Országosan évente 2 millió tonna kukoricaszilázst készítünk el, a szezon hossza pedig általában 3-4 hét. Ez alatt az idő alatt sok döntés születik. Hozzá kell tenni, hogy az aerob stabilitás a kukoricaszilázs esetében jelentős kihívás: könnyen romlik a silófala. A bontás utáni romlás kockázatát és mértékét viszont már a besilózás alatt lehetne csökkenteni, jó döntésekkel. Ehhez próbálunk hasznos információkat adni ebben a cikkben.
Front-end menedzsment: 'a silófal sorsa, hogy gyorsan megetessék'
Az aerob romlás támadási felülete (a silótető és az oldalfalak mellett) a silófal, ahol a silóbontás után következik be az élesztő- és penészgombák, valamint az aerob ecetsavtermelő baktériumok szaporodása következtében a romlás. A romlást mindig melegedés kíséri, ezért a hőmérséklet emelkedése jó indikátora a romlási folyamatnak és a veszteségnek.
Az említett mikroorganizmusok hatására alkoholok, ecetsav és mikotoxinok termelődnek, továbbá a szénhidrátok egy része CO2-gázzá és vízzé 'ég el' (észrevétlenül elillanva a silófalból, felmelegítve azt). Az aerob romlás kockázata különösen meleg időben, valamint gyenge tömörítési és kitárolási technológia mellett jelentős. A veszteség elfogadható mértéke azonban mindössze 3% a silófalban, ami jó technológia mellett tartható érték (Holmes és Muck, 2007)! Összességében tehát az erjedési mutatók mellett a szilázsok bontás utáni stabilitása is fontos paraméter.
A szárazanyag-veszteségből adódó közvetlen gazdasági veszteségen túlmenően a romlott szilázs közvetett veszteségeket is okozhat: a gyengébb táplálóérték, a csökkent táplálóanyag-tartalom, a rossz ízhatás, valamint az állatokra gyakorolt negatív hatások miatt romlik az állatok teljesítménye, és kockázatot jelent állategészségi szempontból is a romlott szilázs etetése (Kung et al., 1998).
A penészszám fontos paramétere a romlásnak és a várható veszteségnek. Amikor a penészgombák szintje a szilázsban 5 log10 cfu/g értéknél magasabb volt (azaz a penészgomba láthatóvá vált a szilázson), a szárazanyag-veszteség meghaladta a 20%-ot (1. ábra). Amikor a penészgombák száma meghaladta a 6 log10 cfu/g értéket, akkor a veszteség elérte a 40%-ot.
Hozzá kell tenni, hogy amikor a penészgombák száma 5 log10 cfu/g fölé emelkedik, a keményítőtartalom is csökkenni kezd! Emellett összefüggésbe hozták a becsült tejhozamot a penészgombák számával is. Kimutatták, hogy a tejtermelés potenciálisan csökken, amikor a penészgombák száma meghaladta a 4 log10 cfu/g szilázsmennyiséget. Sőt, a tejtermelés majdnem a felére csökkent, amikor a penészgombák száma nagyobb volt, mint 8 log10 cfu/g szilázs (Tabacco és mtsai, 2011)!
A penészedés a kezdeti szakaszban azonban szemmel nehezen látható telepi körülmények között, ezért a hőmérséklet emelkedése a mérvadó. Minden +8.3 °C hőmérséklet-emelkedés 1 tonna (30% szárazanyag-tartalmú) szilázsban több mint 26 MJ energiát igényel, ami körülbelül 4 kg tejtermelés-csökkenést eredményez szilázstonnánként (Hoffman és Combs, 2009). A melegedés tehát egyben arra is utal, hogy hogyan befolyásolja a romlás a potenciális tejtermelést.
