A három fő növényi tápelem közül (nitrogén, foszfor és kálium) kétségtelenül a legnehezebb a foszfor hiányát felismerni, és a kialakult hiánybetegség gyógyítása is legtovább tart. Ennek fő oka, hogy a foszforhiány – eltérően a másik kettőtől – csak lassan, fokozatosan alakul ki, továbbá a paradicsom, fejes káposzta, karalábé, levélzöldségfélék, cékla sötétzöld, lilás (antociános) levele elfedi a hasonló megjelenésű foszforhiánytünetet.
A foszforhiányra utaló egyéb szimptómák is csak egy későbbi fejlettségi stádiumban mutatkoznak először (rossz a gyökérképzés, késik a virágzás, elmarad a terméskötés, fejletlen a palánta).
Foszfor a talajban a fent említett tápelemektől eltérő módon viselkedik, ebből adódóan a talajok feltöltése, az elfogyott foszfor pótlása is más technológiával, más módszerekkel, más ütemezéssel történik, mint a nitrogéné vagy a káliumé.A talajban található foszfor nagyobb része ásványokhoz kötődve, szervetlen formában van jelen, de nem elhanyagolható a szerves anyagok foszforkészlete sem (kertészeti talajok). A talajban lejátszódó foszforkörforgalom összefüggésben van a foszfortartalmú ásványok bomlásával és oldódásával, ezek a folyamatok dinamikus egyensúlyi állapotot teremtenek a talajoldat foszfortartalma, azaz a növények által könnyen hasznosítható és a szerves, valamint szervetlen részekhez kötődő, a növények számára nem vagy csak nehezen hasznosítható foszfor között.
A bomlásból és oldódásból adódó foszforfeltáródás üteme és a felvehetővé vált foszfor mennyisége nincs szinkronban a növények foszforfelvételével, annál lassúbb, különösen az intenzív növénytermesztés esetében. Ezért a termesztőnek mesterségesen kell közbeavatkozni szerves és szervetlen foszfortartalmú trágyákkal.
Jellegzetes módon viselkedik a talajban, erősen kötődik a talajrészecskék felületéhez, mozgása még kellően nedves talajban is minimális, évente 5-10 cm-t halad függőleges irányban. (A nitrogén egy nagyobb eső hatására képes teljesen kimosódni a gyökérzónából.) Ezért a trágyázás alkalmával a foszfort mindig a gyökérzónába kell elhelyezni ahhoz, hogy a növény könnyen tudja hasznosítani.
A foszfor esetében is előfordul, hogy a talajban (gyökérzónában) lévő foszforkészletet nem vagy csak részben tudja a növény hasznosítani, például olyan esetben, ha hideg a talaj, kedvezőtlen a kémhatás (pH), nem megfelelő a tápanyagarány, nagy a szárazság.
Noha fő makroelemnek tekintjük, a növényben a foszfor alacsonyabb koncentrációban fordul elő, mint a nitrogén vagy a kálium. A zöldségfélék foszforigénye fajtól függően (néhány zöldségféle esetében fajtától is függően) eltérő, amit tovább módosít a termésmennyiség. Az 1. táblázatban néhány fontosabb zöldségnövény fajlagos foszforigénye és egy közepesnek mondható termésszint esetén a talajból felvett NPK mennyisége lett feltüntetve.
1. táblázat: Szabadföldi zöldségnövények fajlagos tápanyag- és számított trágyaigénye
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
* Közepes talaj-tápanyagellátottság esetén, tápanyagveszteséggel nem számolt elméleti, kerekített érték.
A levelekben mért foszfortartalom is jól tükrözi a nitrogénhez és káliumhoz viszonyított alacsonyabb igényt. Egészséges paprikanövény alsó, idősebb, de még funkcióképes levelében mért értékek:
nitrogén (N): 30-40 mg/g
foszfor (P): 3,5-4,5 mg/g
kálium (K): 40-50 mg/g
A növények foszforfelvételének üteme eltér a többi makroelemétől. A szárazanyag 25 százalékának felhalmozásakor már a foszforigény közel 75 százaléka felvételre kerül, vagyis a foszforigény a tenyészidő elején jelentős. Hatására a gyökerek intenzívebben fejlődnek, főleg a tápanyagfelvételben meghatározó szerepet játszó hajszálgyökerek száma és elágazása növekszik meg a foszforral jól ellátott talajon.
A foszfortrágyázás megtervezésekor a következőkre kell különösen figyelemmel lenni:
• lassan mozog a talajban, erősen kötődik a talajszemcsék felületéhez,
• a tenyészidő kezdetén igényli a növény nagyobb mennyiségben
• a foszfortrágyáknak alacsony a sóindexe.
A foszfor esetében, abból adódóan, hogy jelentős mértékben kötődik a talajhoz, gyakorlatilag nem kell kimosódási veszteséggel számolni (ez a nitrogén esetében a 30-40 százalékot is elérheti). Ebből az is következik, hogy ha ősszel, az alaptrágyázás idején, a szántást megelőzően nem került sor a foszfortrágyázásra, később a tenyészidőben nem vagy csak nagyon nehezen pótolható.
Szántáskor juttassuk ki a foszfor nagy részét – fotó: Shutterstock
A zöldségfélék esetében, hogy a kelő növények vagy a palánták is sekély gyökérzetükkel elegendő foszforhoz jussanak, szükséges a megosztása. Nagyobb részét ősszel a szántáskor (forgatáskor) juttassuk ki (80-90 százalék), kisebb mennyiséget az ültetés vagy a vetés alkalmával sekélyen, a gyökerek közelébe, starter formájában dolgozzuk a talajba (10-20 százalék).
A foszfortrágyáknak – tekintettel az alacsony sóindexükre – minimális a perzselő hatásuk, nagyobb adag esetén sem zavarják a gyökeresedést, a kelést.
Leggyakrabban a foszforhiányt a palántanevelés alkalmával és a konténeres termesztés során lehet megfigyelni, mivel az ezeknél a kultúráknál gyakran használatos tőzeg a foszfort erősen megköti.
A tenyészidőben észlelt foszforhiányt nehéz megszünteti. A talaj felületére kiszórt műtrágya késve jut el a gyökerekhez. Kritikus esetben többszöri lombtrágyázással vagy az intenzív zöldségtermesztésben használatos, magas foszfortartalmú karbamid-foszfát műtrágyákkal lehetséges orvosolni.
