Megfigyelhető, hogy ősszel minden évben emelkedésnek indul a tojás ára. Ez az idei évben is érthető, hiszen a kukorica termése és minősége gyenge lesz, drágul a takarmányellátás. Pillanatnyilag egyetlen darab tojás előállítása 50 forint, azaz ennyi a beszállítói és a termelői ára, ezért a boltokban a vásárlók ennél jóval magasabb árakkal találkozhatnak. A kérdés  csak az, hogy az áruházláncok szinten tartják majd az árat, vagy követik az árnövekedést – írja a novenyvedoszer.hu

tojás

Drágulhat a tojás – fotó: pixabay.com

Többet kell fizetni a tojásért

A tojástermelők a hazai igények mintegy 80 százalékát fedezik, a maradék 20 százalékot a balti államokból, Szlovákiából és Lengyelországból hozzuk be. Pákozd Gergely, a Tojás Szövetség alelnöke szerint akár hazai, akár import tojást veszünk, többet kell majd fizetnünk érte.

"Nagy különbség nem lesz a folyamatokat nézve a korábbi évekhez képest. Ősszel már hozzászoktak mind a termelők, mind a fogyasztók az árkiigazításhoz. Idén nyáron nagyon alacsony volt a felvásárlási ár, sőt jóval a korábbi években megszokottak alá ment a termelői ár. Látva azt, hogy a költségek kevésbé csökkentek, ezért annak érdekében, hogy a termelés továbbra is szinten maradjon, a termelői árak növekedése várható.

A tojástermelők és a közepes-, vagy nagyobb méretű üzemek ilyenkor már jelentős készlettel rendelkeznek és a következő évre szükséges takarmány alapanyagot, így a búzát és a kukoricát már beszerezték. Mivel az időjárás nem volt kegyes a kukoricához, viszont a búza termésátlaga megfelelt az átlagnak, a minőség már kevésbé. A kukoricánál ezért nagy a félelem, hogy lesz-e elegendő és milyen minőség várható. Így az ára is magas lesz" – fogalmazott Pákozd Gergely.

Az áruházláncok árpolitikája meghatározó lesz az áremelés kapcsán

Arra a kérdésre, hogy milyen mértékben emelkedik a tojás ára az alelnök szerint nehéz válaszolni, hiszen az elmúlt időszak intézkedései, – így az árstop, a bruttó beszerzési áron történő értékesítés kötelezettsége, a kötelező akciózás – "felforgatta" a tojás piacát és értékesítését.

Az áruházláncoknak eltérő az árpolitikájuk ezeknél a termékeknél, így nagyon nehéz megjósolni, hogy milyen mértékű lesz a növekedés a fogyasztói árban. De valamekkora emelkedés várható, a kérdés csak az, hogy a kereskedelem ebből mennyit hárít a fogyasztókra.

A hagyományos tojás ára 60 és 70 forint, a bio tojás 110, a szabad tartású 90 forint

Jelenleg elfogadható az ára a tojásnak, 60 és 80 forint között mozog, de amíg nyáron kevesebb fogy, ősszel fellendül a piac.

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 48,49 forint/darab volt 2024 első harmincöt hetében, ami 18,6 százalékkal maradt el a 2023. év azonos időszakának átlagárától.

Az M méretosztályú, dobozos tojás csomagolóhelyi ára 17,1 százalékkal 51,46 forint/darabra, az L méretosztályú, dobozos tojásé 15,8 százalékkal 60,40 forint/darabra csökkent.

Az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 21,4 százalékkal 43,44 forint/darabra, az L-es tálcás tojásé 21,9 százalékkal 46,72 forint/darabra mérséklődött. A mélyalmos tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 57,14 forint/darab volt 2024 első harmincöt hetében, ami 14,5 százalékkal alacsonyabb a 2023. év azonos időszakának átlagáránál – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentéséből.