz a magyar méz, hiszen a szállítási nehézségek miatt a helyi termékek szerepe felértékelődik. A méhészeket ugyanakkor az egyesület elnöke türelemre intette: Bross Péter kihangsúlyozta, hogy a tíz éve nem látott mennyiségű akácmézet egy év alatt képtelenség eladni úgy, hogy elfogadható szinten maradjanak az árak is.

Az aszálytérképet, valamint friss infókat az aszályról és a rendkívüli támogatásokról megtalálod az összefoglaló cikkünkben.