Vadvirágos parcellákkal biztosíthatjuk a beporzó rovarok túlélését

Ha a gazdálkodók sokféle őshonos vadvirág magjait tartalmazó keverékkel vetik be a termőföldek szegélyét, akkor nagyban segíthetik a beporzó rovarok túlélését, valamint a tevékenységüktől függő tápláléknövényeink fennmaradását.

Erre világít rá a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban (HUN-REN ÖK) működő Lendület Ökoszisztéma-szolgálatás Kutatócsoport és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet (MATE VTI) Állattani és Ökológiai Tanszék munkatársainak kutatása. A hosszú távú kísérlet első eredményei az Agriculture, Ecosystems and Environment című folyóiratban jelentek meg.

A HUN-REN ÖK kutatói folyamatosan vizsgálják az emberi tevékenység természetre gyakorolt hatását. Talán a mezőgazdasági termelés az a tevékenység, amely a legközvetlenebb módon befolyásolja a termőföldek környezetében lévő természetes élőhelyek közösségeinek működését, ezért az agrárium ökológiai aspektusai folyamatosan a legfontosabb kutatási témák közé tartoznak.

A Lendület Ökoszisztéma-szolgálatás Kutatócsoport, az Állattani és Ökológiai Tanszék munkatársai és egy őshonos növények szaporításával foglalkozó vállalkozás négy évvel ezelőtt egy nagyszabású terepi kísérletbe kezdett. Az alföldi agrártájban félhektáros diverz vadvirágos parcellákat hoztak létre a termőföldek szélén, ahol azóta is vizsgálják, hogy hogyan hatnak e növények a helyi pollinátorok (beporzók) viselkedésére.

„Az elvetett magkeverékben rendkívül sokféle őshonos növényfaj volt, vagyis a parcellák növényzetét kifejezetten a beporzók igényeire szabva alakítottuk ki” – mondja Bihaly Áron, a tanulmány első szerzője, a kutatócsoport munkatársa és a MATE predoktora. „Az elmúlt években folyamatosan nyomon követtük, hogy e vadvirágos parcellák mennyi virágot biztosítanak a beporzóknak (vadméheknek, lepkéknek, zengőlegyeknek, darazsaknak stb.), illetve hogyan változik a számuk és a diverzitásuk a virágkínálat és a táji környezet hatására.”

A termőföldek szélére néhány méter széles virágos sávokat vetnek, amelyek táplálékforrásul és búvóhelyként szolgálhatnak a beporzó rovarok számára – fotó: HUN-REN

Mára szerte a világon felismerték, hogy a biodiverzitás csökkenése hatalmas problémát jelent, és ezt az ember okozza az urbanizáció, a mezőgazdaság egyre nagyobb földhasználata, a vízellátás megzavarása és a klímaváltozás révén.

Az európai szárazföldi területek felén mezőgazdasági művelés zajlik, és az agrárium által használt legtöbb eljárás csökkenti a terület biológiai sokféleségét. A gazdálkodók egyféle növényt termelnek több száz hektárnyi összefüggő területen, majd a betakarítás után „feldúlják” a talajt, így a földön és a föld alatt élő állatokat is elpusztítva.

A beporzó rovarok a biodiverzitás kulcsfontosságú elemei, hiszen rengeteg növény (közöttük sok termesztett növény) szaporodását biztosítják, emellett ők maguk is az életközösségek részei. A pollinátorok segítése érdekében az utóbbi időszakban a mezőgazdasági területeken is igyekeznek megteremteni túlélésük, szaporodásuk feltételeit, ezzel pedig egyszerre védik a természetes élővilág sokféleségét, illetve növelik a rovarok által beporzott kultúrnövények terméshozamát.

Az egyik leggyakoribb ilyen beavatkozás, amikor a termőföldek szélére néhány méter széles virágos sávokat vetnek, amelyek táplálékforrásul és búvóhelyként szolgálhatnak a beporzó rovarok számára.

„Ezzel az eljárással azonban sok a probléma, hiszen az alkalmazott módszerek nem nevezhetők kiforrottnak. Kutatásaink során fő célunk éppen ezért annak vizsgálata, hogy hogyan lehet a vadvirágokkal még hatékonyabban segíteni a beporzókat, hogy ez alapján jól használhassuk fel a mezőgazdaságra és természetvédelemre szánt véges pénzügyi forrásainkat” – folytatta az ökológus.

„Korábbi kutatások feltárták, hogy az általában néhány méter szélességben kialakított virágsávok túl keskenyek, a permetezéshez használt növényvédő szerek pedig sokszor e sávokra is  átsodródhatnak. Emellett legtöbbször csupán egy-két évig hagyják fejlődni a sávot, ami nem elég arra, hogy egy változatos megporzórovar-közösség telepedhessen meg benne.”

A gyakorlatban kialakított virágsávokban kevés ‒ gyakran idegenhonos ‒ növényfajt vetnek el. Emiatt a bennük kialakuló közösség szegényes: fajgazdagsága alacsony, a behurcolt növények pedig akár invázióssá is válhatnak, ha magvaik a parcellán kívülre jutnak.

E hiányosságok kiküszöbölése érdekében a HUN-REN ÖK munkatársai 2020-ban jóval nagyobb, 50 x 100 méteres, rendkívül sokszínű parcellákat alakítottak ki, amelyekbe összesen 32 virágzó őshonos növényfaj magjait vetették el. Azt is tesztelték, hogy van-e szerepe a vadvirágos terület szerkezetének: a különböző kísérleti helyszíneken vagy egyetlen félhektáros területet, vagy több kisebbet alakítottak ki.

Az már a kísérlet első, most publikált eredményeiből is nyilvánvalóvá vált, hogy e parcellák telepítése a legkülönfélébb táji könyezetekben is hatékony lehet. A korábbi kutatások szerint ahol egyébként is van természetes élőhely a közelben, ott nem érdemes vadvirágokat vetni a mezőgazdasági területek mellé. A HUN-REN ÖK és a MATE munkatársainak eredményei azonban cáfolják ezt a vélekedést: kiderült, hogy e virágsávok a természetközelibb agrártájban is jelentősen növelik a beporzók egyedszámát és diverzitását.

„Minél több és minél sokszínűbb növény virágzott egy parcellában, annál több megporzó rovar élt benne" – értékelte az eredményeket Bihaly Áron.

„Talán az a legfontosabb felismerésünk, hogy a virágos parcellák fontossága változik az év során. Nyár közepére a szántóföldek környezetében nagyon lecsökken a virágzó növények száma, így a beporzó rovarok nehezen találnak táplálékforrást és búvóhelyet. Ha nincs a közelben természetes élőhely, a vadvirággal vetett területek ilyenkor szó szerint a túlélést biztosítják a pollinátoroknak. Ezért a kutatásunk legfontosabb üzenete az, hogy az egész vegetációs időszakban, tavasztól őszig folyamatosan biztosítanunk kell a sokszínű virágkínálatot a rovaroknak, hogy ők biztosíthassák a termesztett növényeink nagy részének megporzását.”