Hétfő

Hazánk nagy részén már napos, csapadékmentes időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, északkeleten azonban várhatóan csak a déli óráktól csökken a felhőzet. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, délnyugaton egy-egy erős lökés is lehet.

A csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.

Kedd

Hajnalban főleg északkeleten lehet pára, köd, rétegfelhőzet, ezek feloszlását követően változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Csapadék estig nem valószínű. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik.

Hajnalban 5, 14, délután 17, 25 fok várható, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Szerda

Nyugatról kelet felé átvonul egy vastag felhőzóna. Délelőtt a Tiszántúlon lehet szakadozott a felhőzet, a nap második felében nyugat felől várható vékonyodás, szakadozás. A nyugati és középső országrészben szórványosan előfordul eső, zápor. Egy-egy zivatar sem kizárt. A nap második felében már csak néhol valószínű csapadék. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél.

Hajnalban 8, 16 fok lesz. Délután általában 20, 24 fok várható, de a csapadékos vidékeken hűvösebb lehet.

traktor

Csapadékos, változékony idő várható – fotó: pexels.com

Csütörtök

Hajnalban főleg északkeleten képződnek ködfoltok, néhol szitálás, kisebb eső is lehet. Ezek feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől vastagodhat a felhőzet, és egyre több helyen eleredhet az eső, zápor. Esetleg egy-egy zivatar is előfordul. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél.

A minimum általában 12 és 17 fok között várható, északkeleten azonban hűvösebb lehet, a maximum-hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

Péntek

Éjjel erősen felhős vagy borult lesz az ég, napközben nyugat felől vékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Nyugatról kelet felé átvonul egy csapadék zóna. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél.

A hajnali 8, 15 fokról 15 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombat

Változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.

A hajnali 5, 12 fokról 15 és 21 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a nap második felétől felszakadozik, csökken a felhőzet. Elszórtan előfordulhat eső, záporeső. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik a délkeleti, déli, majd az északnyugatira forduló szelet.

A minimum-hőmérséklet 5-12, a csúcsérték 15-22 fok között valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.