A Mocsai Búzakalász Szövetkezet néhány évvel ezelőtt kezdte el alkalmazni a precíziós technológiát, s nagyon jó tapasztalatokat szereztek. Azóta több gépükbe is vásároltak az AXIÁL Kft.-től ehhez szükséges GPS-alapú berendezéseket.
Ezerötszáz hektáron gazdálkodnak, elsősorban szántóföldi növényeket termelnek – forrás: Mocsai Búzakalász Szövetkezet
– Ezerötszáz hektáron gazdálkodunk, klasszikus szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozunk, illetve állattenyésztés, tejelő szarvasmarha-tartás a profilunk – mondta az Agroinformnak Szabó Gábor, a Mocsai Búzakalász Szövetkezet növénytermesztési vezetője. – A növénytermesztés egyik fő feladata, hogy a tömegtakarmányokat és abraktakarmányokat, illetve az alomanyagot előállítsa a marhatelepnek. Búzát, árpát, kukoricát, napraforgót termelünk, a napraforgó árunövény, az árpa és a búza alomanyagot ad, tehát a szalmaelőállítás szempontjából fontos. A kukoricát egyrészt abrakként hasznosítjuk, másrészt silókukoricát is termelünk, amit a marhák fogyasztanak el, illetve rozs is szerepel a szortimentben, amit szenázsolunk. Ez után másodvetésű kukoricát szoktunk vetni. Valamint olasz perje, némi lucerna is terem a területeinken, továbbá ősgyepekkel rendelkezünk, ahol réti szénát állítunk elő, szintén a marhatelep számára.
A Trimble vevőegységek a rendszer nélkülözhetetlen elemei – forrás: Mocsai Búzakalász Szövetkezet
Szabó Gábortól megtudtuk: régre nyúlik vissza és nagyon jó a kapcsolatuk az AXIÁL Kft.-vel. Ahogy fejlesztik a gépparkjukat, egyre többször választják az AXIÁL Kft.-t, most már szinte minden beszerzést a céggel abszolválnak. Ez egyrészt a vállalkozás, illetve munkatársai hozzáállásának köszönhető, a forgalmazott gépeknek, melyek kiválóan illeszkednek a szövetkezet igényeihez, továbbá annak, hogy közel a szerviz és jó az alkatrészellátás.
– Összesen öt Trimble GPS monitort és a hozzá tartozó NAV-900 egységet vásároltunk, melyeket három CLAAS Arion 650-es, egy Arion 660-as és egy Axion 940-es traktorba szereltettünk be az axiálos kollégákkal. Így már öt Trimble robotkormány-rendszerrel is rendelkezünk – mondta a szakember. – Ebből a többség, ötből négy GFX 750-es, a legújabb traktorunkban, a 660-as Arionban van az újabb, a GFX 1060-as verzió. A CLAAS CANbus hálózatán keresztül vezérli a Trimble-rendszer a traktor kormányzását. Az összes rendszerünk isobusos, mindegyik traktoron megtalálható. Ezekkel munkagépeket is vezérlünk és hálózatba foglaltuk az öt rendszert, továbbá a Trimble felhőalapú szolgáltatását is igénybe vesszük, ami szinkronizálja az adatokat a traktorok és az irodai számítógép között. Illetve mivel a szolgáltatáshoz önálló webes felület is tartozik, bármelyik, internet-hozzáféréssel rendelkező számítógépről el lehet érni.
A Trimble többféle megoldással tud kormányozni, például utólag felszerelt kormánymotorral, a traktor CANbus hálózatán keresztül, vagy a traktor hidraulikáját használva – forrás: Mocsai Búzakalász Szövetkezet
Az ágazatvezető arról is beszámolt: 2019-ben indultak el a precíziós gazdálkodás rögös útján, az akkor esedékes talajvizsgálatokat már a zóna-lehatárolás szerint végezték el. Ezekkel összhangba hozták a tápanyag-gazdálkodási terveiket és az abban foglaltakhoz igazodva került sor a műtrágya kijuttatására azóta is – méghozzá egy szintén Isobus-vezérelt Sulky műtrágyaszóróval. Tavaly pedig az AXIÁL Kft.-től vásároltak egy kukoricavetőgépet is, ami "tudja" a differenciált tőszámú vetést.
A GPS-technológia és a robotkormányzás révén a vetés során nem lesznek átfedések, duplavetések, felesleges hiányok, csak annyi vetőmag fogy, amennyire valóban szükség van.
A GPS-technológia és a robotkormányzás révén a vetés során nem lesznek átfedések, vagy hiányos vetések, csak annyi vetőmag fogy, amennyire valóban szükség van – forrás: Mocsai Búzakalász Szövetkezet
– A gépkezelői pontosság és a kényelem, az üzemanyag-megtakarítás, az átfedések és a túlművelések elkerülése mind-mind fontos szempont, sőt, egyre fontosabb. Magyarországon a nagyobb gazdaságok ma már kivétel nélkül robotkormányokkal dolgoznak – szögezte le Szabó Gábor, hozzátéve: nagyon elégedettek a Trimble-rendszerrel és az AXIÁL Kft. szolgáltatásaival. – Úgy vélem, mindenképpen költséget takarítunk meg a technológiával, adott esetben a tápanyagra költött pénzünket okszerűbben tudjuk felhasználni. Ma már a 10 hektárnál nagyobb tábláinkat mind precíziósan műveljük. Itt húztuk meg a képzeletbeli vonalat, mert úgy látjuk, hogy ez alatt nincs értelme a zónázásnak. Efelett viszont mindenféleképpen van értelme ennek a dolognak, ugyanis annyi tápanyagot adunk ki, amennyi ott éppen szükséges és így a legjobban hasznosul. S az is nagy segítség, hogy szinkronizálja a gépeink között az egyeneseket és a táblahatárokat, továbbá a precíziós terveink visszakövetése egyszerűbbé válik.
Indexkép: AXIÁL Kft.
Bővebb információkért forduljon az AXIÁL Kft. területileg illetékes precíziós gazdálkodási kollégáihoz!
AXIÁL Kft.
Baja, Szegedi út 147.
Tel.: (79) 525 400
E-mail: marketing@axial.hu