Hogy kerül a tányérunkra a hekk?

Igaz, már vége a nyárnak, de a Balaton mellett eltöltött szabadságra gondolva sokaknak jut eszébe az elmaradhatatlan strandétel: a hekk, ami puha kenyérrel, kovászos uborkával az igazi. Azt már mindenki tudja, hogy nem a Balatonból fogták a finom alapanyagot, de akkor hogy kerül a tányérunkra, és mit is érdemes tudni róla?

A szálkátlan, enyhén halízű hekk húsa nagyon közkedvelt, igen jól süthető, keveset veszít a súlyából, így rendkívül gazdaságos árulni és fogyasztani egyaránt – fotó: pixabay.com

Ha hekket vásárolsz, akkor a közkedvelt hal két változatával találkozhatsz: az argentin hekkel és az európai hekkel. Mindkét faj gyakori halászati alapanyag, tengeri csuka vagy szürke tőkehal néven emlegetik őket. Tengeri ragadozó halak, amelyek a nyílt vizekben élnek, és az életkoruknak függvényében sokféle zsákmánnyal táplálkoznak a heringtől kezdve a rajhalakon át. Mindkét faj éjszaka aktív, azonban a méreteikben van némi eltérés – írja a greendex.hu

Argentin vagy európai hekk?

Argentína egyik fő halászati exportcikke az argentin hekk az Atlanti-óceán délnyugati részén, Argentína és Uruguay partjainál él. A hossza maximum 1 méter, de jellemzően 0,5 méteres, a súlya 5 kg körüli. Rákfélékkel, tintahalakkal és kisebb halakkal táplálkozik.

Az európai hekk 2 méteresre is megnőhet, és akár 10–16 kg-os is lehet. Az Atlanti-óceán keleti részén él, Norvégiától és Izlandtól délre Mauritániáig és a Földközi-tengerig sok helyen előfordul. Az európai halászatban fontos faj, emiatt erősen kizsákmányolják, egyes populációkat pedig nem fenntartható módon halásznak. Ez a fő oka annak, hogy főként az argentin fajt kaphatod meg, ha hekket szeretnél enni.

Ívási ideje hosszú, a nőstény ugyanis többször is lerakja az ikráit. A fiatal halak hároméves korukig a tengerfenéken tartózkodnak, a hímek ekkor érik el az ivarérett kort, a nőstények  pedig lényegesen később, 7–8 éves korukban. Akár még a 20 éves kort is megérhetik, ha nem kerülnek egy halászhajó hálójába.

Életük első szakaszában a mélyebb vizeket szeretik, de a korukkal együtt nő a vadászkedvük, így a sekélyebb vizek felé veszik az irányt. Nem válogatósak, azt a halat eszik, amelyikből a legtöbbet találják, de nagyon szeretik a heringet, amellyel együtt gyakran akadnak a halászok hálójába.

Bár a hekk nem védett, de a túlhalászásra érzékeny, ami azzal magyarázható, hogy a nőstények lassan válnak ivaréretté, ez pedig megritkíthatja a populációt.

Sosem létezett „balatoni hekk"

Sokáig keringett az a téves információ, hogy a balatoni büfékben kapható hekket frissen a Balatonból fogják. A hekk rendkívül népszerű hal, a magyarok halfogyasztásának nagy részét ez a faj teszi ki. De vajon mennyire fenntartható a messziről fagyasztva szállított hekket választani az igazi magyar halak helyett?

A szálkátlan, enyhén halízű hekk húsa nagyon közkedvelt, igen jól süthető, keveset veszít a súlyából, így rendkívül gazdaságos árulni és fogyasztani egyaránt.

Az 1970-es években a balatoni keszeghiány hívta életre (és az országba) a hekket, amikor jobban megérte a külföldről behozott ragadozó tőkehalat árulni, mint a nagyon drága keszeget. A leginkább elterjedt fajta az argentin hekk (Merluccius hubbsi), ami fagyasztva, fej nélkül érkezik az országba. Amikor hekket választunk, akkor a fiatal halak csoportjából falatozunk.

A hekk népszerűsége nem csak a gazdaságosságával magyarázható: a ponty jóval zsírosabb, a keszeg borzasztóan szálkás (de finom is), a süllő pedig drága a magyar pénztárcának, így maradt a hekk.

A kifogás után gyorsan lefejezik és kibelezik a halakat, így 5–6 hét után már a magyar hűtőraktárakban várják a sorsukat.

A hekk egy jól elkészíthető, szálkamentes hal, ami összességében mégiscsak átutazza a fél világot, mire a tányérodra kerül. Érdemes nyitottá válni a magyar halakra is: a halsütödékben remek választás lehet a keszeg vagy a süllő is.