Lillafüreden rendezték meg a XXII. Kalászos Gabonafórum tanácskozást, amelyen a szántóföldi növénytermesztés aktualitásait, kihívásait és jövőbeli lehetőségeit vizsgálták meg a résztvevők.

Sokat kockáztat a gazda, ha nem megfelelő vetőmagot választ

Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség (VSZT) ügyvezető igazgatója többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdák kevesebb fémzárolt vetőmagot használnak fel és így próbálják csökkenteni a költségeiket. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a vetőmagok ára a szántóföldi növénytermesztésnek csupán 8-10 százalékát jelenti és a fémzárolt vetőmag számos előnnyel rendelkezik: ismert és biztos az eredete, faj- és fajtaazonos, szennyező anyagoktól és gyommagoktól mentes, magas csírázási képességű. Kiemelte, hogy a jó minőségű vetőmag a minőségi árutermesztés alapja.

Milyen hatással bír az őszi gyomirtás a kalászosokban?

Dr. Magyar László, a Sumi Agro területi képviselője szakmai előadásának fókuszában a gyomnövények és az ellenük való védekezés állt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi vetésű kalászosokban – a klímaváltozás, az agrotechnika, a herbicidhasználat és a rezisztens gyomok megjelenése stb. következtében – az ősszel és az enyhe teleken csírázó gyomnövények mutatnak túlsúlyt, de problémát jelentenek az egyszikű gyomnövények és a repce, valamint napraforgó árvakelés is. Rámutatott, hogy az erős gyomosodás, akár 25 százalékos terméskiesést is okozhat.

Az őszi gyomirtás hatása tavasszal, sőt a kultúrnövény teljes ciklusa alatt megmutatkozik

Az őszi gyomirtás hatása tavasszal, sőt a kultúrnövény teljes ciklusa alatt megmutatkozik – Fotó: Shutterstock

Kiemelte, hogy az őszi gyomirtással jelentősen megnő a kultúrnövények fejlődési esélye és ellenállóbbá válnak a gombás megbetegedésekkel szemben, magasabb terméshozam és jobb terméseredmény érhető el, ráadásul az őszi gyomirtás rugalmas, a kijuttatás a növények fenológiájához jól időzíthető és az időjárás sem okoz problémát. Hatása nemcsak ősszel, hanem a tavasszal is érezhető: megfelelően fejlett lesz a kultúrnövény, kevesebb lesz a tavaszi gyomkelés, így a tavaszi munkák mennyisége is csökkenthető.

Dr. Magyar László bemutatta az Ergon és a Pledge készítményeket, amelyek alkalmazhatók a kalászosok őszi gyomirtására. Ezek a szerek a legnagyobb problémát okozó magról kelő kétszikűek, beleértve az ősszel csírázó veronika, árvácska, árvacsalánfajok, valamint tyúkhúr és a nagy széltippan, az árvakelésű repce és napraforgó ellen hatékonyan vethetők be. Kiemelte készítmények akár külön-külön, vagy együtt is alkalmazhatók, a gyomosodás mértékétől függően.

Egy Suzuki Jimny-t vitt haza a győztes

Az eseményen ünnepélyes keretek között adta át a Sumi Agro Hungary Kft. a "Keresd az eredetit, a japán terméket!" nyereményjáték díjait. A játék fődíja egy Suzuki Jimny volt, amelyet Báti Attila pásztói gazdálkodó vihetett haza. Emellett 6 db japán út és 12 db MOSPILAN® ajándékcsomag is gazdára talált.

Báti Attila nyertes és Matyasovszki István a Sumi Agro Hungary Kft. ügyvezetője

Báti Attila nyertes és Matyasovszki István a Sumi Agro Hungary Kft. ügyvezetője – Fotó: Sumi Agro Hungary Kft.

Matyasovszki István, a Sumi Agro Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a "Keresd az eredetit, a japán terméket!" nyereményjátékot tavasszal indították el és a játékra 225-en jelentkeztek 506 érvényes pályázattal.