Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 746 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
10 éve hirdető
2025. március 18. 06:24 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere hidraulika szelep AL200965
10 éve hirdető
2025. március 18. 06:04 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap Z70901
150.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 18. 03:34 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere vonórész K80 haszn.
2025. március 18. 00:39 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ traktorokra felszerelhető front hidraulikus emelő szerkezet. Könnyen felszerelhető, jó minőségű Magyar termék. 1000-2000 Kg között terhelhető.
2025. március 17. 22:14 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: MB06
2025. március 17. 21:49 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: MB09
2025. március 17. 18:14 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: h14-18
2025. március 17. 18:04 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 32205 AGR-Parts
2025. március 17. 17:44 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 30306 AGR-Parts
2025. március 17. 16:09 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 30305 AGR-Parts
2025. március 17. 15:24 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 30208 AGR-Parts
2025. március 17. 15:04 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 32306 AGR-Parts
2025. március 17. 14:44 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 30308 AGR-Parts
2025. március 17. 14:29 Hidraulikacsatlakozók és idomok Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: BB204RRY3-PEER
2025. március 17. 14:09 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 30207 AGR-Parts
2025. március 17. 13:19 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 30210 AGR-Parts
2025. március 17. 12:34 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: P80-K16-GKZ1
2025. március 17. 12:29 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 30307 AGR-Parts
2025. március 17. 11:54 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Névleges üzemi nyomás P - N: 250 bar Névleges üzemi nyomás A- B: 300 bar Névleges üzemi nyomás T: 50 bar, csatlakozó: T-N 3/4" BSP Csatlakozó: P- AB 1/2” BSP Áramlási sebesség: 80 liter/perc Olajhőmérséklet: -15 °C-tól +80 °C-ig Kivitel: Öntött acél
2025. március 17. 09:59 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 7507 / 32207 AGR-Parts
2025. március 17. 09:49 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 5 méter/tekercs / 08B1 fél colos lánc
2025. március 17. 07:49 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 5méter/tekercs / 12B1 - 3/4 colos lánc
2025. március 17. 07:39 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 5méter/tekercs / 10B1- 5/8 colos lánc
2025. március 17. 07:14 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 5méter/tekercs / 12A1 - 3/4 colos erősített lánc
2025. március 17. 05:39 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: UCF206-18
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (746)
- Csapok, szelepek (178)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (110)
- Fronthidraulika (90)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (22)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (79)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (25)
- Hidraulikatömlők (36)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (54)

Peresztegre kerülnek a rábapordányi tetemek, a lakosság tiltakozik
A helyszínen készült fotók tanúsága szerint a rendőrség és a honvédség is jelen...
Nagyon nem mindegy, hányszor eszel ma!
Nem mindegy, mit és hányszor eszel ma. Ezt a zöldséget pedig ki ne hagyd!