Szereted a paradicsomot? Sokan vagyunk így vele. A legjobb pedig akkor, ha a sajátunkat szedhetjük le, a kertünkben. Ugye, milyen ellenállhatatlan illata és íze tud lenni? De erről akkor sem kell, és persze nem is szabad lemondani, ha nincs kertünk, ugyanis akár balkonládában is lehet bőséges és finom paradicsomtermésünk.
Ráadásul, mivel a paradicsompalánta májusban kerülhet ki az erkélyre, így akár már hamarosan, februárban el is lehet kezdeni a palántázást. Így hát ne késlekedj, hiszen lassan ideje megvásárolni a vetőmagot, és az ültetőedényeket is készítsd elő, hogy le ne maradj a saját magad által termesztett paradicsom csodálatos ízéről! Sőt, így sokkal egyszerűbb lesz kivárni a tavaszt, hiszen van elfoglaltságod, miközben figyelheted, ahogy növekedni kezdenek a palántáid.
1. Palántázzunk
Az első lépés, hogy finom paradicsom legyen az erkélyünkön, ha legkésőbb februárban nekiállunk palántázni. Ehhez először is nagyon fontos, hogy a magokat biztos forrásból szerezzük be, és azok egészségesek legyenek. Nem mindegy azonban, milyen paradicsomot választunk, ha nem a kertben, hanem az erkélyen fogjuk nevelni azokat. Bár a legtöbb paradicsomfajta nevelhető konténeres növényként, egyes fajták esetén kiemelkedő termésre számíthatunk akkor is, ha cserépben vagy balkonládában neveljük. Jó választás lehet egyes hibrid determinált, vagyis bokros növekedésű és indeterminált, folytonnövő paradicsomfajta.
A paradicsomhoz nem kell kert, hiszen akár az erkélyen is meg tudjuk termelni. Fotó: Shutterstock
A magokat tápdús, fertőzésmentes ültetőközegebe vessük, 1-2 cm mélyre. Ügyeljünk rá, hogy a talajt mindig tartsuk nedvesen, hogy be tudjon indulni a csírázás, ami körülbelül 6-12 napig tart. A magokat 20 Celsius-fok feletti hőmérsékleten kell tartani, egyenletes fényellátás mellett, hiszen csak így fog egyenletesen fejlődni a palánta. Két szikleveles állapotban a palántákat tűzdeljük egy nagyobb tálcára, majd ha már nagyobbak lesznek, külön cserépbe ültessük őket.
2. Válasszuk ki, hol lehet része paradicsomi állapotokban a paradicsomnak
Persze tudjuk, hogy olyan túl sok lehetőség nincs, ha nem kertről, hanem erkélyről van szó. Azonban az erkélyen belül is próbáljunk meg olyan helyet találni a paradicsom számára, ahol kellő fényhez jut, mivel a paradicsomnak legalább napi 6 órányi napsütésre van szüksége a fejlődéshez.
Ha több balkonládában vagy cserépben is szeretnénk paradicsomot nevelni, fontos, hogy hagyjunk a balkonládák és a cserepek között kellő távolságot, hogy kellő levegőhöz és fényhez jusson a paradicsom. Így egyrészt bővebb lehet a termés, másrészt kisebb esélye lesz, hogy gombás betegségek támadják meg.
3. Ebbe ültessük a paradicsom palántákat
Miután megtaláltuk az ideális helyet, válasszuk ki a paradicsom számára az ideális ültetőedényt. Ez lehet egy nagyobb cserép, vagy egy balkonláda. Nagyon fontos, hogy a cserép vagy a balkonláda alján legyenek lyukak, ahol a felesleges víz el tud folyni, mert a paradicsom nem szeret pangó vízben állni.
Szintén oda kell rá figyelni, hogy amennyiben balkonládában fogjuk nevelni a paradicsomot, mindenképpen tápanyagban gazdag, jó minőségű virágfölddel töltsük fel a ládát. Az ültetés után nyomkodjuk körbe a palánta körül a földet, majd alaposan öntözzük meg. Vigyázzunk rá, hogy az öntözés során ne érje víz a paradicsom leveleit.
A paradicsom palántákat jó mélyen ajánlott elültetni, hogy a gyökérzetük minél erősebb legyen. Fontos, hogy a palánta szárának alsó kétharmada a talajszint alá kerüljön, így ha a palánta 25 cm magas, akkor a tetejéből csak 8-10 cm maradjon szabadon.
3. Teendők a paradicsom körül
Nagyon fontos, hogy a paradicsomnak adjuk meg azt, amire szüksége van. Például ügyeljünk rá, hogy ki legyen karózva, és rendszeresen ellenőrizzük, hogy hol kell még felkötni. Ha ugyanis nem segítjük a karózással, a termés súlya alatt hamar a földre kerülhet a növény, amely egyenes út ahhoz, hogy elrothadjon, és vele a termés is.
A paradicsomot balkonládában is termeszthetjük. Fotó: Shutterstock
A kacsolásról se feledkezzünk meg, hiszen ez az egyik legfontosabb tevékenység a paradicsom körül. A paradicsom leveleinek tövéből úgynevezett hónaljhajtások nőnek, és ha ezek meg tudnak erősödni, akkor a bokor sűrűvé válik, amelyen nem tudnak keresztülhatolni a napsugarak, levegőtlen marad, és könnyebben támadják meg a gombás fertőzések is. Így ezeket le kell csipkedni, hogy a paradicsom kellően szellős legyen.
Ahogy egyre melegebb van, nagyon fontos, hogy a paradicsom soha ne száradjon ki, azonban ne álljon a pangó vízben se. Az öntözés során ügyeljünk rá, hogy csak a talajt öntözzük, különben a paradicsomok könnyen megrepedhetnek, elrothadhatnak, és a gombás fertőzések is hamarabb felüthetik a fejüket.
A paradicsom tápanyagigényes növény, így ne csak az öntözésről, a tápanyag pótlásáról is gondoskodjunk. Ha a termés csúcsi részén szabálytalan foltban elváltozást találunk, akkor kalcium-hiány lehet a baj, melyet lombtrágyával tudunk orvosolni. Ha felreped a termés, akkor nem rendszeresen öntözzük. Ha száraz a növény, és a leveleken, szárakon, terméseken elváltozásokat tapasztalunk, akkor valószínűleg gomba támadta meg. Ekkor távolítsuk el a beteg részeket, és permetezzük le a növényt.
Hetente vizsgáljuk meg alaposan a paradicsomot, és ha kártevőket találunk rajta, akkor kezeljük azok ellen. A leggyakrabban a levéltetvek támadják meg. Az érett paradicsomokat akkor szedjük le, amikor a kezünkbe véve könnyen elválaszthatók a növénytől.