Csütörtök
Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország északkeleti felén, harmadán havazásra, hószállingózásra lehet számítani, estére pedig ónos eső is előfordulhat. Nyugaton átmenetileg csökken a csapadékhajlam, napközben csak néhol várható eső, zápor, de estétől ismét egyre több helyen fordulhat elő csapadék.
A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul, délnyugaton lehet egy-két fokkal enyhébb az idő.
Péntek
Marad az erősen felhős vagy borult idő, csak estefelé kezdhet északon szakadozni a felhőzet. Sokfelé várható csapadék: kezdetben eső, majd a csapadék intenzitásától függően egyre több helyen havas esőre, havazásra válthat, délkeleten a legkisebb eséllyel. Néhol átmenetileg ónos eső sem kizárt.
Az északira, északkeletire forduló szél sokfelé megélénkül, megerősödik, de a középső országrészben mérsékeltebb marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű, míg napközben 0 és +6 fok között alakul, délkeleten akár 7-9 fok is lehet.
Szombat
Észak felől fokozatosan csökken a felhőzet, a csapadék megszűnik, de az ország déli és középső részén még hózáporok, havazás előfordulhat, és ott egész nap felhős maradhat az idő. Az északi, északkeleti szél eleinte sokfelé élénk, erős lesz, de napközben fokozatosan veszít erejéből.
A hajnali minimum-hőmérséklet -6 és 0 fok között várható, de az északkeleti, szélvédett tájakon akár -10 fokig is hűlhet a levegő. A csúcshőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és településszintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: met.hu
Indexkép: