Hirdetés
Henger, tömörítő 722 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2024. július 23. 10:29 Rögtörő henger Békés, Sarkad
Rotor PrizmaCsucsos henger 4.50-5.00-6.20m -50cm atmero -feligfugesztett tolatos nyitassal -4.50/2200kg-3.300.000ft -5.00/2500kg/3.450.000ft...
2024. július 22. 12:04 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában!...
2024. július 22. 11:59 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA TIP-ROLLER 630 Csillag 450-500 mm henger - hidraulikusan összecsukható - Alapkivitel: • 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely...
2024. július 22. 11:54 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában!...
2024. július 22. 11:49 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez, front vagy hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában!...
2024. július 22. 11:44 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában!...
2024. július 22. 11:34 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
TOP-CUTTER száraprító henger a HE-VA Tip-Roller típusú hengerekhez az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatából! - Spring-Board simító helyére...
2024. július 22. 11:24 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 630 típusú hengerek széles felszereltség választékban az SZ-AGRO 2007. Kft. kínálatában - a HE-VA magyarországi...
2024. július 21. 17:58 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 20. 11:14 Rögtörő henger
- 6,20 m munkaszélesség - 500 mm hengerátmérő - Cambridge típusú elemek - Fel-hidraulikus nyitás/csukás - Masszív, erős, robosztus váz és...
Kiemelt 1 éve hirdető
2024. július 22. 17:09 Rögtörő henger Vas, Sárvár
Ék gyűrűs hengerek gyártása egyedi igények alapján. Hengereink 40x40x5mm-es szögacélból, 159x6,3mm-es cső tengellyel,42,4x3,25mm-es...
Kiemelt 1 éve hirdető
2024. július 22. 16:59 Tömörítő henger Vas, Sárvár
U profil hengerek gyártása egyedi igények alapján. Hengereink 560mm-es átmérőben, 60x30x6 mm-es melegen hengerelt U acélból, 159x6,3 mm-es...
4 éve hirdető
2024. július 23. 18:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! - sport pálya henger - vízzel lehet feltölteni vagy hasonló folyadékkal - súly vízzel feltöltött állapotban 192 kg -...
1.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. július 23. 18:14 Henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
Hidraulikusan csukható, vontatott , jó állapotban eladó
2024. július 23. 17:39 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Matador 30 henger +ZV rugóskapa
2.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 23. 17:19 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Népszerű cambridge-henger családunk új taggal bővült. 3,0 m munkaszélességű vontatott változat a nagyobb testvéreinél megismert simítóval...
3.295.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 23. 17:14 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
ÚJ! VAgro Classic cambridge-henger család közvetlenül a gyártótól a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól! MASSZÍV FELÉPÍTÉS- MINŐSÉGI ALAPANYAGOK-...
2024. július 23. 16:59 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Avant 30-56 front henger Alapfelszereltség: - Háromponttorony Kat. 2 mellső függesztéshez - Rugóskapa előtét – 15 cm kapaosztással,...
2024. július 23. 16:59 Henger Somogy, Kaposvár
QUIVOGNE ROLLFIRST HENGEREK 6,2 M – 8,2 M MUNKASZéLESSéGGEL, KÉSZLETEN, AKÁR ÁFA-MENTESEN IS! Főbb jellemzők: "ÁFA mentes" lehetőség: Igen...
1.990.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 23. 16:49 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: 6,2 es összecsukható Gyűrűshenger Állapot: Újszerű Évjárat: 2019 Tulajdonságok: 6,2 méteres munkaszélesség, hidraulikusan...
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 23. 16:44 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Vágótárcsás aprítóhengerek osztott késes kivitelben rövidtárcsa csapágyazással közvetlenül a gyártótól! Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2...
2.695.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 23. 16:34 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Új- 3,5 m-es vontatott- osztott késes aprítóhengerek a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól Környéről! MINŐSÉGI APRÍTÓHENGEREK KÖZVETLENÜL A...
2024. július 23. 16:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Baja
Helti LandRoll N5200 SD + CrossBoard simítós henger jellemzői • A hengerek Ø60 mm-es 12.9 mm-es acéltengellyel szereltek. • Rugós...
4.895.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 23. 16:24 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új típus! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív...
13 éve hirdető
2024. július 23. 16:14 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Ékgyűrűs hengerek gyártása egyedi méretben is, akár meglévő profilok helyére is. Legjellemzőbb méretek: 400-450-500-550-660 mm átmérőben....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (722)
- Aprító henger (165)
- Crosskill henger (17)
- Egyéb henger (99)
- Rögtörő henger (154)
- Tömörítő henger (217)
![Megkérdeztük a ChatGPT-t, mit gondol a vadkárról? Meglepődsz...](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4557/cikk_74557/vadkar-lead_fill_540x300_0.jpg)
Megkérdeztük a ChatGPT-t, mit gondol a vadkárról? Meglepődsz...
Ma a szabályozás és a vadgazdálkodás egyre inkább a fenntarthatóság és a...![Emelkedett a búza ára Magyarországon, a kukoricáé viszont csökkent](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4563/cikk_74563/kukoirca-termenyar_fill_540x300_0.jpg)