Dr. Gyuricza Csaba – fotó: Gáspár Andrea
A zsúfolásig megtelt akadémiai nagyterem látványa ivódott az emlékezetembe még 2015-ből, amikor Gyuricza Csaba a nagydoktori disszertációját védte a Magyar Tudományos Akadémián. A hallgatóságban helyet foglalt egy rendkívül kedves, törékeny hölgy, aki boldogságát egy másodpercig sem leplezve széles mosollyal újságolta a résztvevőknek, hogy mennyire büszke arra, hogy tanítványa −aki akkor már a SZIE dékánja volt− rendkívül fiatalon, mindössze 42 évesen ott áll a pulpituson, a nagydoktori cím kapujában.
A büszke tanárnő Birkás Márta professzor asszony volt, a talajművelés és a földhasználat oktatója, kutatója, a nemzetközi tudományos közösség ikonikus szakembere. Az ő személyét és munkásságát idézzük fel egykori tanítványával és mentoráltjával, dr. Gyuricza Csabával.
Emlékszel a Mártával való találkozás legelső pillanataira?
– Földműveléstan órára érkezett hozzánk, akkor másodéves egyetemista voltam Gödöllőn. Karizmatikus lénye az első pillanattól kezdve betöltötte a teret, azonnal megtapasztaltam szenvedélyét a szakmája iránt.
Formabontó személyiség volt?
– Igen. A személyisége és a habitusa is formabontó volt, ugyanez a habitus megjelent az oktatásában is. Az általa képviselt környezettudatosság, talajkímélő szemlélet teljesen újszerű volt Magyarországon. Emellett olyan előadó volt, aki rögtön felkeltette a diákok érdeklődését, jócskán benne volt a személyisége abban, hogy úgy érezzem: ezzel a területtel mélyebben szeretnék foglalkozni.
Ez vezetett ahhoz, hogy az egyetemi időszakod meghatározó mentora Bikás Márta professzor asszony lett, aki a tudományos diákköri munkától a doktori értekezésig egyengette a pályádat.
– Másodév első félévében vizsgáztam nála, amikor világossá vált számomra, hogy az oktató-vizsgázó kapcsolatnál több lehet közöttünk, mert a tudományos diákköri dolgozatot nála szeretném készíteni. Rögtön a jeles vizsga után feltettem neki az erre irányuló kérdést, s ő örömmel vállalta a konzulens szerepét. Egy szaktársammal, Sipos Virággal, aki jelenleg a MATE campus főigazgató-helyettese, elkezdtük a közös munkát. A tanárnő nagyon hamar lefektette a szabályokat: fegyelem, szigor és maximalizmus. Elsőszámú közellenségnek tekintette a középszerűséget. A maximalizmusa végtelen precizitással párosult, amit megkövetelt diákjaitól is. Már akkor közismert volt, hogy akit a szárnyai alá vett, az a diák előkelő helyezést ért el az egyetemi tudományos diákköri konferencián és az országos TDK-n is jól szerepelt. Megválogatta, hogy kiket mentorál, s akiket elvállalt, azoktól ugyanazt a lelkesedést, szorgalmat és kitartást követelte meg, ami őrá is jellemző volt. Közös kutatási témát, kísérletet állítottunk össze, majd tudományos diákköri dolgozatot készítettem már harmadéves hallgatóként, ami akkor ritkaságnak számított. Egy évvel később pedig megnyertem az egyetemi, utána pedig az országos TDK-t.
Az első doktoranduszokkal a ʼ90-es évek végén (Percze Attila,Gyuricza Csaba, Fenyves Tibor) – fotó: MATE
Mi volt a diákköri munkád témája?
