A Szentlőrinci Mezőgépnapok elemeként került sor a Szentlőrinci Gazdaképző Programra, melyen négy szegmens: a talajtan, a talajélettan, a növényélettan és a növényi stresszélettan vonatkozásában hangzottak el értékes előadások a kiállítótéren kiásott talajszelvénynél.
Elsőként Félegyházi Fruzsina, a Magyar Talajtani Társaság és a Talajtérkép Kft. munkatársa Szentlőrinc talajföldrajzi környezetét mutatta be, leírta a feltárt talajszelvényt, beszélt a talajképződés és a talajpusztulás folyamatairól.
– Ez egy nagyon savanyú agyagtalaj, amivel bizony, nincs könnyű dolgunk, ha növénytermesztéssel akarunk rajta foglalkozni és vélhetően a tápanyag-ellátottsággal is vannak problémák – fogalmazott. – Körülbelül 4-5-ös ph-jú, tehát bizonyosan javítani kellene szervesanyaggal, illetve meszezéssel. Hogy agyag, azt onnét tudjuk, hogy nagyon szép oszlopos szerkezeti elemekkel rendelkezik, melyek iszonyatos mennyiségű vizet képesek tárolni. Ha azonban ezt forgatva műveljük, akkor nagyon könnyen szétiszapolódik, ami nem egy kedvező irány.
Félegyházi Fruzsina érdeklődők gyűrűjében a talajszelvényben – fotó: Horváth Attila
A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szakosztály és a Pro-Feed Kft. képviseletében Szabó István a talajtermékenységét és termőképességét meghatározó tényezőket, a talaj biológiai funkcióit, a talajélet feltételeit és a talaj-növény kapcsolat talajtani vonatkozásait mutatta be, nem teljesen függetlenül a talajszelvény sajátosságaitól.
Ha klímavédelemről beszélünk és azt mondjuk, hogy ellenállóbbá kell tennünk a növényeinket, akkor nem kerülhetjük meg a talajt – forrás: Pixabay
A szakember elmondta: az ehhez hasonló dombos területeken lehulló csapadék gyakran nem ott helyben hasznosul, hanem elfolyik, ezért nagy hangsúlyt kell, hogy kapjon ennek megfogása, megtartása. A növények gyökerei nemcsak levezetik a talajba a csapadékot, hanem ki is alakítják azokat a talajszerkezeti elemeket, amelyek képesek eltárolni a vizet. Ebben az esetben tud az úgy funkcionálni, mint egy szivacs. Fontos szerepük van a talajba dolgozott növényi maradványoknak is, ezért ő személy szerint nem tartja szakmailag helyesnek, ha a kalászosok után keletkező szalmát a gazdák erőművek részére értékesítik, mert ezzel jelentős és fontos nyersanyagot veszünk el a talajtól és az abban tevékenykedő élőlényektől.
Szabó István: "A talajt élővé kell tenni" – fotó: Horváth Attila
– A növény szervesanyagban tárolja a talajból felvett tápanyagokat és a levegőből összegyűjtött szén-dioxidot. Ha ezeket én leviszem a területről ahelyett, hogy bedolgoznám a talajba, hogy abból szervesanyag keletkezzen és a talajbiológia segítségével egyre mélyebbre jusson, akkor bizony, nem a fenntartható gazdálkodás felé haladok – szögezte le. – A talajélettan legfontosabb üzenete, hogy a talajnak vannak biológiai funkciói, melyek révén javul a talaj szerkezete, vízmegtartó képessége, tápanyagtartalma, egy szóval mindaz, amivel fel tudom venni a harcot a klímaváltozással szemben. Ehhez azonban a talajt élővé kell tenni, a baktériumok életéhez biztosítani kell a tápanyagot, a levegőt és lehetőség szerint nem szabad bolygatni. A konvencionális, forgatásos szántóföldi művelés éppen nem erről szól, hiszen a szántással évről évre szétrombolom ezt a rendszert. Ezért feltétlen át kell emelnünk bizonyos elemeket a regeneratív művelésmódból.
Dóczi Balázs (Pro-Feed Kft., Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara) arról beszélt, hogyan "működnek" termesztett növényeink, illetve hogyan tudjuk segíteni, támogatni a növényeket a környezet káros hatásainak mérséklésében.
– Az irányító típusú biostimulátorok (ide tartoznak az algakivonatokból származó hormonanyagok, illetve hormon-előanyagok) hatására a növények a kiadott "parancsot" minden esetben teljesíteni fogják, akkor is, ha belerokkannak – bocsátotta előre. – Az aktiváló típusú biostimulátorok (aminosavak) a növénybe jutva bizonyos élettani folyamatokat aktiválnak, például membrán-megvastagodást, illetve védőfehérjék aktiválódását. A biostimulátorok harmadik típusa a szabályozó hatású biostimulátorok (humin-, illetve fulvosavak), ezek ha bekerülnek a növénybe, bizonyos élettani folyamatokat szabályoznak.
Dóczi Balázs a biostimulátorok hatásmechanizmusairól beszélt – fotó: Horváth Attila
Azt is megtudtuk előadásából, hogy a virágzás időszakában van szüksége a növénynek a legtöbb tápanyagra és vízre.
Dr. Jakab Gábor egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézet Növénybiológiai Tanszékének vezetője pedig a növényi stresszről beszélt, arról, hogyan viselkednek a növények stresszhelyzetben, tudnak-e maguk is hatékonyan védekezni a káros környezeti hatások ellen és hogyan tudjuk segíteni, felkészíteni a növényeket, hogyan növelhetjük, javíthatjuk a stressztűrő képességüket. Ezt aktuálisan az aszályon jelenségén keresztül elemezte az egyetemi tanár.