A 2. ábrán az látható, hogy 1 tonna sza. kukorica- és cirokszilázsból mennyi tej termelhető az adott mértékű melegedés mellett. A táplálóérték csökkenése, párosulva a szárazanyag-veszteséggel a potenciálisan termelhető tej mennyiségének drámai csökkenését eredményezi a szilázs 1 tonna szárazanyagára vetítve kukorica- és cirokszilázsok esetében a levegőnek való kitettséget követően (MILK2006 táblázatkezelővel becsülve, Shaver et al., 2006). Egyszerűbben fogalmazva, a tendencia erősen csökkenő jellegű, tehát a melegedés minél nagyobb mértékű, annál kevesebb tej termelhető az adott szilázsból.
A penészgombák mellett az élesztőgombák szaporodása is okozhat termeléscsökkenést a teheneinkben. Egy vizsgálatban olyan TMR-t etettek tejelő tehenekkel 14 napon keresztül, amely stabil, illetve romlott nedves kukoricát tartalmazott (Hoffman és Ocker, 1997). A tehenek tejhozamát a romlott nedves kukorica 3,2 kg/tehén értékkel csökkentette, összehasonlítva azokkal a tehenekkel, amelyek az aerob szempontból stabil nedves kukoricát tartalmazó TMR-t ették (3. ábra).
1. ábra: A szárazanyag-veszteség és a penészgombák száma közötti kapcsolat levegőnek kitett szilázsok esetében (Tabacco és mtsai, 2011).
2. ábra: A kukorica- és cirokszilázsok tonnájára vetített tejhozam az óránkénti halmozott hőmérséklet-emelkedés alapján (°C/óra) 14 nap alatt – levegővel történő érintkezés során (Tabacco és mtsai, 2011).
3. ábra: A tejtermelés és az élesztőgombák száma közötti kapcsolat instabil nedves kukoricában levegőnek kitéve (Hoffman és Ocker, 1997).
A kukorica-, fű- és a kalászos gabonából készült szilázsok általában jobban ki vannak téve a kitárolás utáni romlási folyamatoknak, mint a pillangósokból készült szilázsok, a bennük található maradványcukor miatt. A magas tejsavtartalom pedig nem eredményez jobb aerob stabilitást a szilázsban, mivel a tejsavnak nincs gombaölő hatása.
Az aerob stabilitást elsősorban meghatározó tényezők: a tömörség, a környezeti hőmérséklet, a cukorszerű szénhidrátok mennyisége, a növény faja és fajtája, a szárazanyag-tartalom, a kémhatás, az erjedés során keletkező gombaölő hatású anyagok mennyisége és az alkalmazott silózási adalékanyag.
Minél nagyobb a kitárolási sebesség, annál kisebb a veszteség. Több mint 20 éve már kimutatták (1. táblázat), hogy a heti kitárolási sebesség és a levegő behatolásának mélysége nagymértékben befolyásolja a nettó energiaveszteséget (Honig és mtsai, 1999). Az aerob stabilitás 1, 3, 7 napja azért szerepel a táblázatban, mert a stabilitás javítható adalékanyagokkal. Az aerob stabilitás az a mérőszám napokban kifejezve, ami a környezeti hőmérséklet +1 ℃-, +2 ℃-, +3 ℃-kal való emeléséhez szükséges az adott szilázsban. Ezért minél nagyobb az érték, annál később kezd el melegedni a szilázs, tehát annál jobb a stabilitása.
A táblázat alapján a veszteség minimalizálható 3 méter/hét kitermeléssel és/vagy az aerob stabilitást javító adalékanyagokkal egy jó tömörített depóban. Így nem kell energiakiegészítésről gondoskodni a takarmányadagban az elveszített energia pótlása érdekében.
A 2. táblázatban a heti kitárolási sebességnek és a levegő behatolásának a hatása látható a nettó energiaveszteség mértékére viaszérésű kukoricaszilázsban (NEl: 6,42 MJ/kg sza.), és a potenciális energiaveszteség pótlása kukoricadarával, valamint annak költsége 1 évre és 450 tehénre vetítve. Ezzel mutatjuk be, hogy mennyibe kerül, ha nem vigyázunk a silófalunkra sem a betakarítás (adalékanyag), sem a tömörítés (taposás), sem a kitárolás során. A többletköltség tartománya a 0 Ft-ól az évi közel 50 MFt-ig is terjedhet 450 tejelő tehénre vetítve. Arról nem is beszélve, hogy a többlet-kukoricadarával kockáztatjuk a bendőegészséget is! Vegyünk néhány példát:
• Az aerob stabilitást javító adalékanyaggal nem védett, laza kukoricaszilázs heti 1 méteres kitermelésekor az évi többletköltségünk eléri a 49 MFt-ot 450 tejelő tehénre!
