Hirdetés
Henger, tömörítő 628 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.
Olvasson tovább
2025. január 27. 10:43 Egyéb henger Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/kereso/kappa+m AARDENBURG Kappa M 1250 - Munkaszélesség: 1,25 m - Súly: 288 kg - Cat.: I, II - Minimum Lóerő: 25 HP - Fordulatszám: 540 RPM - Kések száma: 24 db -...
1.900.000 Ft
Kiemelt 9 éve hirdető
2025. január 26. 15:06 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger, 6.3 hidraulikus nyitású, eladó!
2025. január 26. 13:34 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 csillag 450-500 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének az Sz-Agro 2007. Kft.-nek a kínálatában: - 8,2 méteres munkaszélesség -• 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális...
2025. január 26. 13:24 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 630 típusú hengerek széles felszereltség választékban az SZ-AGRO 2007. Kft. kínálatában - a HE-VA magyarországi importőrétől! Alapkivitel: - három részes henger kialakítás 450/500 mm csillag (prizmacsúcsos) gyűrűkkel • 2 db kőgyűjtő...
2025. január 26. 11:44 Henger Somogy, Kaposvár
QUIVOGNE ROLLFIRST 820 CAMBRIDGE HENGER ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:10750 euro Egyéb Legfontosabb jellemzők és alapfelszereltség: 8,2 m munkaszélesség 3 tagú hengerkialakítás Öntisztuló hatású, egymástól függetlenül mozgó, 520...
3.995.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 13 éve hirdető
2025. január 25. 22:38 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Megérkezett népszerű 6,2 m-es aprítóhengerünk továbbfejlesztett változata: - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés - verhetetlen ár-érték arány Felépítésük, műszaki jellemzőik: - TALAJKÖVETŐBB szárnykialakítás- még tökéletesebb...
4.895.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 13 éve hirdető
2025. január 25. 22:34 Rögtörő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Készletről idei számlával- átvétellel elérhető! Felépítése, műszaki...
1.390.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 30. 06:49 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 3 méteres függesztett gyűrűshenger (40 tagos), ST491-es csapágyakkal. Ára: 1.390.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén Ingyenes házhozszállítással! Rendelehtő méretek: 1,58 m - 3 m-ig. A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
11 éve hirdető
2025. január 30. 06:14 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Moro Aratri Mantis Cambridge henger 5,3 m és 6,3 m munkaszélességgel, 2,5 m szállítási szélességgel, 52 cm-es gyűrűkkel, igény esetén mellső simítóval. Gépközvetítés.hu Nyíregyháza, Kállói út 104.
499.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2025. január 30. 05:59 Henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
duplasoros, vontatott, eladó
4.500.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 30. 05:54 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Egysoros hengereink prizmacsúcsos, cambridge és ékgyűrűs változatban készülnek, egy sor hidraulikus rugós simítóval szerelve, illetve talajkövető technológiával. A hengereink masszív, robusztus kialakítású hidraulikus vázzal készülnek. Más gyártók...
11 éve hirdető
2025. január 30. 03:39 Henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
FVT Cambridge henger - 5,2 m munkaszélesség - hidraulikus állítású simító - 80-100 le gépigény - 2980 kg önsúly Igyenes kiszállítás az ország területén! Gépközvetítés.hu Nyíregyháza, Kállói út 104.
4.050.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 30. 03:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 4,6 méteres hidraulikus gyűrűshenger (69 tagos), tárcsacspágyas. Ára: 4.050.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén ingyenes házhozszállítással! Hengereinket 3,8 métertől 6 méter munkaszélességig gyártjuk. A feltüntetett árak tájékoztató...
2025. január 30. 02:54 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Réti, mező, sportpálya henger sima Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. A henger a föld felső rétegének tömörítésére szolgál. Azáltal, hogy nagyobb vízbeáztatást okoz, felgyorsítja a hasznos talajmikróflóra kialakulását és a szerves anyagok...
7.490.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 30. 02:54 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 6 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. - tömege: 4500 kg. - hidraulikus crossboard simítóval - hidraulikusan csukható robusztus váz - 13/55-16 14PR abroncsok ADR kerékaggyal - ST740-es csapágyakkal...
6.570.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 30. 01:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger, hidraulikus simítóval. Ára: 6.570.000,-Ft + Áfa. Igyenes házhozszálítással. Tömege: 3600 kg! Hengereink 4 métertől 6,2 méterig rendelhetőek! A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
5 éve hirdető
2025. január 30. 00:49 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Szártörő aprítóhenger 6 méter vagy 9 méter vontatott, Kukorica és cirok tarlón is működik! Nézd meg videóinkat, működik, nem csak napraforgóban! Teljesít az idei zöld és vastag szárú napraforgóban, cirok- és kukoricatarlón, zöldítésben,...
4 éve hirdető
2025. január 29. 23:39 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 820-6 ASL Master henger, FlatSpring rugós talajsimítóval. JELLEMZŐK: • 8,4 m munkaszélesség, • 3 m szállítási szélesség, • Szekciók száma: 6 db, • Opció: keresztreteszelés...
4 éve hirdető
2025. január 29. 23:29 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 820-6 ASL Master henger. JELLEMZŐK: • 8,4 m munkaszélesség, • 3 m szállítási szélesség, • Szekciók száma: 6 db. Opció: Flatspring simító...
2025. január 29. 23:04 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában! Top-Cutter SOLO egysoros, összecsukható szártörő adapter - 4 /5/6 méteres munkaszélességgel - KAT II függesztési...
1.250.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 29. 22:44 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, kétféle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár, repce és zöldtrágya zúzására. Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra...
14 éve hirdető
2025. január 29. 22:29 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Régóta megfigyelték hogy a vetés után megfelelően visszatömörített talajból a magok,jellemzően a búza,kukorica,szója sokkal egyenletesebben , egyidőben és egyenletes nagyságban kelnek ki. A Berkó gyártmányú CV típusú cambridge...
11 éve hirdető
2025. január 29. 21:59 Tömörítő henger Békés, Békéscsaba
Kell ennél több? A Güttler csillagprofilnak köszönhetően utolérhetetlen az öntisztítás. Száraz rögök esetén is kiemelkedő a rögtörés, a korábbi magágykészítés és a vetés. Apró morzsás, tömör vetőágy a jó beágyazódás érdekében, robbanásszerű kelés....
13 éve hirdető
2025. január 29. 21:49 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
RÖGTÖRŐHENGEREK , PACKERHENGEREK eladók. Ár 150000Ft-350000Ft-ig
10 éve hirdető
2025. január 29. 20:09 Aprító henger Veszprém, Tüskevár
- 2 900 mm munkaszélesség - 3 000 mm szállítási szélesség - fix váz - hengerek száma: 2 - 360 mm henger átmérő - csavart, cserélhető kések - 10-30 mm munkamélység - függesztési kategória II. - 5-25 km/h munkasebesség - 60 Le minimum - 760 kg önsúly...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (628)
- Aprító henger (158)
- Crosskill henger (21)
- Egyéb henger (80)
- Rögtörő henger (158)
- Tömörítő henger (161)