Ezekről is kérdeztük egyebek közt Dr. Tomas Nortont, a Leuven-i Egyetem docensét, a M3-BIORES kutatócsoport, Állat- és Humánegészségügyi Mérnöki Osztály, Biorendszerek Tanszék munkatársát, a X. PREGA Precíz Gazdálkodási Konferencia és Kiállítás egyik vendégelőadóját. Dr. Tomas Norton a PREGA első napján fog előadni a Plenáris szekcióban.
– Több országban nagy a feszültség a gazdálkodók és kormányok környezetvédelmi törekvései között. Mit gondol erről? Túlzók vagy indokoltak az EU környezetvédelmi céljai?
– A környezetvédelmi előírások valóban szorongatják a gazdákat – szögezte le elöljáróban az egyetemi tanár. – Úgy gondolom, a jövőben – vagy ez akár már most is zajlik – a fókusz azon lesz, hogy a mezőgazdaság iparosítását valamilyen mértékben visszaszorítsák, annak érdekében, hogy lokálisabbá váljon a termelés, még több helyi élelmiszert állítsanak elő Európában. Ezzel ugyanis a környezeti nyomás is mérséklődne.
Természetesen van egy konfliktusos elem is ebben a célkitűzésben: táplálnunk kell a társadalmat. Mindenkinek szüksége van megfizethető és jó minőségű élelmiszerre, mi több, joga is van hozzá. Az ilyen jellegű igények kielégítése érdekében – maradva a szakterületemnél – az állati eredetű termékeket olyan mértékben és mennyiségben kell termelni, hogy a gazdaságosság maximalizálható legyen. Más szóval úgy, hogy a technológia, a gazdaságban lévő infrastruktúra, az ellátási lánc ki tudja használni a rendszerben rejlő összes hatékonyságát és olcsón, azaz költséghatékonyan legyen képes elvégezni adott esetben az állati termékek előállítását. Ehhez azonban nagy, ha úgy tetszik, ipari méretű mezőgazdaságra van szükség. Én egyetértek azzal, hogy nagyon szigorú szabályokat kell betartaniuk a gazdáknak és ez tényleg nagyon nehéz számukra. Mindemellett hangsúlyozom, hogy megértem az EU vezetőinek indokait is.
Másfelől azt gondolom, rövidlátó gondolkodás utóbbiaké, abból a szempontból biztosan, hogy nem gondolták végig: mi fog történni a fogyasztókkal, ha ezeket a gazdákat "kivonjuk a forgalomból" és az általuk termelt termék ára magasabb lesz. Valóban gondolkodnunk kell a helyi gazdaságokról, a rövid ellátási láncokról, a helyi fehérjeforrásokról, a helyi fajták használatáról – ez mind nagyon fontos, de mindeközben arra is figyelnünk kell, hogy ha ilyen gazdaság felé haladunk, a társadalom egy része egész egyszerűen nem engedhet majd meg magának bizonyos élelmiszereket.
– Itt van az EU-ba irányuló import problémája is, mert ha drágábban termelünk, akkor az import átveszi a helyi termék helyét. Mi a helyzet ezekkel a termékekkel, amelyek EU-n kívüli országokból érkeztek és sok esetben olcsóbbak, mert egészen más szabályozások vonatkoznak a termelésükre?
– Szerintem egyszerűen nem reális elvárni a gazdáktól, hogy magas színvonalon termeljenek, amikor a beérkező termékek címkézésének és jelölésének szabályozása meglehetősen homályos és az alacsony színvonalon termelő országokból származó anyagok vagy élelmiszerek átjuthatnak a határon, majd bekerülhetnek a szupermarketekbe – magyarázta Dr. Tomas Norton. – A fogyasztók pedig teljesen érthető módon ezeket az olcsóbb termékeket választják. Költséghatékonyak akarnak lenni, ahogy bárki más, mert mindenkit sújt ez a nehéz időszak, sok embernek nem könnyű. Ez egyfajta válságnak is nevezhető, amikor sokaknak nem lesz munkája még az EU-ban sem, mert az ipar is nehézségekkel küzd. Úgy gondolom tehát, hogy az emberek zsebe folyamatosan nyomás alatt lesz. És emiatt a legolcsóbb termékeket fogják választani, legalábbis Európában. De nem az a megoldás, hogy arra hivatkozunk: oké, akkor importáljunk rossz minőségű húst.
