A projekt keretében háromezer kilométer hosszan egy sávban vörös fűzfákat, szacsaulokat és más fafajokat ültettek. A fatelepítés része Kína ökológiai hetvenéves tervének, amely 1978-ban indult, és 2050-ben fejeződik be.
A „Kína Három Északi Védőöv Erdőprogramja” kezdeményezés célja, hogy az erdőtelepítéssel visszaszorítsa a Góbi-sivatag és más sivatagos területek terjeszkedését.
Ha ez eredményes lesz, akkor akár 100 milliárd fát is ültethetnek, és ezzel a világ legnagyobb ökológiai mérnöki projektje valósulhat meg.
Az elsivatagosodás az ország területének mintegy 27 százalékát érinti, és hátrányosan befolyásolja 400 millió ember életét – fotó: pixabay.com
Az elsivatagosodás során a termőföldek száraz sivataggá alakulnak, amiben egyaránt szerepet játszanak a természeti tényezők és az emberi tevékenységek, például a nem fenntartható gazdálkodás és az erdőirtás.
A problémát az elmúlt évtizedekben az éghajlatváltozás hatásai még tovább fokozták. Szakértők véleménye szerint Kína lesz ebben az egyik leginkább érintett régió, bár a Föld valamennyi kontinensén előfordulhat majd – még az enyhe vagy mérsékelt éghajlattal társított Európa sincs teljes biztonságban.
Tanulmányok kimutatták, hogy ebben az évszázadban Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Ciprus, Bulgária és Románia félsivatagos részeit is az a veszély fenyegeti, hogy sivataggá válnak.
A kínai „Nagy Zöld Fal” sem mentes azonban a kritikáktól. A brit Royal Geographic Society szerint egyes tudósok megkérdőjelezték, hogy a most sikeresnek tűnő program (csökkent a porviharok intenzitása) ökológiailag valóban fenntartható-e.
Számos akadémikus óvatosságra int a faültetés hosszú távú hatásaival kapcsolatban egy olyan régióban, ahol azok természetesen nem fordulnak elő. Arra hivatkoznak, hogy a fák száraz területeken történő ültetése jelentős nyomást gyakorol a már amúgy is szűkös vízkészletekre – egyes talajvízszintek tizenkilenc méterrel is csökkentek.
Szerintük nem ismerjük pontosan a fák ültetésének hosszú távú következményeit egy nem őshonos régióban, arról nem is beszélve, hogy a fák monokultúrás ültetése negatív hatást gyakorolhat az élővilágra. Felmerültek olyan aggodalmak is, hogy a fák telepítése hatástalan lehet a homokviharok csökkentésében.
Forrás: IFLScience
Indexkép: pixabay.com