A magyar gurgolya (Seseli leucospermum) egy fél-egy méter magasra nővő évelő faj, aminek kaporszerű levelei, tömött ernyői és fehér szirmai messziről feltűnnek a szemlélődőnek. Júliustól szeptemberig virágzik, de még októberben is találkozhatunk  virágokat bontó példányaival.

gurgolya

Magyar gurgolya (Seseli leucospermum) – fotó: flickr.com

A magyar gurgolya a nyílt és zárt dolomitsziklagyepek, törmelékes mészkövek és sziklafüves lejtők növénye, egy pannon-endemikus flóraelem, itt őshonos, feltételezhetően itt keletkezett, és máshol nem is található meg. Hazai előfordulását elsősorban a Naszály, a Visegrádi-hegység, a Pilis, a Budai-hegység, a Tétényi-sík, a Gerecse, a Vértes, a Bakony, a Balaton-felvidék és a Keszthelyi-hegység területeiről jelentették – írja az egy.hu.

Ha valakinek van némi gyakorlata a növények azonosításában, akkor könnyen felismerheti nagyon vékony és hosszú (pamacsszerű) tőlevélcsomóiról, bár élőhelyein több hasonló kinézetű rokona is előfordulhat: a nagyobb termetű szürke gurgolya (Seseli osseum) vagy a vöröslő száráról ismeretes homoki gurgolya (Seseli annuum) is.

Élőhelyeinek területe, kiterjedése és minősége folyamatos csökkenésben, romlásban van, emiatt fennmaradása veszélyeztetett.

Veszélyezteti a fajt a modern mezőgazdaság, a lakóterületek terjeszkedése, az infrastruktúrák kiépítése, de még a turizmus és a rekreációs tevékenységek is negatív hatással vannak a biztos fennmaradására, élőhelyei zavartalanságára.

A magyar gurgolya ragaszkodik a természethez: a bolygatott területeken sokkal kevésbé fordul elő, és lényegesen kisebb állományokban, míg a természetes területeken igen kiterjedt állományokkal van jelen. Ez azt is példázza, hogy hasonlóan számos más, védett természeti kincsünkhöz a gurgolya hosszútávú fennmaradásában is kulcsfontosságú szerepet játszik a természet védelme, a természetes viszonyok megőrzése, és a bolygatás, a degradáció elkerülése.

A legszebb hazai állományait a Sas-hegy és a Kőris-hegy nyugati kitettségű oldalain figyelték meg, ahol értékes fajokkal osztozik az élőhelyén. Ilyen a szilkés gurgolya (Seseli hippomarathrum), az ágas homokliliom (Anthericum ramosum), a homoki pimpó (Potentilla areanaria), a sárga hagyma (Allium flavum), a kis vérfű (Sanguisorba minor) vagy a kereklevelű harangvirág (Campanula rotundifolia).

A magyar gurgolya felfedezését is Kitaibel Pálnak köszönhetjük, aki elsőként ismerhette meg a dolomitsziklákkal tarkított zegzugos lejtőkön megőrzött jégkorszaki természeti emlékeket – köztük a magyar gurgolyával.

Hosszú leírások léteznek a budai hegyek déli dolomitlejtőin mindenütt díszítő, tömött ernyőiről elhíresült gurgolyáról, ami kiemelkedik a gyepből, olyan szintén híres szomszédok társaságában, mint a terpedt koronafürt (Corouilla vaginalis) vagy a mélyre hatoló gyökereiről ismert fehérvirágú kései szegfű (Dianthus serotinus).

A Budai-hegységben található Szénások dolomithegyeihez köthető a magyar gurgolya egy más szempontból kivételes egyedisége is: itt él az árgusszemű cincér (Phytoecia argus), aminek előfordulása a magyar gurgolyához köthető. Az árgusszemű cincér lárvái csak a gurgolyafajok, főként a magyar gurgolya szárában és gyökereiben fejlődnek.

A magyar gurgolya Natura 2000-es jelölőfajként is ismert. 1982-ben védetté nyilvánították, természetvédelmi értéke 100 000 forint.