Jelentősen több vírust adunk át az állatoknak, mint amennyi róluk átkerül ránk, állítja egy friss kutatás, amely a meglepő eredmény mellett feltárja a vírusok gazdaváltásainak evolúciós mozgatórugóit, ami segíthet a járványokra történő felkészülésben – írja a qubit.hu.

A kutatók az állatról emberre történő átugrásokra fókuszáltak – hiszen ezek jelentik a legközvetlenebb kockázatot –, a vírusok gerinces állatfajok közötti gazdaváltását és a gazdaváltások mögött meghúzódó evolúciós tényezőket feltárva 59 ezer vírusgenom tanulmányozásán keresztül.

Ennek során megállapították, hogy a tuberkulózis valószínűleg emberekről ugrott át tehenekre, a Staphylococcus aureus baktériumot pedig átadtuk baromfiknak, teheneknek és nyulaknak is.

A kutatók egy ideje már tudják, hogy fordított zoonózisok – emberről állatra történő átugrások – is előfordulnak, de korábban soha nem vizsgálták komolyan ezt, különösen vírusok esetén, és megdöbbentette őket, hogy ezekből kétszer annyi van, mint az állatról emberre történő átugrásokból.

A kutatók a vírusok között 2904 gazdaváltási eseményt azonosítottak, melyek 21 százalékának (599) volt köze emberekhez, azonban ezek között sokkal nagyobb arányban fordultak elő emberekről állatokra történő átadások (64 százalékban), mint zoonózisok (36 százalékban).

A kutatók általánosságban megnövekedett mutációs rátát és a vírusok alkalmazkodására utaló jeleket találtak a gazdaváltásoknál, ami szerintük nagyrészt értelemszerű, hiszen amikor bekerülnek az új gazdaszervezetbe, más szelekciós nyomás kezd hatni a kórokozóra, míg azoknál a vírusoknál, amelyek eleve sok különböző gazdafajt képesek megfertőzni, az átlagosnál kevesebb evolúciós változást észleltek.

szarvasmarha

A tuberkulózis valószínűleg emberekről ugrott át tehenekre – fotó: Pixabay

A kutatók szerint egyes vírusok eleve alkalmasabbak lehetnek gazdák szélesebb körének megfertőzésére, ami felveti azt a kérdést, hogy azon vírusok, amelyek többfajta gazdát képesek megfertőzni, evolúciójuk során eleve ilyen, az élővilágban jobban elterjedt kapukat céloznak-e. Egyelőre a kutatók számára sem világos, hogy a generalistább vírusok azért tudnak-e szélesebb körben gazdákat fertőzni, mert eredendően jobbak ebben, vagy ez abból adódik, hogy a generalisták nem képesek egyetlen gazdafajra specializálódni, mert folyamatosan adódnak át gazdáról gazdára.

A kutatók úgy vélik, annak felmérésekor, hogy mekkora kockázatot jelent egy adott vírus, kulcsfontosságú kérdésnek kell lennie, hogy az általa megfertőzni képes gazdák mennyire lehetnek különbözőek. A kihívás az, hogy egy újonnan megjelent virális fenyegetés esetén elképzelhető, hogy még nem fedezte fel az összes lehetséges gazdafaját.

A kutatók arra jutottak, hogy a gazdaváltások 81 százalékának nincs köze az emberhez; ezt azt is jelenti, hogy az általuk feltárt, gerincesek közötti globális víruscserélő hálózat méretét és jelentőségét is alábecsülik.

A vírusok hálózaton belül történő áramlásának vizsgálata értékes felismerésekkel szolgálhat, és hozzájárulhat a pandémiás felkészüléshez.

Azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne ezt a globális víruscserélő hálózatot felderíteni és mire kellene a kutatóknak összpontosítani, a tanulmány társszerzője azt állítja, hogy mivel a vírusok felderítésére fordítható erőforrások végesek, a legvalószínűbb járványügyi fenyegetésekre történő fókuszálás azzal a kockázattal jár, hogy még nagyobb rések keletkeznek a széles körű felderítési képességekben.

„Még mindig emlékszem, amikor 2009-ben a H1N1 kialakult mexikói sertésekben, miközben mindannyian a H5N1 madárinfluenzára koncentráltunk Délkelet-Ázsiában" – írta.

A szakember szerint jelenleg nem tudjuk megbízhatóan megjósolni, hol alakul majd ki a következő járvány, vagy hogy milyen formát ölt majd, ezért azt javasolja, hogy az erőfeszítéseket a legvalószínűbb fenyegetésekre történő koncentrálás helyett – ami jelenleg vélhetően a H5N1 madárinfluenza – széles körű metagenomikai (környezeti DNS-minták genetikai információjának összességét tartalmazó adatsorok általi) felderítésre kellene fordítani.