• Az aerob stabilitást javító adalékanyaggal nem védett, de tömör kukoricaszilázs heti 1 méteres kitermelésekor az évi többletköltségünk 20,6 MFt 450 tejelő tehénre! A gyors kitermelés tehát nem hagyható el még tömör szilázsban sem!
• Az adalékkanyaggal nem védett, laza kukoricaszilázs heti 2 méteres kitermelésekor az évi többletköltségünk még mindig 20,6 MFt 450 tejelő tehénre. A hatékony taposás tehát nem hagyható el még gyors kitermeléskor sem!
• Az aerob stabilitást javító adalékkanyaggal kezelt, de laza szilázs heti 1 méteres kitermelésekor az évi többletköltségünk 27,1 MFt 450 tejelő tehénre, tehát az adalékanyag nem helyettesíti a gyors kitermelést és a nagy tömörséget. A heti 2 méteres és a 3 méteres kitermelés azonban már laza anyagban is minimálisra csökkenti a kitermelést, ha hatékony, aerob stabilitást javító adalékanyaggal kezelve van a kukoricaszilázs.
1. táblázat: A heti kitárolási sebesség és a levegő behatolásának mélysége (porozitás), valamint a nettó energiaveszteség közötti kapcsolat 35% szárazanyag-tartalom esetében (Honig és mtsai, 1999)
*A különböző szilázsok aerob stabilitása silónyitást követően (nap)
2. táblázat: A heti kitárolási sebességnek és a levegő behatolásának a hatása a nettó energiaveszteség mértékére viaszérésű kukoricaszilázsban (NEl: 6,42 MJ/kg sza.), és a potenciális energiaveszteség pótlása kukoricadarával, valamint annak költsége 1 évre és 450 tehénre vetítve (Orosz, 2023)
*Napi kukoricaszilázs adag: 7 kg sza./nap/tehén szilázs; A szárított kukorica energiatartalma 8,58 MJ/kg sza. kukorica
** 2023-as kukoricaárral: 150 Ft/kg
Tehát minél tömörebb a fal, gyorsabb a kitermelés és hatékonyabb az adalékanyag, annál kisebb a romlási veszteség (4. ábra). A cél a maximum 3%-os romlási veszteség fenntartása gyors kitermeléssel, a tömör silófallal és megfelelő adalékanyag használatával (Holmes és Muck, 2007).
4. ábra: A kitárolás sebessége (méter/hét), a tömörség (kg/m3) és a veszteség (sza. %) kapcsolata. Cél: maximum 3% romlás a falban (Homes és Muck, 2007)
Az aerob romlás megelőzése: technológiai javaslatok
Tömörség: A tömörítés során a szárazanyag-tartalom, a szecskaméret, a betakarítási és a tömörítési kapacitás összehangolása a cél, a megfelelő térfogatsúly elérése érdekében (min 240 kg sza./m3 = 685 kg szilázs/m3 35% sza. = 750 kg szilázs/m3 32% sza).
Kitermelés: A silótakaró fólia eltávolítása és a romlott réteg eltávolítása nem lehet se túl gyors, se túl lassú. Ha túl nagy felületet nyitunk meg a tetőn a silófal kitermeléséig, akkor növeljük vele a romlást. Ezért kb. 1 méter a kitakarás léptéke, ami maximum 3 napnak felel meg. Alapvető továbbá, hogy a kibontott silófalból mindennap legyen kitermelés. Javasolt naponta 20-30 cm előrehaladás a silódepóban. A kitárolás mértéke igazodjon a környezeti hőmérséklethez (4. ábra). Nyáron növeljük a kitermelt takarmány vastagságát (akár 30-45 cm falközi silóban). Hetente tehát télen 1,5 m, nyáron legalább 2 m a javasolt kitermelés mértéke hazánkban. Az éghajlati adottságoknak megfelelő nemzetközileg javasolt értékek a 3. táblázatban láthatóak.
