Minden összefügg
Sajnos bebizonyosodott, hogy a 2016. április 22-én aláírt klímaegyezmény felemás megoldást hozott, messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és jellemzően éppen a legnagyobb szennyezők ódzkodtak aláírni, vagy egyszerűen távol maradtak, minden cent profitjukat féltve.
Igaz, akkor még senki sem számított a globális Covid-járványra és annak negatív gazdasági következményeire. Most úgy tűnik, ezt próbálják meg behozni, bármi áron.A globális szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékáért az ipar felel, bár valamiért nem osztják meg valósághűen, hiszen az élelmiszeriparnak is jelentős a környezeti terhelése, és nem kizárólag szén-dioxid formájában. A terményeket tárolni, csomagolni vagy fogyasztásra feldolgozni kell, amihez nem kevés vízre, áramra van szükség.
Az élelmiszeriparnak is jelentős a környezeti terhelése – fotó: Pixabay
Nagyon fontos lenne – Európában vagy Ázsiában is – a mezőgazdasági hulladékok akár helyben történő visszaforgatása, például biogáztermelésre, amivel gázüzemű generátorok lennének működtethetők, például áramtermelésre.
Az amerikai kontinens éles kontrasztja, hogy míg például Mexikóban vegyesen vannak nagyobb és kis családi gazdaságok, addig a kontinens középső részén szinte csak kis magángazdaságok vannak. Dél-Amerikában szintén vegyes a kép, a legkisebbtől a legnagyobb farmokig adják a teljes termelést. Ugyanakkor komoly különbségek vannak természeti adottságokban, beleértve az éghajlati viszonyokat is.
Brazília és Argentína, de még Uruguay vannak szerencsésebb helyzetben, míg például Perura a magashegyi klíma, Chilére a kevés és jó termőterület jellemző. Az egész latin-amerikai régióban az egyik legnagyobb munkaadó éppen a mezőgazdaság.
Brazíliában változatlanul probléma az őserdők irtása, sokan a mezőgazdasági igényekre hivatkozva teszik, ami sajnos az egész világ klímájára visszafordíthatatlanul kihat. Itt is kiemelt fontosságú lenne a hatékony és fenntartható gazdálkodás, azaz ugyanazon területen kellene többet termelni, növelve a hozamokat, ráadásul vegyszermentesen. Ennek ellentmond sok nagytőkési érdek, hogy amit nem szabad Európában, azt lehet máshol a világon, gondolunk itt a különféle vegyszerek alkalmazására.
Kiemelt fontosságú lenne a hatékony és fenntartható gazdálkodás, azaz ugyanazon területen kellene többet termelni, növelve a hozamokat, ráadásul vegyszermentesen – fotó: Shutterstock
Az óceániai régióban, a kisebb-nagyobb szigetországokban a behatárolt termőterület és legelők jelentik a legnagyobb gondot. Sok vita alakult ki a pálmaolaj kapcsán, holott ezek az emberek minden bizonnyal eddig is használták, összhangban a természettel, és nincs ebben semmi rossz, mert ott sem napraforgó, sem a kukorica, sem a repce nem él meg. Itt is a globális felhasználás, az élelmiszergyártók által ígért meggazdagodás vitte félre a dolgokat.
Aztán globálisan elterjedtek környezetvédelem szlogennel a biodízellel is működő traktorok, teherautók és buszok – amibe pálmaolajat is lehet tölteni feldolgozást követően –, csak a termelés és valós felhasználási mennyiség, a kőolajtól való függetlenség nem kivitelezhető a gyakorlatban (ez Európában sem sikerült, még részmegoldásként is alig), és előbb-utóbb felélik földjeiket, és kipusztul az őshonos állatvilág is.
Ausztráliában ránézésre szinte korlátlan területeket lehetne művelés alá vonni, de az ottani élővilág sem kerülhet veszélybe. Itt a helyi klimatikus viszonyok határolják be a gazdálkodást, vannak olyan részei a kontinensnek, ahol az éves csapadék a 90 millimétert sem éri el, és nyáron teljesen természetes a +42-50°C. Nem véletlenül hoztak a korai telepesek tevéket ezen területek meghódítására.
Termelés és fogyasztás, szemléletváltással
Ahol emelkedik az életszínvonal, ott nemcsak az anyagi javak iránti kereslet, de az élelmiszerigény is számottevően megugrik. Az alapvető és helyben megtermelhetőktől jelentős hányadban eltolódik a messziről, igen nagy energiaráfordítással és környezeti terheléssel odaszállított termékek vagy a különlegességek irányába. Itthon is ismerős, a pár ezer kilométert utaztatott szőlő, dinnye és földieper esetében. A kiviről vagy ananászról és banánról ne is beszéljük.
30-40 éve senki nem akart télen dinnyét vagy földiepret enni, vagy nem vonta kérdőre a kereskedőt, miért olasz a szőlő és nem spanyol. Kíváncsiak lennénk, hogy tudja-e egy fülöp-szigeteki falusi gyerek, mi az a kajszibarack vagy szilva. Valószínűleg csak az internetről.
Dél-Amerikában egyre erősödő irányzat a tudatos vásárlásra és a természeti erőforrások észszerű felhasználására vonatkozó nevelési, szemléletformálási stratégia.
A helyben megtermelhetőktől jelentős hányadban eltolódik az arány a messziről, igen nagy energiaráfordítással és környezeti terheléssel odaszállított termékek irányába – fotó: Shutterstock
A leggyorsabban Brazília agráriuma fejlődik, csak tavaly 46 start-up vállalkozás alakult a jövő technikájára, vagyis az önvezető gépek és drónok alkalmazására vonatkozóan. Ugyanakkor egy elmaradott térségben – főleg a közép-amerikai kis vidéki gazdaságokban – ma elég nehéz meggyőzni bárkit, hogy maradjon és gazdálkodjon, mert ez biztos megélhetés, egyre többen vagyunk és sok élelem kell. Ugyanígy problémás lehet a high-tech megoldások alkalmazása ott, ahol a normál mobiltelefon-hálózatok alapvető lefedettsége is erősen hiányos, és így IoT-ról vagy "Connectivity"-ről beszélni drónok vagy önvezető robotok, traktorok esetében.
Valószínűleg e téren csak a tehetős gazdaságok fognak tudni lépni önállóan, helyi szinten, a kisebbeknek jelentős állami vagy nemzetközi támogatás, projekt kell egy közösségi platform létrehozásához.
Meg kell még említeni az ellátási láncokat is – amiről már hallhattunk, angolul: "From farm to fork". A globális áruszállítás a CO₂-kibocsátás 26%-áért felelős. Igaz, senki nem számolt utána, ebből mennyi a terménybeszállítás és élelmiszer-szállítás hányada (betakarítás, egyéb szállítás feldolgozásra, áruterítés vagy nemzetközi szállítás).
Minél fejlettebb egy ellátási lánc, annál nagyobb az energiaigénye, míg a termésveszteség, árukár a legalacsonyabb. A gyökeres áttörés nem kevés időbe fog telni, gondoljunk csak az elektromos vagy gázüzemű, akár üzemanyagcellás traktorokra, rakodógépekre vagy autonóm szállító/kihordó eszközökre.
Egy biztos, csak globális összefogással és tapasztalatcserével érhetünk el eredményeket, és tudjuk, a dolgok fejben dőlnek el.