Az elmúlt napokban egyre több bejegyzést olvastam szakmai csoportokban a napraforgótünetek beazonosításában segítséget kérő gazdáktól, akik (tapasztalt kollégáik ismeretei szerint is) a napraforgó-peronoszpóra betegség jeleire lettek figyelmesek. Így hát mi sem aktuálisabb, mint belemélyülni a napraforgó-peronoszpóra rejtelmeibe, kezdve a legáltalánosabb információktól egészen a micéliumokig és hausztóriumokig.

A Plasmopara halstedii, vagyis napraforgó-peronoszpóra gazdanövényköre széles, ugyanis a kultúrnövényen kívül számos fészkesvirágzatú növényt, gyomnövényt is megfertőzhet (pl. szerbtövist, parlagfüvet, betyárkórót, aranyvesszőfajokat...). A betegség a fertőzött növényi talajból vagy fertőzött vetőmagból indul.

A szisztemikusan fertőzött növény gyakran elszárad, egy erősen fertőzött évben akár 6-8 lombleveles stádiumában elpusztul vagy visszamarad a fejlődésben. A növény törpül, az ízközök rövidülnek, leveleik ezáltal sűrűn állnak, káposztajellegűek lesznek, tányért gyakran nem fejlesztenek, vagy csak torz, felfelé állót, benne fejletlen kaszatokkal.

A peronoszpórafertőzés hatására a levelek színén klorózis, halványzöld színű márványozottság látható, a fonáki részen pedig fehér színű bevonat jelenik meg, mely a sporangiumtartók és sporangiumok tömege. Ezek a tünetek a primer fertőzés következményei, mely a gyökereken keresztül történik. S bár a napraforgó-peronoszpóra esetében ez a leggyakoribb, érdemes tudni, hogy létezik másodlagos, légi úton történő (szekunder) fertőzés is.

A kórokozó kitartó képletei hosszú évekig, akár 5-10 évig is életképesek maradnak a talajban. A fertőzéséhez szükséges környezeti tényező a jelen lévő szabad víz, melyet a vetés és kelés közötti vagy az azt követő csapadék biztosít a kórokozó számára. Ezenkívül kedvező a 15-20°C közötti talajhőmérséklet.

napraforgó

A fertőzéséhez szükséges környezeti tényező a jelen lévő szabad víz – fotó: Pixabay

Nézzük átfogóan a kórokozó életmódját:

A Plasmopara halstedii az ivaros spórájával, oospórával telel a talajban vagy fertőzött növényi maradványokon. Áttelelés után bőséges csapadék hatására az oospóra kicsírázik, sporangiumot fejleszt, melyben kialakulnak a mozgó spórák (rajzospórák). Sporangiumokból kijutva nedvesség hatására flagellumaik segítségével a növény gyökereihez úsznak, megtapadnak a gyökérszőrökön, elveszítik flagellumaikat, és cisztóspórává alakulnak. A kialakuló micélium a sejt közötti járatokban terjed, feljut a levelekig, hausztóriumaik (micélium módosulatai) segítségével pedig a sejtekből szívják a tápanyagokat. Így már ki is alakul a szisztemikus tünet, tehát az egész növény megbetegszik.

A leveleken létrejön sporangiumbevonat, ahol újabb sporangiumokból létrejönnek az újabb rajzospórák, melyek tovább fertőzik az egészséges növényeket (korábban említett szekunder fertőzés).

Az új patotípusok miatt a genetikai védekezés, míg a fungicidrezisztencia kialakulása miatt a kémiai védekezés nehezíti meg a gazdálkodók dolgát. A szakértők itt is az integrált növényvédelmet helyezik előtérbe.

A genetikai védelem mellett az agrotechnika, helyes növényi sorrend és visszatérülési idő betartása, egészséges vetőmag, folyamatos állományszemle, megfelelő gyomszabályozás (leginkább a gazdanövények, gyomgazdák megjelenésének megakadályozása) és hatóanyagcsoportok váltogatása a fungicidrezisztencia kialakulásának megakadályozása végett.