3. táblázat: Kitekintés: a kitárolás javasolt üteme a klímától függően (méter/hét)
|
|||||||||||||||||||||||||||
5. ábra: A kitárolás sebességének növelése (méter/hét) és a szezonális hőmérséklet kapcsolata a veszteség szinten tartása érdekében. Cél: maximum 3% romlás a falban (Borreani és Tabacco, 2012)
Silótérdesign: A silótér kialakításának kulcsszerepe van a romlás megelőzésében, olyan hosszúságú és szélességű silódepóra van szükség, hogy a levegővel érintkező silófal minél kisebb felületű legyen és lehetővé tegye a napi kitermelést (az állomány napi szükséglete ebben az esetben megfelel a teljes silófalszélesség 30 cm-es mélységben való kitermelésekor keletkező mennyiséggel).
Tehát a silófal felületét úgy kell ki alakítani, hogy az állomány napi szükségletéhez igazodva mindennap legyen kitermelés. Ha pl. 10 tonna/nap (500 tehén x 20 kg/nap) a felhasznált kukoricaszilázs-mennyiség, akkor napi 14,3 m3 szilázst kell kitárolni, ami kb. 16 méteres szélességű depóban oldható mg 30 cm fal lebontásával annak érdekében, hogy friss legyen mindennap a fal. Ennél szélesebb depóban biztosan lesz állott silófalszakasz.
A silófal felületét úgy kell ki alakítani, hogy az állomány napi szükségletéhez igazodva mindennap legyen kitermelés – A szerző felvétele
Hogyan kell kiszámítani az ideális silódepó-szélességet?
10 000 kg/nap szilázsszükséglet = Y m3 x 700 kg/m3
Y = 10 000 kg/nap: 700 kg/m3 = 14,3 m3
Szélesség = 14,3 m3 / 0,3 m mélység / 3 m magasság = 16 m
Műszaki háttér: A silófal kitermelését végezzük silómaróval vagy blokkvágóval, hogy a silófal egyenes legyen, ami a lehető legkisebb felületet, tehát a legkisebb kockázatot jelenti a romlás szempontjából. A blokkvágó nem terjedt el hazánkban széles körben, mert lassabb és tapasztaltabb személy kell a használatához. Az egyenetlen silófal 'paradicsomi' állapotot teremt a gombáknak, különösen párás melegben, ezért van jelentősége az egyenes, minél kisebb felületű falnak.
A silófal magassága hazánkban a silómaró maximális munkamagasságához igazodik, ami helyes üzemi gyakorlat. Az USA-ban sok helyen 8-10 méter magas falak is vannak, amit nem lehet silómaróval kitermelni. Ezen silódepók esetében még a silólavina veszélye is fennáll, ami már oltott ki emberéletet. A Bolsen Safety Foundation (Prof Keith Bolsen és Rutie Bolsen által létrehozott alapítvány) erre hívja fel a figyelmet, és a silótér környékén betartandó szabályokat tanítja a farmereknek (pl. egyedül nem szabad mintát venni, a silófal magasság 3-szorosa távolságban szabad csak leparkolni az autóval stb.). Egyelőre nálunk még nem jellemző az olyan magas silófal, ami ilyen mértékű elővigyázatosságot igényelne. De az ördög nem alszik...
