Nem kell ahhoz "született feleségnek" lenni, hogy szeressük a lilaakácot. Nem véletlen, hogy a sorozat hőseinek utcája, a Lilaakác köz is a családias, otthonos hangulatot sugározza, hiszen az akác szépségével és illatával igazán elbűvölővé varázsolja a kertünket. Azonban óvatosnak kell lenni vele, mert ha nem figyelünk, nagyon gyorsan át tudja venni az uralmat, és már mindenhol csak a lilaakáccal fogunk szembe találkozni a kertünkben.

Azonban szerencsére van megoldás, és ha rendszeresen megmetsszük, akkor a lilaakác is jól jár, és mi és a többi növény sem szorulunk ki a kertből.

A lilaakác látványa annyira lenyűgöző, hogy minden tavasszal több tízezer ember keresi fel Japánban az Ashikaga Virágparkot, ahol a Nagy Lilaakác Fesztivált tartják, április közepétől május végig. Ekkor mesebeli látvány tárul a park látogatóinak szeme elé, hiszen 1000 m2-es lilaakác lugas alatt sétálhatnak, és megcsodálhatják azokat a növényeket is, amelyek már közel 150 évesek. Az első négy lilaakácot 1996-ban ültették el, és azóta egyre csak nő a park lilaakáccal díszített területe. Különleges látvány, hiszen a park tavában még vissza is tükröződnek a gyönyörű virágok. Ezt a csodás hangulatot pedig a mi kertünkben is könnyedén elérhetjük. Adjunk hát esélyt a lilaakácnak, de csak annyi teret, amennyit mi szeretnénk.

Ismerkedj meg a lilaakáccal

A lilaakác a pillangósvirágúak családjába tartozó fás szárú, lombhullató kúszónövény. Annak ellenére, hogy kúszónövény, csodás fa is kialakítható belőle, megfelelő metszéssel. A lilaakác balról jobbra csavarodó hajtásaival akár 8-10 méter magasra is képes felkúszni. Nagyon gyorsan nő meg, hiszen  évenként akár 1-3 métert is képes növekedni. Virágai kékeslila színűek, és csodás illatuk áprilistól június elejéig lengi be kertünket. A virágok 20–30 cm hosszú, lecsüngő fürtökben nyílnak, termése 12–15 cm hosszú, szőrös hüvely.

lilaakác fa

A lilaakác faként is nevelhető. Fotó: Pixabay

A hatalmas, lila fürtök igazán gyönyörűek, és csodás hangulata lesz tőlük a kertnek, amelyhez még a varázslatos illat is társul. Fagyra nem érzékeny, rendszeres metszéssel pedig nagyon könnyen kordában tudjuk tartani.

Így gondozd a lilaakácot

A lilaakác nagyon szép, és nagyon kevés törődést igénylő növény, azonban néhány dolgot meg kell adni neki ahhoz, hogy csodás virágaival megörvendeztethessen bennünket.

1. Hagyjuk mászni

Mivel kúszónövényről van szó, minden esetben szüksége lesz egy támasztó rendszerre, mint amilyen egy lugas, vagy egy oszlop. Akár a nem túl szép kerítéseket is kiválóan el tudjuk tüntetni a segítségével. Mivel könnyen metszhető, bármilyen méretben díszíthetjük vele a kertünket.

Ügyeljünk rá, hogy ha kedvére növekedhet, jelentős súlya is lesz, így ne futtassuk fel közvetlenül a házra, hanem inkább készítsünk neki acélhuzalból egy támasztékot. Arra is figyeljünk, hogy mindenképpen napos helyre ültessük, mert akkor hoz csak szép virágokat.

2. Az ültetés

Válasszunk ki számára egy kellően napos helyet, és azért, hogy a gyökereinek segítsük a növekedését, a földet ássuk fel alaposan, akár többször is, hogy kellően porhanyós legyen számára a talaj. Az ültetőgödör mindig legyen kétszer olyan mély és széles, mint a konténer, amelyből a növényt ki fogjuk ültetni. Meszes talajon sárgulhat a vashiány miatt.

A lilaakác kedveli a tápanyagban dús és jó vízáteresztő képességű talajt. Az ideális tőtávolság 2 méter. Miután elültettük, öntözzük meg alaposan, majd hetente gondoskodjunk a vízellátásáról. Azonban, ha eljönnek az igazán meleg időszakok, érdemes hetente kétszer is megöntözni. A lilaakác nagyon igénytelen növény, így nem igényel különösebb gondoskodást. Nem kell tápoldatozni vagy trágyázni, csak az öntözésére kell ügyelni.

3. Készítsük fel a télre

A lilaakác fiatal korában még nagyon érzékeny a fagyra, így gondoskodni kell a védelméről. A lilaakác fagyérzékenysége a begyökerezettségtől, a hajtások beérettségétől és a fajtától is függ. Mivel konténeres növényt ültetünk, az első évi őszi talajtakarás csak homokos talajon szükséges.

Ehhez be kell takarni a növény alsó részét 30-40 cm-es magasságig szalmával vagy felaprított levelekkel, így meg tudjuk előzni, hogy a növény megfagyjon. Később, az idősebb növények már minden gond nélkül át fogják vészelni a telet, de fiatal korukban még nagy szükségük van a védelemre.

