A zöldségfélék foszforigénye – fajlagos igény tekintetében (kg P2O5/ tonna termés) – kiugró a káposztafélék közül a karalábénál, továbbá a borsónál, a babnál és a csemegekukoricánál, de elmarad a gabonafélékétől. Ennek ellenére tavasszal gyakori jelenség a lila levélzet, főleg a levelek fonáki oldalán mutatkozó kékes-vörös elszíneződés.
Az ilyen növény erősen visszamarad fejlődésében, súlyos esetben levelei lehullnak, gyökérzete fejletlen, és ha nem történik meg időben a foszfor pótlása, gyenge virágzással és rossz terméskötődéssel is kell számolni.
A talajok természetes foszfortartalmának csak egy csekély része hasznosítható a növények által. 300-600 kg/ha mennyiségű oldható foszforból mindössze 1-2 kg az a mennyiség, ami a talajoldatban azonnal felvehető formában van. Ugyanakkor vannak olyan fenológiai fázisok, amikor ennél lényegesen több foszfort igényelnek a zöldségek, és ha potenciálisan van is a talajban foszfor, a növény foszforhiányt érzékel.Semleges kémhatású talajokon egyaránt jobban oldódnak a különböző foszforformák, savanyú talajokon viszont jelentős foszformennyiség kötődhet meg. Hasonlóan kedvezőtlen hideg talajban is a foszfor hasznosulása, jól ismert kora tavasszal kiültetett fejes saláta vagy káposztafélék, hideg májusi éjszakákon a paradicsom levelén, fonáki oldalon az antociános elszíneződés jelentkezése.
Jó foszforellátottságúnak azokat a termőtalajokat mondjuk, amelyek foszfortartalma (AL-érték) meghaladja a 100-120 mg/kg értéket (magas mésztartalom esetén a 150-160 mg/kg-t). A foszfor – a káliumtól eltérően – viszonylag gyorsan lekötődik, a műtrágyákkal (szuperfoszfát) kiadott foszfor savanyú talajokon nehezen felvehető vas- és alumíniumfoszfáttá, meszes talajon kalciumfoszfáttá alakul.
Intenzív talajkihasználás esetén elengedhetetlen a célzott foszfortrágyázás.
A gabonafélék esetében nem szokásos a megosztása, ellenben a zöldségfélék esetében célszerű. A szemcsézett szuperfoszfát folyamatosan oldódik – ellentétben a poralakúval, amely gyorsan lekötődik –, ebből adódóan alkalmatlan a folyamatos foszforellátásra.
A zöldségfélék esetében célszerű a foszfortrágyázás megosztása – fotó: Shutterstock
Az őszi szántás alkalmával mélyre, a gyökerek szintjére leforgatott foszfor akkor fejti ki hatását, ha a növény gyökérzete eléri, de a tavasszal vetett és palántázott kultúrák esetében a kezdeti, foszforellátás szempontjából kritikus szakaszban foszforhiány mutatkozhat.
Ezért célszerű a foszforműtrágyát megosztani,
és a szükséges mennyiségnek 10-20 százalékát tavasszal, indítótrágyázás formájában adni. Az intenzív, hosszú kultúrák esetében, pl. csepegtetőn keresztül tápoldatozott paprika, dinnye, uborka esetében indokolt a komplex műtrágyákkal történő fejtrágyázás a fent említett okok miatt.
Az elmaradt foszfortrágyázást nehéz, majdnem hogy lehetetlen pótolni. Tenyészidőben a talaj felületére kiszórt, esetleg sekélyen beművelt foszfor lassan jut el a gyökerekhez (évente 5, maximum 10 cm-t halad lefelé). A foszfor esetében – ellentétben a nitrogénnel vagy a káliummal – túltrágyázással nem kell számolni, szélsőségesen nagyadagú trágyázáskor legfeljebb cink- és mangánmegkötés fordulhat elő.
Szerves trágyával együtt adott foszfortrágya jobban érvényesül – fotó: Shutterstock
Szerves anyagban gazdag vagy szerves trágyával együtt adott foszfortrágya jobban érvényesül, tekintettel a szerves anyagok bomlása során keletkező kelátképzőkre, amelyek megkötik a talajoldat kalciumtartalmának egy részét, ilyenformán megakadályozzák a nehezen oldható kalciumfoszfátok kialakulását.