– A téma ma is nagyon aktuális: a talaj kedvezőtlen fizikai állapotának javítási lehetősége, amit egy modellkísérletben vizsgáltunk. Kísérletet állítottunk be Gödöllőn, az egyetem kísérleti területén oly módon, hogy a Magyarországon jellemző talajművelés eredetű talajtömörödési változatokat modelleztük, és azoknak a hatását vizsgáltuk a talaj fizikai állapotára, összefüggésben a tápanyag- és vízforgalommal, szervesanyag-utánpótlással. Erre dolgoztunk ki egy olyan kísérletet, ami később az alapját jelentette a szakdolgozatomnak, előtte a tudományos diákköri dolgozatomnak majd, később a doktori értekezésnek is.
Mi volt ebben az újszerűség?
– Az önálló munkával járó kísérletek beállítása evidencia volt Márta számára, ilyen jellegű modellkísérlet azonban még nem volt korábban az országban.
Ez a kísérlet lekövette azokat a talajállapot-változatokat, amelyek a hazai szántóföldeken problémát okoztak, a felszíni tömörödésektől a különböző művelőeszközök okozta tömörödéseken át, amiből aztán adódtak azok a megállapítások, amelyek újszerűek voltak a szakterületen. A három éven át tartó kísérlet mutatja, hogy Márta vezényletével nagyon korán elkezdtük ezt a munkát, és volt időnk egészen az ötödik év végéig ezen dolgozni. Sok olyan új eredményt mutattunk be- természetesen az ő addigi munkásságára is építve-, ami a talaj állapotváltozását a művelési eredetű tömörödésben kimutatta.
Tanszéki köszöntés (2001) – fotó: MATE
Van-e olyan szemlélet, tézis, akár módszer, amelyben különbözött a véleményetek?
– Nehéz kérdés ez, mert ahogy telt az idő, és ahogy az én ismereteim is bővültek, egyre többet tudtunk érdemi, szakmai beszélgetéseket folytatni, ha kellett, akár nézeteket ütköztetni. Az a fajta szemlélet, ami a fenntartható, a talaj védelmét, szervesanyag- és nedvességtartalmát, a veszteséget csökkentő talajhasználatnak az alapját és tartóoszlopait jelentették, abban nem volt és nem is lehetett vita köztünk. Későbbiekben sem viták voltak, inkább előremutató szakmai beszélgetéseket folytattunk, ami például az egyes technológiáknak, megoldásoknak a hatásában nyilvánult meg, vagy azoknak a finomításában. Továbbá azon töprengtünk, hogyan tudjuk ezt a hallgatók, vagy a gazdák számára bemutatni, hogyan tudjuk a talaj nedvesség-veszteség csökkentését közérthetően megfogalmazni. Talán egyetlenegy olyan szakmai vitára emlékszem, amikor eltért a véleményünk. Márta bevezette azt a fogalmat, hogy szikkasztó lazítás.
Ez arról szólt, hogy a talajlazítót kifejezetten nedves, vizes talajon, belvíz után használta, illetve ennek alkalmazását javasolta. Én ebben szkeptikus voltam. Úgy gondoltam, hogy egy talajlazítónak a hatástartama és a jelentősége kifejezetten száraz talajon nyilvánul meg, ott, ahol a repesztő hatása érvényesülhet. Ha az ellenkező állapotú talajnál, tehát kifejezetten nedves talajon használjuk, akkor a kenés, gyúrás révén több kárt tehetünk a talaj fizikai állapotában, mint amennyi hasznot érhetünk el a belvízelvezetés által.
Nekem az volt az álláspontom, hogy ez egy olyan módszer, amit még nem támasztottunk alá annyi gyakorlati tapasztalattal és vizsgálattal, hogy a gazdálkodók számára ajánlásként meg merjük fogalmazni.
Ebben volt némi nézeteltérés közöttünk, vagy inkább nevezzük érdemi különbségnek.
Mikor jött el az az idő, amikor vitaképes voltál, s a véleményedet fel merted vállalni?
