December végén a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról döntött, hogy 2025-ben 35 ezerben maximalizálja a kiadható foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek számát. A rendelet arra is kiterjed, hogy milyen feltételekkel jöhetnek vendégmunkások Magyarországra és ennek csak két ország, Grúzia és Örményország felelt meg.

A 2025. évi első Hivatalos Értesítőben azonban megjelent Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2/2025. (I. 9.) KKM közleménye, amely a nemzetgazdasági miniszter döntését módosítja.

"A vendégmunkások Magyarországon történő foglalkoztatásáról szóló 450/2024. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése, valamint 2. § (2) bekezdése alapján az alábbi listát teszem közzé:" – írja a külügyminiszter.

A listán egyetlen ország szerepel: a Fülöp-szigeteki Köztársaság.

Tehát maradhatnak, illetve jöhetnek a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországra idén is.

Indexkép: Shutterstock