Míg más növények virágon kívüli nektárral táplálják jótevőiket, a most vizsgált növények domáciummal (házacskával) segítik ízeltlábú társaikat, melyek a házacskákban védelmet találnak. A növényekkel ily módon szövetséget kötő ízeltlábúak távol tartják a növény kártevőit.

A domácium becslések szerint 14 ezer növényfaj levelein megtalálható képződmény – ezek a búvóhelyek általában a levelek erezetének találkozási pontjaiban vagy a száron, tövisekben alakulnak ki, ahogy egyes akáciák hangyaházikói. Lehetnek apró üregek vagy növényi szőrökkel védett zugok is.

A kutatás során ezúttal kimondottan azt vizsgálták meg, hogy az atka segítőtársak számára létesült házacskák hányféle növényen találhatók meg, illetve ezek milyen földrajzi mintázatot követnek. Az adatok alapján azt is próbálták megfejteni, hogy milyen kapcsolat állhat e kölcsönös előnyt jelentő tulajdonság hátterében.

Az atkák és a növények közti kölcsönösen előnyös kapcsolat a legősibb az effélék közt, továbbá ez a leginkább elterjedt is. Ezek a kis kinövések akkor is kialakulnak a növényeken, ha nincs lakójuk.

Ezeknek az atkaházikóknak három fő formája van: egyszerű gödör, amelyet szőrök fednek, félig nyitott zsebecske, amelyet sima lap fed, valamint fedett gödör, amelynek kis lyuk bejárata van. Ezen kis otthonokat a ragadozó vagy gombaevő atkák utódaik számára, illetve saját menedékükként használják. Cserébe ezek az atkák a növényeken lévő kis termetű növényevőket, illetve betegségeket okozó gombákat esznek, ezzel segítve a növényt.

Ez a kapcsolatrendszer igen elterjed: egy felmérés szerint Észak-Amerika lombhullató erdeiben a fafajok 58 százalékán van domácium, Koreában a fás szárúak 42 százalékán, Új-Zélandon ezek 31 százalékán. De például a cseresznye, a szőlő, a kávé vagy a paprika is készít az atkatársak számára lakhelyet a levelein.

A felmérések során a kutatók azt is vizsgálták, hogy milyen külső körülmények vagy növények közti rokoni szálak befolyásolják e házikók jelenlétét. Az eredmények szerint minden tizedik fás szárú növényfaj levelein kialakulnak a segítő atkák számára domáciumok.

A felmérések most 27 százalékkal növelték az ismert atkaházikóval rendelkező növényfajok számát. Ezek szinte kizárólag fás szárúak, néhány kivételt az ember által termesztésbe vont lágyszárú jelent. Az ismert típusú domáciumok közt 27 százalék a szőrökkel védett, 22 százalék a zsebecske és 20 százalék a gödröcske.

Minél távolabb járunk az Egyenlítőtől, annál több növényen van atkaházikó, az atkák váltják fel a trópusokon még hangyák által biztosított védelmet. A különféle házikótípusok a klímával mutattak kapcsolatot, például a meleg, nedves területeken a gödröcske volt gyakoribb, a hűvösebb és a szárazabb területeken a szőröcskés domáciumokból volt több.

A levelek típusát tekintve is felfedezhető összefüggés: a lombhullató fák nagy levelein szőrös, az örökzöldeken a gödröcskés domácium dominált. Zsebecskés házikók mindenhol egyformán előfordultak.

Forrás: ng.24.hu

Indexkép: Pixabay