A silófal magassága hazánkban a silómaró maximális munkamagasságához igazodik, ami helyes üzemi gyakorlat – A szerző felvételei
Az aerob romlás megelőzése: silózási adalékanyagok
Különböző hatóanyagú adalékanyagok együttes használatával, keverékkészítményekkel hatékonyabban fokozhatjuk a szilázsok aerob stabilitását. Davies és mtsai (2005) számos vizsgálatot végeztek propionsav-termelő baktériumot, heterofermentatív tejsavtermelő baktériumot, valamint homofermentatív baktériumot és savakat (propionsav, hangyasav), sókat (szorbátot, szulfátokat, benzoátot) tartalmazó keverékkészítményekkel.
A L. bruchneri egy heterofermentatív tejsavbaktérium, mely anaerob körülmények között a tejsavat ecetsavvá és 1,2-propándiollá bontja, melyeknek gombaölő hatása van. Önmagában alkalmazva kedvezőtlenül befolyásolja az erjedést, amely azonban a homofermentatív tejsavbaktériumokkal való együttes alkalmazásával ellensúlyozható. A L. bruchnerivel oltott szilázs hőmérsékleti csúcspontja, valamint a bontás után a penészgombák száma és aflatoxintartalma alacsonyabb a kezeletlenhez képest (Bach és mtsai; 2005). A Lactobacillus buchneri mellett terjed a Lactobacillus hilgardii használata, amely gyorsabban fejti ki hatását a L. buchnerihez képest.
Az erjedés szabályozható szelektív mikrobagátló anyagokkal is. A takarmányhoz adagolt savak erősen csökkentik a kémhatást, melyen csak a tejsavtermelő baktériumok tudnak működni. A hangyasav és a propionsav erős gombaölő hatású szerves savak. Amerikai kutatók megállapították (White és mtsai, 2002), hogy amikor a tejsavbaktérium-kultúrát kombinálták Na-benzoát és K-szorbát adalékkal (500 és 1000ppm), a bontás után a szilázsban kevesebb CO2 keletkezett a kontrollhoz képest.
Különböző hatóanyagú adalékanyagok együttes használatával, keverékkészítményekkel hatékonyabban fokozhatjuk a szilázsok aerob stabilitását – A szerző felvétele
A kritikus takarmányok (pl. kukoricaszilázs, nedves roppantott kukorica) esetében a stabilitást javító adalékanyaggal érdemes kezelni (különösen) a nyári kitermelésű tételeket. Olyan adalékanyagok alkalmazása javasolható, amelyeknek valóban van aerob stabilitást fokozó hatása. Az erjedést javító hatású adalékanyag ugyanis nem biztos, hogy a silófal stabilitását is javítja.
A (nyári felhasználású) kukoricaszilázsok esetében javasolt az olyan stabilitást javító biológiai adalékokat alkalmazni, mint a Lactobacillus buchneri, Lactobacillus hilgardii, propionsavat előállító mikrobák, illetve a homofermentatív baktériumok kombinálhatóak kémiai tartósítószerekkel, pl. szorbátokkal.
Az alkalmazandó oltóanyag típusa leginkább attól függ, hogy a veszteségeket és a minőséget milyen mikrobiológiai kockázat befolyásolja:
• Ahol a klosztridiumok (vajsavtermelők) aktivitásának gátlása az elsődleges probléma, a hagyományos homofermentatív törzsek a legmegfelelőbbek, mivel gyorsabban és tovább csökkentik a pH-t, mint egy kezeletlen szilázsban. A vajsavtermelő baktériumok pedig érzékenyek a savas kémhatásra (lucerna, rozs, tritikálé, olaszperje, Festulolium).
• Ahol az aerob romlás az elsődleges szempont (pl. kukoricaszilázs esetében), a kombinált oltóanyag ajánlható, ahol a hagyományos homofermentatív és heterofermentatív törzseket (pl. L. buchneri; L. hilgardii) is magában foglaló adalékanyag gyors pH-csökkenést és (a tárolás későbbi szakaszaiban) ecetsav-, valamint propándioltermelést biztosítanak, melyek gombaölő hatású anyagok (az élesztő- és penészgombák számának csökkentése érdekében a silófal romlásának megelőzésével).