Szerintem tényleg szégyen és igazságtalanság a gazdákkal szemben, hogy elvárják tőlük: az összes követelményt teljesítsék, eközben vezetőink engedélyezik a rosszabb minőségű, konkurens termékek importját.
– Amikor azt mondja, hogy ilyen körülmények között jobban kell védenünk vagy segítenünk a gazdákat, akkor több támogatásra gondol, vagy valami másra? Hogyan tudná az EU vagy a nemzeti kormányok megkönnyíteni a helyzetüket?
– Azt hiszem, talán túl sok a környezetvédelmi szabályozás, ami nagyon fontos, de nagyon óvatosan kell bánnunk ezekkel.
A mezőgazdaság tényleges környezeti hatását pontosabb és megalapozottabb tudományos eredményekkel kell alátámasztani, mielőtt pusztán a környezeti hatásokon alapuló döntéseket hoznánk.
Számomra ez a legfontosabb. Üdvözlendő a helyi ellátási láncok támogatása és a helyi termékek előállításának ösztönzése is. Ezeket nem feltétlenül lehet vagy kell olcsón előállítani, de képesnek kell lenniük arra, hogy értéket mutassanak. Például, hogy ezeket az állatokat magas szintű állatjóléti körülmények között tenyésztik, magas egészségügyi státuszúak, helyi takarmányt kapnak. Úgy gondolom, hogy ha mindezt be tudjuk bizonyítani és képesek vagyunk megmutatni a haszonállatok körforgásának értékét a nagyobb rendszerben, akkor az állattartás a jelenleginél fenntarthatóbbá válhat. Az a lineáris gondolkodás, miszerint importáljuk a takarmányt, majd exportáljuk az ezen felhizlalt sertéseket, már a múlté. Minél körkörösebbé tudjuk tenni a rendszert, annál jobb, de ezt úgy kell, hogy a gazdák számára megvalósítható legyen. Ez nem túl egyszerű válasz, de a lényeg a lokalitás. És ez az, ami nagy kihívássá teszi.
– Ha az egyes gazdaságokról beszélünk, hogyan segíthet általában véve a precíziós állattenyésztés mindebben? Hogyan segíthet javítani az állatjólétet a különböző ágazatokban?
– Egyértelmű, hogy objektíven mérhetjük az állatjólétet és ezeket a mutatókat rögzíthetjük, a legújabb technológiával képesek vagyunk erre – mondta. – De a fő kérdés valójában tényleg az, hogy miként tudjuk ennek a gazdálkodásra gyakorolt hatását megmutatni a gazdálkodónak, azt, hogy ez nem csak a jólétre vagy a környezetre gyakorol pozitív hatást, hanem a gazda szempontjából a lényegre, a gazdaságosságra. Mi valóban megtérülést tudunk biztosítani számára.
Ez azonban együttműködést igényel az ellátási láncban. Nemcsak a gazdálkodónak, hanem más érdekelt feleknek is közre kell működniük abban, hogy a gazda hasznot húzhasson a technológiából, miközben ők is profitálnak belőle.
Ha például egy takarmánygyártó céget említek, amely takarmányt szállít egy gazdálkodónak: utóbbi rögzíti a környezetre és az állatok jólétére vonatkozó intézkedéseket, a takarmánygyártó cégek pedig az adatokból azt akarják megtudni, hogy az állatok teljesítménye az ő takarmányuknak köszönhető, vagy valami más, a gazdaságban történt beavatkozásnak? Erre az információra tudnak építeni. Tehát valójában ez az adat számukra is értéket képvisel. De ezt a folyamatot ki kell találni, s mindenki számára világossá tenni: az állat jóléte érték. Ez ma a legnehezebb. A gazdálkodó úgy látja, hogy ez egy újabb költség, egy újabb kiadás számára, emellett nincs világos képük arról, milyen mutatók fognak visszajönni hozzájuk, amelyek nyereségesebbé teszik számukra a termelést. Az állatjólét szép és jó, de igazán a jövedelmezőség az, ami arra készteti a gazdákat, hogy tegyenek valamit.