Dr. Jakab Gábor egyetemi tanár: "A növényvilágot érő stresszhatások általában nem önmagukban jelennek meg, hanem egyszerre több negatív hatás érvényesül" – fotó: Horváth Attila
– Fontos tudni, hogy a fotoszintézis nem működik napfény, víz és szén-dioxid nélkül – bocsátotta előre. – Azonban mivel a növényfajok a Föld eltérő pontjain, más és más csapadékviszonyok között alakultak ki, egyesek közülük az evolúció során különféle trükkökkel alkalmazkodtak a csapadékhiányhoz, vagy a magas léghőmérséklethez. Jó példa erre a kukorica, a cirok, a köles, vagy a cukornád, melyek ha csökken a szén-dioxid szint, azt egy szerves savhoz kötik és úgy szállítják a fotoszintetizáló sejtekbe. Ott azok újra megemelik a CO2-szintet úgy, hogy a RuBisCO (ez egy növényi fehérje, amely minden zöld levélben tárolódik, felelős a fotoszintézis folyamatáért és a Földön jelen lévő leggyakoribb fehérje) a szén-dioxidot válassza és a fotoszintézis a romló külső körülmények ellenére se álljon le. Ugyanis vízhiányos állapotban a növények a gázcsere-nyílásaikat lezárják, hiszen azokon keresztül vizet veszítenek. Ebben az esetben azonban szén-dioxidot sem tudnak felvenni, melynek a szintje emiatt csökken, s megszűnik a szervesanyag, azaz a cukor előállítása, a növény éhezni kezd, a növekedés leáll, a túlélésre koncentrál. Ezért sajnos, ha túl is élik növényeink az aszályt, sok köszönet nem lesz benne, azaz a terméshozam mindenképpen elmarad a megszokottól.
A szentlőrinci talajszelvény. Jól látható az oszlopos szerkezet, mely rengeteg vizet képes tárolni – fotó: Horváth Attila
Dr. Jakab Gábor szerint a növényvilágot érő stresszhatások általában nem önmagukban jelennek meg, hanem egyszerre több negatív hatás érvényesül, ezt éljük meg most is, amikor a csapadékhiányhoz extrém magas hőmérsékleti értékek társulnak. Ez nagy kihívás az agrárium számára, melyhez alkalmazkodnunk kell. Ez pedig csak egyféleképpen lehetséges: ha túllépünk a hagyományokon és szokásokon, s olyan növényfajok termesztésére térünk át, amelyek az évezredek alatt jól alkalmazkodtak a nehezebb körülményekhez. Természetesen, a növénynemesítésnek is ebbe az irányba kell haladnia. Példának okáért: mivel tudjuk, mitől és hogyan válik szárazságtűrővé egy növény, a folyamatot ki lehetne alakítani adott esetben a búzában is – ez a jövő kihívása, sokan kutatják ezt a területet, s remélhetőleg még időben elkészülnek ezek az új fajták.
Azt is hozzátette – visszacsatolva Dóczi Balázs előadásához –, hogy a növekedést serkentő hormonokat tartalmazó biostimulátorokkal csínján kell bánni, mert elnyomják a védekező válaszokat. És ez fordítva is igaz: ha túl sok védekező választ aktiválunk, elnyomják a növekedést.
|
Szabó István kérdésünkre azt is elmondta: a talaj és a növényélettan komplex rendszert alkot. Ha klímavédelemről beszélünk és azt mondjuk, hogy ellenállóbbá kell tennünk a növényeinket, akkor nem kerülhetjük meg a talajt. A két elem a talajbiológiában, a talajéletben ér össze, az biztosít tápanyagot, szerkezetet, aminek következtében javul a vízháztartás, javul a tápanyag- és a hőgazdálkodás. A talajtan ismerete segít abban, hogy a talaj megfelelően működhessen, ami kiszolgálja a növényi igényeket. A talajban körülbelül 5 százalékot tesz ki a szervesanyag, ami nem azonos száz százalékban a humusszal, ami nagyon tág fogalom. Létezik úgynevezett táphumusz és szerkezeti humusz, előbbi nem feltétlen alakul át utóbbivá, hiszen a táphumusz egy része elég. A folyamatos talajműveléssel folyamatosan oxigént juttatunk a talajba, ami táplálja az égést, előidézve ezzel a szervesanyag csökkenését. Ezért kellene mihamarabb elhagyni a forgatást, ugyanis mára éppen e művelésmód évtizedeken át tartó alkalmazása miatt drasztikusan csökkent a talajok humusztartalma. Régen közel egy méter vastag, szervesanyagban gazdag termőréteg volt, akkor még lehetett szántani, mert volt miből. Ma azonban 25-30 centiméternél már az alsó, gyengébb minőségű talajszintet szántjuk, azaz elkoptattuk azt a tartalékot, ami megengedte, hogy bármilyen talajművelő eszközt használjunk. Ha ezt tovább folytatjuk, akkor ezt a vékony termőréteget is eltüntetjük, romlik a víz-, a tápanyag- és a hőgazdálkodás is, és nemhogy emelkednének a termésátlagok, hanem tovább zuhannak. Erre a csapadékmennyiség rossz eloszlása pedig rátesz még egy lapáttal. "Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy nagyapáink is így csinálták – igen, de más adottságok között gazdálkodhattak. Mi már nem folytathatjuk ezt az irányt. Az is igaz, hogy ma nehezebb az átállás, régen generációváltásnál jöttek az új technológiák. Ma egy generáción belül jön egy, vagy akár több technológiai váltás, rendkívül felgyorsult a világ. Ezért lenne szükség arra, hogy a mezőgazdászok rendszeresen részt vegyenek képzéseken. Ebben is szemléletváltás kell" – fogalmazott Szabó István. |
_fill_540x300_0.jpg)