– Nagyjából 21–22 éves lehettem, és éppen el voltam keseredve, amikor valamit elrontottam az egyik kísérletünk eredményének bemutatásakor, amikor azt mondta nekem: „Csaba, nem kell elkeseredni, én 33–34 éves voltam, amikor ki mertem állni a gazdálkodók elé úgy, hogy vitaképes voltam, amikor az előadásom után a reagálásokra válaszolva megfelelő érvekkel meg tudtam védeni az álláspontomat."
Igaza volt. A 30-as éveim után pár évvel értettem meg, hogy mit jelent átélni azt, amire ő 10 évvel korábban felhívta a figyelmemet. Ha az ember önbizalommal és magabiztosan tud kiállni a gyakorló gazdák elé, akkor van értelme előadást tartani. Óriási élmény volt, mert volt egy áttörés, volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy megtartottam az előadásomat, kérdések özöne zúdult rám, és ezek kereszttüzében is meg tudtam állni a helyem. Ez az önbizalom, önbecsülés, kellett a rengeteg tanulás és tapasztalás után, hogy saját ötleteim, céljaim, szakmai elképzeléseim legyenek, amelyeket utána a korábban megszerzett ismeretek alapján szintetizálni tudtam. Ebben is nagyon sokat segített az ő útmutatása.
Örökös küzdelem a rossz szántás ellen – fotó: Gáspár Andrea
Egyik interjújában Birkás Márta felsorolt néhány olyan dolgot, hogy mi változott meg az évtizedek alatt a talajművelés tekintetében, például mit vártunk régen és mit várunk most a tarlóműveléstől, vagy csak az őszi szántás létezett, vagy más volt a menetszámhoz való hozzáállás. Ezen területek szemléletformálásában mi volt az ő szerepe?
– Márta egyik legnagyobb erényének tartom, hogy a saját maga által megfogalmazott törvényszerűségeket is készen állt bármikor felülbírálni, ha az élet úgy hozta. Erre azért volt szükség, mert azok a szabályok, amelyeket felállított a tudományos tapasztalatai alapján, mind igazodtak egyrészt a hazai talajok állapotához, másrészt azokhoz a környezeti feltételekhez, amelyek jellemzőek voltak Magyarországon. Ekkor még a 30 évvel ezelőtti időszakról beszélünk, amikor a klímaváltozás nem volt napi téma a mezőgazdasággal összefüggésben. Viszont, amikor felgyorsultak ezek a folyamatok, felerősödött a talajnedvesség megőrzésének a feladata és a módszerei, akkor kulcsszó lett az alkalmazkodás. Ez megjelent az ő fogalomtárában is: alkalmazkodó talajművelésről kezdett el beszélni. Folyamatosan felülbírálta a saját maga által megfogalmazott törvényszerűségeket és technológiákat is, hiszen változott a környezet, változott a klíma és ahhoz kellett alkalmazkodni. Ehhez igazította a módszerét, eljárásait, de amit még nagyon fontosnak tartott az az volt, hogy mindig a gyakorlat előtt, a gyakorlati gondolkodás előtt járjon.
Azt vallotta, hogy nekünk a gazdálkodókat is tanítani kell, akik nagyon sok esetben 20−50 éves technológiákba rögzültek és ragadtak bele. Hogyha ehhez nem kapnak megfelelő támpontot és útmutatást a tudománytól, akkor ebből nem tudnak kizökkenni.
Nyilvánvalóan nehéz volt ezeket a falakat áttörni, főként nőként.
– Mindig nehéz egy szemléletet megváltoztatni, nehéz abból a régi tudásból és tapasztalásból kizökkenteni a gazdákat akkor is, ha a saját kárukat nap mint nap élik meg, szenvedik el. A gazdálkodók jellemzően konzervatív gondolkodásúak. Mártának nagyon nagy szerepe volt a falak áttörésében, de ehhez kellett a személyisége. Egy alapvetően férfias szakmában az ő női mivoltja és egyben keménysége nagyon sokat segített. Az, hogy nőként elismerték ebben a férfias szakmában, egészen páratlan és egyedülálló volt. Tekintélyt tudott kivívni magának, s egy idő után már senkinek nem fordult meg a fejében, hogy kétségbe vonja a szavait.