4. Így szaporítsd

A talajon futó hajtásokat érdemes felhasználni a szaporításra. Ezek viszonylag könnyen legyökeresednek, így a bújtás a legegyszerűbb módszer. Tavasszal leválasztva cserepezhető, akár tovább osztható. Fontos, hogy azonnal ültessük el a végleges helyére.

Zölddugványozásnál fontos a hajtás kellő érettsége, amely általában június közepén következik be. Az éretlen részt akkor sem szabad felhasználni. A hosszúság legyen legalább két rügy. Az alsó alatt körülbelül 0,5 cm-rel vágjuk le, a felső felett többet vágjunk, a beszáradás miatt. Levélzetet csak felül hagyjunk meg, visszakurtítva.

A közeg első beöntözése után a további öntözés rothadást idézhet elő.A továbbiakban állandóan nyirkos, de nem vizes közegre van szüksége, a lombnak pedig párára. Világos, nem sötét helyen kell tartani, árnyékolni, hogy közvetlen napsütés ne érhesse, hiszen a levél megéghet. A közeggel célszerű kis cserepeket megtölteni, és a dugványokat  abba rakni. Gyökeresedés után napfényhez kell szoktatni, főleg az új hajtások miatt. A növény, főleg a gyökérzet, következő tavaszig tartó fagyvédelme fontos. Ezt a módszer a legkényesebb, még a szakmában tevékenykedőknek is.

A fás dugványozás esetén az őszi feldarabolás fagyást okozhat, még a kellően lombját vesztett, kellően beérett vesszők esetében is. Fontos a nyirkos közegben történő fagymentes tárolás. A 15-20 cm-es dugványok alját az alsó rügy/nódusz/ alatt fél cm-rel vágjuk, a felső rügy felett számítsunk a beszáradásra. Szerencsés, akinek maradt hatékony serkenőszere. Azzal kezelt, jól tárolt dugványok talpán körülbelül április közepe felé megjelenhetnek az első gyökerek.

A kellően felmelegedett, laza, porhanyós talajba ásóval nyissunk rést. A dugványokat körülbelül 5 cm távolságra rakjuk, csúcsuk a talajszinttel legyen egy magasságban. A tövükhez tömörítsük a földet, beöntözés után készítsünk bakhátat. A begyökeresedett növényeket a következő tavasszal termeljük ki, majd konténerezzük. Június végére begyökeresedik szabadföldön is.

lilaakác méhecskével

A lilaakácot a méhek is kedvelik. Fotó: Pixabay

5. Így óvd a lilaakácot

A lilaakácot meg kell védeni a tetvek ellen, amelyre a permetezés a legjobb megoldás. A bivalykabóca is megtámadhatja, és őszre letörhet a sebzés feletti rész. A Phyllosticta wistariae levélfoltosodást okozhat. Ha a lilaakác nem hoz virágot, akkor egészen biztosan nem jó helyre ültettük, hiszen ha nem jut számára elegendő napfény, akkor nem fog tudni virágozni. Ha napos helyen van, mégsem virágzik, akkor kevés tápanyag jutott számára, így érdemes magas kálium és foszfor tartalmú műtrágyával kezelni. De a metszés is segít, hogy egyre több virágot tudjon hozni.

6. Így metszd meg a lilaakácot

Mivel a lilaakác akár a 8-10 méteres magasságot is könnyedén el tudja érni, egészen biztosan szükség lesz a megmetszésére. Erre pedig most, márciusban jön el a legjobb alkalom. Ekkor csupán 10-20 cm-t kell meghagyni, ami 2-3 virágbimbót jelent, mert így tudjuk minél gyorsabb növekedésre, és minél több virág hozatalára ösztönözni a növényt. Minden évben meg kell metszeni a lilaakácot tavasszal.

Azonban ősszel is érdemes megmetszeni, mert ilyenkor tudjuk eltávolítani a beteg, sérült ágakat. Ekkor 30-40 cm-es hajtásokat kell hagyni a növényen, vagyis 4-6 levélbimbót.

lilaakác

A lilaakác csodás látványt nyújt a kertünkben. Fotó: Pixabay

Ha azt szeretnénk, hogy a lilaakác faként nézzen ki, futtassuk fel egy oszlopra. A hajtásait az oszlopra tekerve lehet kialakítani a fa törzsét, ami idővel meg fog vastagodni. Pár év múlva már nem is fogjuk észrevenni az oszlopot, csak hogy egy csodás lilaakác fa van a kertünkben.

A túlságosan erős metszés azonban erőteljes vegetatív növekedést okozhat. A metszés időpontját érdemes ahhoz kötni, hogy mikor különülnek el a duzzadt virágrügyek a hajtórügyektől. Tájegységenként is változik ez az állapot. Az előző évben kialakult virágrügyek eltávolítása is lehet az oka annak, hogy nem virágzik  növény abban az évben. A 'Prolific' fajta esetében folyamatosan alakulnak ki a virágrügyek. 

7. Akár az erkélyeden is nevelheted

Ha nincs kertünk, az erkélyünknek is csodálatos dísze lehet ez a különleges növény. Azonban ekkor különösen oda kell figyelni a támasztékra és a metszésre, különben nagyon gyorsan kinőheti az erkélyt.

A lilaakác tehát nem véletlenük kedves a szívünknek, így hát adjunk neki helyet a kertünkben!