A hét vége felé érkezhet egy kis dinamika időjárásunkba.

Hétfő

Az alacsonyszintű felhőzet és a köd csak lassan szakadozik, helyenként tartósan megmaradhat. E területeken néhol szitálás nem kizárt. Több napsütésre a kissé szelesebb - elsősorban északkeleti - tájakon van kilátás. Emellett nyugat felől fátyolfelhők is sodródnak fölénk. Az északias szél főként a Bodrogköz térségében, valamint néhol az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban felhős, ködös részeken általában 14 és 17, míg a naposabb részeken nagyrészt 18, 21 fok között valószínű.

Kedd

Az éjjel képződő köd, valamint a terjeszkedő rétegfelhőzet, napközben bár valamelyest zsugorodik, oszladozik, akár nagyobb körzetekben is megmaradhat tartósan. A borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.

Szerda

Éjszaka az ország nagy részére kiterjed a rétegfelhőzet, illetve a köd, amely napközben nagyobb területen is makacsul tarthatja magát - napsütésre csak kevés helyen van kilátás. Szitálás a borult, ködös területeken bárhol előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul. A csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű, de ott, ahol hosszabb időre kisüt a nap, akár 18, 19 fokig is felmelegedhet a levegő.

Csütörtök

Rétegfelhős, ködös, párás és kevésbé felhős, napos területek egyaránt lehetnek. Legnagyobb eséllyel északkeleten maradhat meg helyenként tartósan a rétegfelhőzet, illetve a köd. Néhol gyenge eső, zápor, a borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A minimum 5 és 12, míg a maximum 12 és 19 fok között várható, a csúcsértékek az északkeleti országrész tartósan borult vidékein lehetnek alacsonyabbak.

Péntek

Naposabb, valamint rétegfelhős, ködös, párás területek egyaránt lehetnek. Néhány helyen gyenge eső, zápor, a tartósabban felhős, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A nyugatias irányú szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Hajnalban 5, 12, délután 13, 20 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombat

Jobbára szakadozott frontális felhősáv érkezik észak felől, s vonul át fölöttünk. Ebből néhol zápor előfordulhat. Egyre többfelé északnyugatira, északira fordul a szél, amely nagy területen megerősödik. A minimum-hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul. A maximum 8 és 18 fok között valószínű dél felé haladva a magasabb értékekkel.

Vasárnap

Vasárnap változó felhőzetre van kilátás, elvétve zápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható, míg délután 6–11 fok valószínű.

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Gönczi Dávid