Egy törékenynek látszó nő a gazdák között, aki nem tankönyv ízűen tálalja a talajműveléssel kapcsolatos tanításait, hanem a gyakorlat nyelvén- ez egészen elképesztő és egyedi volt.
Tekintélyt tudott kivívni magának, s egy idő után már senkinek nem fordult meg a fejében, hogy kétségbe vonja a szavait – fotó: Gáspár Andrea
Emlékeim szerint – és ezt Te is hangsúlyoztad az imént –, 25-30 évvel ezelőtt még nem volt fókuszban az éghajlatváltozás kérdése. Vajon akkor mi motiválta őt abban, hogy módszereit megismerjék és alkalmazzák a gazdák?
– A mindennapi gyakorlat előtt járt. Azokból a problémákból indult ki, amelyek a 20. század 40-es éveiben az Egyesült Államokban történtek, ahol az intenzív művelés következtében a talajokat gyakorlatilag terméketlenné tették, tönkretették, ezáltal Észak-Amerikában gazdák ezrei, százezrei lettek földönfutóvá, tömegével lettek öngyilkosok, vagyis nagyon súlyos társadalmi következménnyel is járt. Mindez nagyon tanulságos volt Európa és Magyarország számára is. Ezen a területen érezte Márta azt, hogy ha mi elébe megyünk ezeknek a káros folyamatoknak, akkor meg tudjuk előzni a problémákat. A másik, ami még motiválta őt, hogy látta azokat a talajművelési gyakorlatokat, amelyek fokozatosan károkat okoztak a hazai talajokban. Elsősorban a fizikai degradáció révén a tömörödés, a művelés eredetű tömörödés, az ebből fakadó talajállapot leromlás, porosodás, termékenység leromlása. Mindemellett azt is tudta, hogy ezek a folyamatok megelőzhetők, vagy akár visszafordíthatók, amihez viszont nagyon komoly szemléletváltozásra van szükség.
Ezt erősítette fel a klímaváltozás felgyorsulása, ami tovább kényszerítette a gazdákat arra, hogy a talajban lévő nedvességből minél többet tudjanak megőrizni. Azt látom, hogy napjainkra érik be ez a fajta gondolkodásmód, ami a talajt a középpontba helyezi. A 2022-es és a 2024-es aszály is megmutatta azt, hogy ha nagyon drasztikusan és radikálisan nem követjük azokat a módszereket, amelyeket Magyarországon először Birkás Márta vezetett be, illetve dolgozott ki, akkor nagyon súlyos következményei lehetnek a mezőgazdaságra nézve.
Felírtam néhány kulcsszót, kérlek, reflektálj ezekre az ő álláspontját bemutatva: szántás, földigiliszta, tarlókezelés, szalmakalap
– Szántás: A szántással kapcsolatban a határokat feszegette Márta, mondhatom, hogy sok esetben drasztikusan fogalmazott, amit én még tovább fejlesztettem. Ugyanis, ha nagyon cizelláltan és burkoltan fogalmazunk, még ha szakmailag korrekt is, mindig jelent kibúvót azoknak, akik a szántáshoz ragaszkodnak. Olyan mélyen gyökerezik a szántáshoz való ragaszkodás a magyar agrárkultúrában, hogy a több évtized is kevés volt ahhoz, hogy ezen a területen áttörést tudjunk elérni. Világosan látta, szakmailag megalapozottan megfogalmazta és kidolgozta, hogy a szántásnak milyen káros hatásai lehetnek. Mivel a klímaváltozás tényleg ránk törte az ajtót, ezért ezen a területen is drasztikusabbnak kell lenni.
