Nézzük hát sorjában! A talajművelés valóban csökkenti a számukat azzal, hogy a talaj felszínére került baktériumok a napsütés vagy a gyors kiszáradás következtében elpusztulnak. Emellett az is szerepet játszik a csökkenésben, hogy a talajművelés, talajforgatás jórészt együtt jár azzal, hogy a növényzet (pl. betakarítás után) a területről eltűnik. Ez a baktériumok számára a tápanyagforrásuk nagy részének elvesztését jelenti. Miért?
A baktériumok valamennyi, számukra szükséges tápelemet képesek mobilizálni, gyűjteni, egyetlen kivétellel: ez a szén (C). Bár a földi légkörben a szén CO2 formájában 8-12 százalékban van jelen, ezt kizárólag a fotoszintézis során tudják megkötni a klorofillal rendelkező növények. Mint szénforrás, rajtuk kívül a Föld valamennyi élőlénye rájuk van utalva. A baktériumok is.
Az alacsony fűtőértékű lignit és a nagy értékű rózsaszín gyémánt. Mind a kettő szén, a valamikor élt növények maradványa – fotó: Shutterstock
A bacik számára a növény kétféleképpen juttat szenet. Részben az elhalt növényi részek lebomlása során, ez a kisebb hányad, nagyobbrészt a gyökérsavaik révén, amelyek magas C-tartalmú szerves savak. Nem véletlen ezért, hogy a baktériumok döntő hányada a gyökérzónában – a rizoszférában – él.
Vagyis a növényekkel borított és nem bolygatott talajokban a baktériumok létszáma mindig lényegesen magasabb, mint a szántóterületeken.
Ezt tapasztalati úton az ember már több száz évvel ezelőtt felismerte. Amikor a talaj „kimerült”, továbbvonult, és a még „szűz” területet törte föl. Később – mert már nem volt hova továbbmenni – elkezdte visszapótolni a baktériumokat, azaz istállótrágyázott. A ma gazdálkodóinak egy hányada – istállótrágya nem lévén – ideig-óráig még a vegyipari csodákban reménykedik.
A nem bolygatott területeken az elburjánzó gyomnövényeket a nagy számban élő baktériumok látják el tápanyaggal – fotó: Shutterstock
Ha a fentieket végiggondoljuk, úgy a másik két kérdésre is tulajdonképpen megkapjuk a választ.
Igen, a talajbaktériumok pótlását minden évben meg kell tennünk,
mert az egy-egy oltás után felszaporodott állomány, pl. a lekerülő növények miatt vissza fog csökkenni. Vagyis az oltás után a növényeink betakarításáig maradnak életben? Ez azért nem egészen így van.
Először is, nem mindegy, milyen oltóanyagot választunk. Ha a kijuttatott baktériumtörzsek számukra kedvezőtlen körülmények közé kerülnek, úgy a felszaporodásuk gátolt, lassú lesz. Az élettartamuk is jelentősen megrövidülhet. Ilyen kedvezőtlen körülmény lehet pl., ha számukra idegen környezetbe helyezzük ki őket, mert ilyenkor a területen élő őshonos törzsek a táplálék megszerzésében jelentősen előnyösebb helyzetben vannak. De súlyosan gátló hatást jelenthet az is, ha a talaj semlegestől eltérő kémhatását nem képesek tolerálni, akár a savanyú, akár a lúgos felé tér el az.
Valamennyi baktérium számára a legkedvezőtlenebb helyzet az, ha rossz vízmegtartó képességű területre kerül.
Mint minden élőlénynek, a baciknak is szükségük van vízre. Ezért ha egy nagyon laza homoktalajba kerülnek, szaporodni csak akkor tudnak, amikor ott éppen nedvesség van. Ezzel el is érkeztünk a talajszerkezet javításának egyik fontos szegmenséhez. Építsünk talajszerkezetet a futóhomokon!
A Namíb-sivatag növényei eső után, ami 10-12 évenként ismétlődik – fotó: Shutterstock
Mint a korábbi írásban arról már beszámoltunk, a baktériumok – poliszaharidtermelő képességük révén – a talaj apró szemcséit összetapasztva szerkezetessé alakítják azt. Számukra ehhez két dolgot kell biztosítanunk: állandó szénforrást és nedvességet. Maga az eljárás alapjában véve egyszerű. A szénforrás lehet a területre viszonylag nagy mennyiségben juttatott, könnyen bomló növényi szárrész, pl. gabonaszalma. Erre permetezzünk ki olyan törzsekből összeállított mixet, amelyben sok poliszaharidot termelők vannak.
Tartalmaz cellulózbontókat és szabadon élő nitrogéngyűjtő törzseket is. Az N-gyűjtők esetében azért fontos, hogy azok szabadon élő és nem gyökérkapcsolt (asszociatív) törzsek legyenek, mert a területen értelemszerűen élő gyökér nincs, vagy csak igen kevés van, ezért az utóbbiak működése legfeljebb csekély eredményt adhat. A szárrészeket a rápermetezett baktériumokkal együtt dolgozzuk be a talajba! Ezt a műveletet 3-4 éven át öntözéssel kiegészítve ismételjük meg, és így a 0,5 százalék vagy ez alatti humusztartalmú talajunkon is kialakulnak a talajmorzsák, melyek alapjait képezik a talajszerkezetnek.
Az eljárás során természetesen folytassunk növénytermesztést, mely az öntözés miatt (ez képezi a talajjavító eljárás költségének döntő részét) – helyesen megválasztott növénykultúra esetében – akár rekordtermést is adhat. Persze nem csak a váztalajok esetében fontos a talajszerkezet javítása. A következő részben áttekintjük, hogyan célszerű ezt elvégezni felsőfokon.
_fill_540x300_0.jpg)