Fontos lenne új együttműködési rendszereket kialakítani az ellátási láncban – fotó: Shutterstock
– Előfordulhat, hogy a kisebb gazdaságok, családi gazdaságok nem lesznek képesek a túlélésre a precíziós technológiák alkalmazása nélkül?
– Úgy gondolom, hogy a kistermelők számára van egy piaci rés, ez pedig a helyi termék előállítása. Kár tagadni, a nagyobb gazdálkodók mindig előnyt fognak élvezni, mert nekik van gazdaságos méretük, illetve azért is, mert a rendszereik egységesebbek és kiszámíthatóbbak.
Jelenleg egy Farmtopia nevű EU-s projektben dolgozunk. A Farmtopia célja a digitális gazdálkodás demokratizálása, mindenki számára elérhetővé tétele. Alapvetően azt a kérdést teszi fel: hogyan lehet a modern eszközöket a kisebb gazdálkodókra lefordítani, hogy megfeleljenek a fenntarthatóság, a környezeti lábnyom, a gazdasági fenntarthatóság, valamint a jólét mutatóinak. A projektnek két eleme van. Az egyik a juh- és kecsketenyésztők, a kistermelők segítése abban, hogy számszerűsíteni tudják környezeti hatásaikat. Mert ezen gazdák előtt újabb és újabb lehetőségek sorjáznak – ha igazolni tudják, hogy amit csinálnak, az csökkenti termelésük környezetre gyakorolt hatását, akkor magasabb árat is kaphatnak például a tejfeldolgozóktól. Másrészt ennek egy másik részét szeretnénk megvalósítani, ami az állatok egészségének nyomon követése a fejés közben, a tejágazat technológiájának felhasználásával. Ez már bizonyított, de az, hogy a bevált technológia eljut a gazdákhoz, nem jelenti azt, hogy nem folytatódik a kutatás.
– Sok országban, így Magyarországon is nagyon elkülönült egymástól az állattenyésztés és a növénytermesztés. Mit gondol erről? Miért lenne fontos, hogy ezeket az ágazatokat egységként kezeljük, és mit lehet tenni ennek érdekében? Említene jó gyakorlatot Európából?
– Ha Belgium északi részén, Antwerpenben járunk, rengeteg pozitív példát láthatunk olyan gazdákról, akik a cukorrépa feldolgozásából, a sörgabona feldolgozásából származó mellékterméket felhasználják a takarmányozásban. Emellett természetesen takarmányt is termesztenek és betakarítanak. Ezek fontos és működő dolgok, mégis, a nagyobb kérdés az, hogyan tudunk inkább a cégek közötti és nem a cégen belüli együttműködésre törekedni? Európában létezik ez a tudás- és információs rendszer, mely az adat- és tudáscserét hivatott elősegíteni, és úgy gondolom, hogy ez bizonyos értelemben a gazdák közötti együttműködés alapja kell, hogy legyen. És talán ez az együttműködés hasznosabb a kisebb állattartó gazdák számára, mert ezek a gazdák együttműködhetnek például egy gabonatermelővel, és így többszörös kölcsönhatás alakulhat ki.
Míg egy nagy termelő valószínűleg jobban járna, ha az iparágakkal működne együtt, hogy megpróbáljon további inputokat szerezni például a takarmányozáshoz. Ez lehet a jövő. De már ma is előfordul, hogy az embereknek megvan a motivációjuk és az iparági kapcsolatuk. Ez nem szól másról, mint a nyílt kommunikációról.