Ha azt akarjuk, hogy a talajokat ne tegyük tönkre, hogyha a talajt egy élő organizmusnak tekintjük, akkor abban a szántásnak hosszútávon nincs helye, különösen úgy, hogy ma már megvannak azok a talajművelési módszerek, eljárások, amelyek fenn tudják tartani, s hosszú távon képesek megőrizni a talaj kultúrállapotát. A szántás rövid távon megoldás, hosszútávon károkozás! Ebben a tekintetben Márta volt az, aki először nem csak az én szememet nyitotta fel, hanem áttörte a falakat és elkezdte felnyitni a gazdálkodók szemét is arra vonatkozóan, hogy 40–50 éves berögzült módszerekkel, megváltozott körülmények és környezeti feltételek között nem lehet sikeresen gazdálkodni.
A szántással kapcsolatban a határokat feszegette Márta, mondhatom, hogy sok esetben drasztikusan fogalmazott – fotó: Gáspár Andrea
– Földigiliszták – A földigilisztákon keresztül eljutsz az igazságig! – vallotta Márta, s valóban, a földigiliszták egy olyan jelzőállatai a talajnak, ami a teljes biológiai és fizikai állapotára enged következtetni. A szabad szemmel jól látható élőlénycsoport jelenléte megmutatja, hogy milyen állapotban van a talaj, milyen munkát végez a gazda. Legfőbb szerepük a növényi anyag felaprítása. Táplálkozásuk során hatalmas talajmennyiséget mozgatnak át, amelynek nyomán stabil járatrendszereket hagynak maguk után. A járatok számának növekedésével a talaj fizikai paraméterei javulnak: növekszik a csapadékvíz beszivárgása, a fel- és az altalaj átlevegõzése. Ezek a körülmények kedvező életfeltételeket biztosítanak a talajflóra- és fauna számára.
– Tarlókezelés, szalmakalap – Ezek az ő fogalmai, amelyek arról szóltak, hogy hogyan lehet közérthetően elmagyarázni azt, hogy a talaj szerves anyagának mekkora jelentősége van a talaj nedvességtartalmának és fizikai állapotának megőrzésében. Hiszen onnan indultunk 30-40 évvel ezelőtt, hogy a magyar gazda nyűgnek tekintette a növényi maradványokat. Onnan indultunk, hogy a gazda azt vallotta: akkor jó a talajművelés, hogyha növényi maradványmentes, tiszta, csupasz a talaj felszíne. Nagyon-nagy kihívás volt ezt a szemléletet áttörni a gazdáknál, ezt én vele együtt láttam és átéltem. Ez az a terület, ahol a legnagyobb eredményt sikerült elérnünk. Ma már a gazdák nagy része belátja: nem attól jó egy talajmunka, ha szármaradványmentes a talaj-felszín, hanem épp ellenkezőleg, a növényi maradványok mutatják, hogy élő a talaj, hogy a szerkezetében egy hosszú távon is fenntartható talajállapotot alakítanak ki.
Mi volt Márta kedvenc témája?
– Kezdetben a talajművelés nagyjainak munkásságával foglalkozott, hiszen a múlt megismeréséből rengeteget lehet tanulni. Mint mondta: nekünk már nem kell azokat az ismereteket újra felfedezni, illetve lehetnek olyanok, amelyeket kritikával kell szemlélnünk, és ezeket mindig kritikusan is szemlélte. Nagyváthy János, Mittelpacher Lajos, Kemenesy Ernő, Cserháti Sándor, Gyárfás József, vagy Sipos Sándor munkái jelentették számára azt a szilárd alapot, amire építve új eredményeket tudott kidolgozni. Ez egy fontos terület volt számára, folyamatosan alakított ki és hozott létre új fogalmakat, terminológiát alkotott és összefüggésrendszereket dolgozott ki. Ebben az elejétől kezdve munkatársaként dolgozhattam mellette. Ez nagyrészt a talaj szervesanyag-tartalom megőrzésével, illetve a forgatás nélküli technológiákkal, a direkt vetéssel összefüggésben a nedvesség veszteséget, a nedvesség takarékos technológiákat jelentette, majd később a klímaadaptívnak nevezett talajművelési technológiák kidolgozásával foglalkozott. Egyetemistaként az energiatakarékos talajművelési technológiák című tantárgy folyamatos fejlődését kísérhettem végig, hiszen ahogy fejlődött az ő ismerete, ahogy változott a klíma, fejlődött a tudomány, ugyanúgy ezeket a módszereket ő maga is fejlesztette, majd tankönyvek, szakkönyvek formájában meg is jelentette.
