Klór: méreg vagy növényi tápanyag?

Vannak kémiai elemek, melyek szerepe több vonatkozásban tisztázatlan az agrokémiában, a termesztett növényekben eltérő mennyiségben fordulnak elő, egyes esetekben egészséges növényegyedekben ki sem mutathatók. Ide sorolható a kobalt, az alumínium, bizonyos vonatkozásban a szilícium, a jód, a bróm és a klór is. A klór azért is fontos, mert ismert több műtrágya, mely jelentősebb mennyiségben tartalmazza, használatukkal jelentős a növényekbe a klórbevitel.

Kutatások szerint a klór elsősorban a fiatalabb növényi részekben van nagyobb koncentrációban jelen, a növényen belül rendkívül mozgékony. Különösen jelentős az úgynevezett bazipetális mozgása, amikor a levélzet irányából – elsősorban az idősebb levelekből – a gyökerek felé vándorol.

A klór a kénhez hasonlóan, elsősorban a légkörből a leveleken keresztül kerül a növénybe, jelentős az esőzések alkalmával történő klórfelhalmozódás. Az ilyenformán felvett klór mennyisége növényfajonként nagymértékben változó, ami a fajok eltérő morfológiai tulajdonságaiból is adódik. Már az '50-es években, vízkultúrás termesztési kísérletekben szántóföldi növények esetében kimutatták, hogy

teljes hiánya esetén rendellenes fejlődés, hiánytünetek jelentkeznek a lombozaton. Számos kultúrnövénynél a klór teljes (!) hiánya gyengébb növekedést okozott.

Jelenléte minden bizonnyal kihatással van a plazmakolloidok duzzadására és ezen keresztül az enzimatikus folyamatokra, ilyen tekintetben szerepe hasonló a szulfát ionéhoz. Az atmoszférából származó klór mellett jelentős mennyiségben, akár káros, mérgező mértékben is képes a növény a gyökérzetén keresztül is klóroz jutni.

Nagyobb mennyiségű klór a növényre nézve mérgező hatású lehet, a kultúrnövények termésminőségét több vonatkozásban is negatívan befolyásolja.

Így rontja a dohány égését, vagy közismert a burgonya esetében a növényi asszimilálták szállításának korlátozása és ebből adódóan a gumók keményítőtartalmának csökkenése, továbbá kimutatott egyes fajok esetében a fokozott vírusérzékenység is.

Nagyobb mennyiségű klór a burgonya esetében a gumók keményítőtartalmának csökkenését okozza – fotó: Shutterstock

A növények klórérzékenységére vonatkozóan több besorolás is készült; abból adódóan, hogy a vizsgálati körülmények (vizsgálati módszer és -szempontok) eltérőek voltak, a besorolás sem egységes. Kizárólag gyakorlati, azaz termésmennyiségi és minőségi szempontokat alapul véve a következő összesítő táblázatban próbáltunk a korábbi adatok és vizsgálati eredmények alapján besorolást készíteni:

Klórra érzékenyek:
• uborka, dinnyék, tök, paprika, cékla, bab, hagyma, dohány, spárga
• viola, broméliák, orchideák, cserepes dísznövények
• Magnolia, Clematis, fenyők
• málna, szamóca, pirosribizke, köszméte, cseresznye

Klórra kissé érzékenyek:
• paradicsom, borsó, padlizsán, káposztafélék, fejes saláta, burgonya
• krizantém, szabadföldi évelők, hagymások
• hárs, klemátisz, juhar
• őszibarack, szilva, meggy, alma
• szőlő

Klórt tűrők:
• retek, petrezselyem, sárgarépa, paszternák, csemegekukorica
• körte, feketeribiszke
• szántóföldi növények
• Celtis, Fraxinus, Ailanthus, Acer, Populus, Ligustrum, Spirea, szárazkötészeti anyagok

A besorolás támpontot adhat a műtrágyázásnál a klórtartalmú (káliumklorid) és klórmentes (káliumszulfát és káliumnitrát), rendszerint drágább műtrágyák használatához.

A műtrágyázáskor fontos tudnunk, mely növények klórra érzékenyek és melyek klórt tűrők – fotó: Shutterstock

A klór a talajban a nitrogénhez hasonlóan „mozgékony”, csapadékkal, öntözéskor könnyen kimosódik. Ebből adódóan még klórra érzékeny növények esetében is laza talajokon mint alaptrágya a klórtartalmú kálisó számításba jöhet. Télen, fényszegény körülmények között toxikus hatása úgy a dísznövények, mint a zöldségfélék esetében fokozott mértékű.

Ugyanakkor csak érdekességként kívánjuk megjegyezni, hogy korábban a vízkultúrás termesztésből száműzték a klórt, újabban a jobb minőség (kellemesebb íz) miatt a paradicsom hajtatásánál a szulfátmennyiségnek 20 százalékáig klórtartalmú tápsókat használnak (pl. káliumkloridot).