Persze, az első lépést egy kisgazda nehezebben teszi meg, mint egy nagy ágazati szereplő. Mert utóbbi már inkább üzletember, az ilyen jellegű együttműködésekre nyitottabb. Azt hiszem, a legnagyobb kihívás az, hogy a kisebb gazdálkodók számára is lehetővé tegyük, hogy részt vegyenek a körforgásos koncepciókban.
– Ha ismét a technológiáról beszélünk, mi a helyzet az egyes állattenyésztési ágazatokkal? A precíziós eljárások mely ágazatokban terjedtek el jobban és melyekben kevésbé?
– A tejtermelésben hatalmas mennyiségű technológia van, de a piacon minden szakterület számára rengeteg megoldás áll a gazdálkodók rendelkezésére. Érdekes, hogy a robotika nagyon korai szakasza például éppen a robotfejésen keresztül jött létre. Ez volt a legelső alkalom, hogy robotokat alkalmaztak a mezőgazdaságban. Most már a kertészetben, a növénytermesztésben is jelen vannak. Ma az állatok több mint 70%-át robotokkal fejik itt, Flandriában. Tehát ez egy hatalmas szegmens a piacon. S ez nem véletlen, gondoljunk bele: egy tejelő tehén jelenleg körülbelül 1000 vagy még több eurós érték. Ahol 400 ilyen állat van, ott 400 000 eurós tőke sétálgat a gazdaságban és érthető, ha a gazda valóban figyelmet akar fordítani ezeknek az állatoknak az igényeire egyéni szinten. Hiszen ezek nagy értékű állatok.
A sertések, vagy a baromfiszektor esetében kisebb értékű állatokról beszélünk. Az állományt általában egy egységként kezelik, nem egyedenként, tehát egyéni szinten nem igazán ismerik el őket. És elég nehéz meggyőzni a gazdát arról, hogy vigyáznia kell az egyes állatok egészségére, amikor az egész ágazatban csak egységben gondolkodnak. Úgy gondolom, ez az oka annak, hogy a tejágazatban nagy előrelépés tapasztalható, a sertés- és baromfiágazatban pedig kisebb. Bár mostanában láttam, hogy robotokat fejlesztenek a baromfiszektorban. Úgy gondolom tehát, hogy ez az átmenet lassan megtörténik a többi ágazatban is.
– Jelenleg milyen projektekben vesz részt az egyetem?
Az egyik jelenleg futó projektünkről már beszéltem, ez a Farmtopia. A másik a Teaching for Life nevű projekt, amelyben az állatok nyomon követésére rendelkezésre álló összes technológiát megvizsgáljuk. Ez alatt azt értem, hogy kövessük nyomon például az állat egészségi állapotát, az állat termelékenységét, bármilyen információt, ami begyűjthető az állatról. A dolog másik része, hogy hogyan fogják ezeket az adatokat felhasználni az európai adatterek korszakában. Jelenleg az Európai Unió elvárja, hogy minden vállalat megossza az adatai egy részét. Ez része lesz az európai adatvédelmi rendeletnek (GDPR). Kérdés, hogy amikor az állatokról van szó, mit fognak megosztani? Mi az érték a vállalatok számára, amit meg kell osztaniuk? És lehetnek-e érdekes együttműködések és értékteremtés az adatok megosztásával? Ezeket vizsgáljuk ebben a projektben. Ez a technológiáról, a szabványokról és a különböző ágazatokkal való együttműködésről szól.
– A PREGA Konferencián miről fog beszélni?
– Alapvetően egy áttekintést szeretnék adni arról, hogy ma hol tartunk a technológia szempontjából. Szeretnék beszélni az előbbi kérdésekről, a technológia távoli csoportokhoz való eljuttatásának kihívásairól és arról, hogy mit javaslunk egyfajta előrelépésként. Illetve hogyan kezdhetnénk el gondolkodni azon, hogy értéket teremtsünk ezzel a technológiával és ne csak kutatási eszközként használjuk.
|
_fill_540x300_0.jpg)