Egyeztetés Antal József professzorral – fotó: MATE
Apropó szakkönyvek. A MATE honlapján található információk szerint Birkás Mártának több mint 600 közleménye jelent meg magyar és idegen nyelven. 11 könyvnek volt szerzője, illetve szerkesztője, emellett további 21 könyvben volt társszerző. E kötetek lényegében a szakma alapműveivé váltak napjainkra. Összesen 27 tankönyv látott napvilágot tollából, négy alkalommal kapott nívódíjat tankönyveiért. Melyik könyvére emlékszel vissza a legszívesebben?
– Mindegyik könyvére szívesen emlékszem vissza, de talán a 2001-ben megjelent Talajművelés a fenntartható gazdálkodásban című könyv a személyes kedvencem, amelyben én magam is társszerző lehettem egy fejezetet erejéig. A mai napig jól emlékszem a könyvbemutatóra, ami óriási élmény és rendkívül nagy büszkeség volt számomra. Ezt a lehetőséget egy megelőlegezett bizalomnak tekintettem Márta részéről, hiszen mindössze 28 éves voltam. Olyan inspirációt jelentett, ami a nem sokkal később megjelenő, saját magam által szerkesztett tankönyv elkészítésére ösztökélt: Szántóföldi talajhasználat alapjai címmel. Ezt követte a Szántóföldi talajhasználati praktikum, amelyben viszont ő volt a társszerző, és amelyre szintén nagyon büszke voltam. Később is több könyvet, cikket készítettünk közösen.
2001-ben jelent meg a Talajművelés a fenntartható gazdálkodásban című könyv – fotó: Gáspár Andrea
Miért volt Birkás Márta különleges?
– Vannak emberek, akiket semmilyen skatulyába nem lehet begyömöszölni. Túl tehetségesek, túl szabadok, egyéniek és különlegesek ahhoz, hogy bármilyen osztályozó logikának engedelmeskedjenek. Birkás Márta "A BIRKÁS" volt, aki korszakalkotó iskolát teremtett. Azon személyiségi jegyei miatt volt különleges, amelyek révén magával ragadta a hallgatóságát. Ez nem egy tanítható, tanulható kiváltság, hanem veleszületett adottság. Belépett egy helyiségbe, ha több százan voltak jelen, akkor is azonnal mindenki észrevette, mert a levegőrészecskék teljesen más irányba kezdtek el mozogni. Ő egy jelenség volt. Nem a harsány hangjával, nem a termetével, hanem a személyiségével hódított. Ez a karizma pedig nagyon szerencsésen párosult azzal a hihetetlen szakmai tudással, amivel ő rendelkezett, ami együttesen olyan ritka kombináció volt, ami meggyőződésem szerint az elmúlt 100 év egyik legjelentősebb agrárkutatójává, tudósává és egyúttal gyakorlati szakemberévé tette. Mert valljuk be, csodaszámba megy, hogy valaki elméletben is nagyot alkot és mellette a szakma, a gazdatársadalom is elfogadja, sőt nem csak hogy elfogadja, hanem igényli a tudását, az ismereteit, és alkalmazza a módszereit.
Meglepetéskönyv a 70. születésnapra – fotó: Gáspár Andrea
Van vele kapcsolatban valami kedves, vagy vicces sztorid?