Amikor kevés a kukoricaszilázs, akkor a depókat túl hamar nyitják meg, és a kukoricanövény erjedéséhez nincs elegendő idő. Ha a siló megnyitása néhány nap után történik meg, akkor a silófal stabilitása gyengébb lesz, tehát a fal gyorsabban romlik ahhoz képest, mint amikor elegendő idő telik el a megfelelő erjedéshez (legalább 7 hét).
Egy németországi kísérletnek (Huenting és mtsai, 2018) az volt a célja, hogy összehasonlítsák a 2 hét és a 7 hét után nyitott kukoricaszilázst. A kísérlet során a biológiai adalékanyag három baktériumtörzset tartalmazott (heterofermentatív baktériumok keveréke): Lactobacillus diolivorans, Lactobacillus buchneri, Lactobacillus rhamnosus. Alkalmazott dózis: 1 g/1 liter/1 tonna zúzalék. A másik kezelés K-szorbát volt. Alkalmazott dózis: 400 g/1 liter víz/1 tonna zúzalék. Eredményül azt kapták, hogy a kontrollszilázsoknak egyértelműen rosszabb volt az aerob stabilitása 2 hetes silóbontáskor, mint 7 hetes bontáskor.
• A L. buchneri heterofermentatív baktérium általában lassan szaporodó baktériumnak számít, ami miatt 2 hét után még nem mérhető általában az aerob stabilitásra gyakorolt hatása (Driehuis és mtsai, 1999), de ebben a kísérletben már a 2 hetes nyitás után is javította az aerob stabilitást a biológiai adalékanyag.
• A K-szorbátnak az alkoholtartalomra és az aerob stabilitásra gyakorolt kedvező hatása 2 és 7 hét után egyaránt mérhető volt.
Összefoglalva a kísérlet eredményeit, ha a kukoricaszilázs-depót 7 hétnél korábban kell megnyitni, érdemes heterofermentatív baktériumokat is vagy K-szorbátot használni a silófal stabilitásának javítása érdekében. A vizsgált adalékanyagok azonban normál idejű, 7 hét utáni nyitás mellett is mérhetően javították az aerob stabilitást (a silófal állapotát).
Összefoglalás
A silófal érdekében a takarmányt megfelelő tömörségűre, legalább 700 kg/m3 térfogatsúlyra (Borreani, 2014) kell taposni a porozitás korlátozása érdekében, a lehető legrövidebb idő alatt. Hagyományos (hagymarétegekben történő) töltés esetében kb. 1 méter 1 nap, de 3 oldalról zárt silóterekben inkább javasolt a haladó ék típusú töltés. Hatékony, oxigénkizáró (OB) fóliát kell alkalmazni a silózás befejezése után, és a lehető leggyorsabban kell lezárni a silóteret (4 órán belül).
A fólia legyen kétrétegű: alacsony oxigénáteresztő képességű műanyag OB-fólia, felette UV-stabil takarófóliával. Kavicszsákkal rögzítsük az oldalfalak mentén. Elég a kavicszsák (cellásan lerakva) a silótér teljes felületén, ha dupla a fóliatakarás. Szimpla fólia esetében egymást érjék a gumiabroncsok!
A falközi siló falának műanyaggal való kibélelése is javasolt: az oldaltakaró fóliát ráterítjük a depó tetejére záráskor.
Ne silózzunk a silófal fölé, mert laza lesz az oldalfal, és a betonperem feletti rész is romlani fog!
A silófalat úgy kell méretezni, hogy a szükséges napi takarmánymennyiséget olyan mélységben lehessen kitermelni, ami igazodik az éghajlati viszonyokhoz és a silózott takarmánynövény típusához (1,5-2 m/hét).
A műszaki megoldások terén az egyenletes silófal lemarása szintén alapvető jelentőséggel bír, amit hazánkban általában silómaróval oldunk meg.
Mindezek a gyakorlati lépések hozzájárulnak a silófalban bekövetkező veszteség jelentős csökkenéséhez, a jó minőségű és biztonságos higiéniai állapotú szilázs etetéséhez mindennap.
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