– A tekintetét mindig a szakmán tartotta. Nem tudott úgy végig menni az úton, nem tudott úgy vezetni, hogy ne azt figyelte volna a szeme sarkából, hogy az adott táblán a növény miért fejlődik úgy, ahogy fejlődik. Sokszor előfordult, hogy utazás közben a fékre taposott, mert meglátott egy napraforgó táblát, ahol a napraforgó egy adott helyen nem úgy fejlődött, ahogy szerette volna, ő akkor ennek utána járt.
A legemlékezetesebb sztori talán az, amikor egyszer vidékre utaztunk, s útközben az egyik szántóföldön meglátta, hogy szántják a talajt. Épp a traktor húzta az ekét, de Mártának nem tetszett, hogy a traktoros slendrián módon dolgozott. Beletaposott a fékbe, s odaszólt nekem, akkor még magázódtunk: - Csaba, jöjjön, itt és most beszélünk a traktorossal! Vörös szoknyában, fekete blézerben, magassarkú cipőben berohant a szántásba egyenesen a traktoroshoz, aki halálra rémült arccal nézte, hogy ki ez a nő és mit akar tőle. Márta keresetlen szavakkal kérte rajta számon, hogy mit művel, hogy tönkreteszi így a talajt, majd azzal a lendülettel elmagyarázta neki, hogyan kellene helyesen a műveletet végrehajtani. Szürreális élmény volt ezt a jelenetet végig nézni.
De ez nem egyedülálló eset volt. Hogyha egy gazdálkodó nem jól végezte a dolgát, akkor ő, akár mások előtt is nagyon keményen leteremtette. Úgy érezte: senkinek nincs joga ahhoz, hogy tönkre tegye a talajt, -és ebben teljesen egyetértek vele. A gazdák imádták és tisztelték őt. Ha híre ment, hogy előadása lesz, akár a téli gazdaesteken, rendezvényeken, vagy szántóföldi bemutatókon, ott tömegével jelentek meg a gazdálkodók. Megszámlálhatatlan előadást tartott, amelyek során mindig szakított időt arra, hogy személyesen is elbeszélgessen velük, személyre szabott jótanácsokkal lássa el őket, de egyidejűleg ő maga is sokat tanult ezekből a beszélgetésekből. Két tárgyat mindig vitt magával, s ezek használatára buzdította a gazdákat is: A pálcaszonda, hogy tudjuk, meddig terjed a lazult réteg, az ásó pedig az ásópróbához, hogy valóban megismerjük, milyen a szerkezet.
Születésnap a kollégák gyűrűjében – fotó: Gáspár Andrea
A gazdák tanítása volt az egyik küldetése – fotó: Gáspár Andrea
Az elmúlt évek eredményei alapján kijelenthető, hogy a MATE egy sikeres intézmény. Mindabban, amit a MATE vezetőjeként eddig elértél, segítettek -e Birkás Márta útmutatásai, intelmei, vagy akár a közös munkával eltöltött több évtized?
– A MATE vezetése egészen más jellegű munka, mint a kutatás vagy az oktatás. Birkás Mártától megtanultam azt a precizitást és azt a maximalizmust, hogy bármit csinálunk, azt csak úgy szabad végezni, hogy ne jók, hanem a legjobbak legyünk benne. Amikor a munkám legnagyobb részét a kutatás és az oktatás töltötte ki, akkor is ezt képviseltem, a vezetői munkámban is ezt viszem tovább. A másik fontos alapelve az az, hogy nagyon világosan kell megfogalmazni a gondolatainkat. Mártának ez volt a zsenialitása, hogy a legbonyolultabb összefüggéseket is közérthetően fogalmazta meg. Azt vallotta: ha valamit nem tudunk az emberek számára érthetően elmondani, akkor azt mi magunk sem értjük, vagy pedig nincs értelme. Mindig arra tanított, hogy a legbonyolultabb szakmai összefüggéseket is próbáljam meg úgy megfogalmazni, mintha az érdeklődő, de kívülálló nagymamámnak írnám vagy mondanám. A vezetői munkámnak is ez az egyik alapelve, mert nagyon sok embert kell mozgatni, meggyőzni, és azokat az elképzeléseket, amelyekben először talán csak én magam hiszek, akkor tudom eredményre vinni, hogyha elfogadtatom azzal a közösséggel, akivel nekem közösen kell a munkát végig vinni.
„Precizitást, maximalizmust és világos megfogalmazást tanultam tőle" – fotó: Gáspár Andrea
Mi Birkás Márta szellemi öröksége?
– A szellemi öröksége véleményem szerint sokkal több a talaj és a talajhasználattal kapcsolatos kutatásainál. Azt a fajta szemléletet képviselte, amit ma divatos szóval regeneratív gondolkodásnak és szemléletnek mondunk, ami komplexitásában kezeli a talajt, és ami a klímaváltozás felerősödésével megmutatja, hogy mennyivel a kora előtt járt azzal, hogy féltő gondoskodással óvta a talajokat, és ezt próbálta a gazdálkodóknak és a tanítványainak átadni. Tudományos alapokra épülő, a termőhelyhez és klímához alkalmazkodó talajhasználati módszereit több mint 2 millió hektáron alkalmazzák. Ez a gondolkodásmód nagyon sokáig megmarad, és most felértékelődik azzal, hogy a klímaváltozás felerősödése miatt egyre nagyobb figyelmet kell szentelni a mezőgazdaság, az egész élelmiszertermelés alapját jelentő termőtalajok védelmére és a termelékenység megóvására.
Utolsó közös fotó: Sipos Virág, Birkás Márta, Gyuricza Csaba – fotó: Gáspár Andrea
Utószó
Volt egy Márai Sándor idézet, amelyet burkolt kérdésként Gyuricza Csabának címeztem a pont 10 évvel ezelőtti, nagydoktori védését követő interjúm során, az idézet így szólt:
„A világ olyan, amilyen; de áldásod ne adjad hozzá. Ez az ellenállás lehet termékeny és nemes. Mindenesetre szükséges ahhoz, hogy nyomod maradjon a világban."
A MATE rektora akkor, 42 évesen így felelt az idézetre:
„Kevesen vannak azok, akik elmondhatják magukról, hogy hosszú távon hagynak nyomot a világban, és még kevesebben, akikről az utókor is ezt gondolja. Eddigi munkám során arra törekedtem, hogy a magam szerény eszközeivel segítsem a magyar vidék és mezőgazdaság előrehaladását. Ehhez eszköz számomra az egyetemi oktatás, amelynek eredménye talán nem látványos, de több éves, vagy még inkább évtizedes időhorizonton a hatása mérhető."
Birkás Márta azon kevesek közé tartozik, aki nyomot hagyott a világban, s az utókor is ezt fogja gondolni. Eddig elért eredményeit és életműve különböző darabjait szinte lehetetlen összefoglalni. Ha egyetlen mondatban kellene jellemezni munkásságát, az valahogy így hangozna:
A talajművelés oktatását a jelenkor kihívásaihoz, és a térségi feltételekhez adaptálva újította meg, új rendszertant alkotott. De mindenekelőtt ember volt, igazi pedagógus, számtalan diák és tehetséges szakember felfedezője, aki az oktatás mellett fáradhatatlanul járta a határt, hogy szigorúan és őszintén a gazdák szemléletformálásának aktív közreműködője legyen a fenntartható növénytermesztés és talajaink védelme érdekében. Ahogy Gyuricza Csaba fogalmazott: több évtizedes időhorizonton mérhető a felbecsülhetetlen munkásságának eredménye.
Szellemi örökségét saját eszközeinkkel igyekszünk átadni a jövő generációinak.
Szerző: Gáspár Andrea
Fotók: Agroinform, MATE, valamint a szerző archívuma
Ez a cikk a 10 pontos talajgyakorlatok Agroinform TechMag-ban jelent meg. A TechMag az Agroinform új, interaktív magazinja, amit itt tudsz végiglapozni, az előző számokat itt olvashatod el:
