Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 149 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
15.479 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 14. 08:24 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
59.045 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 23:09 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 3 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
39.360 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:59 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 2 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
43.300 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:49 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 2 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
27.551 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:24 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 1 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
102.355 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:09 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 6 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
90.545 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 21:54 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 5 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
86.605 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 21:49 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 5 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
106.290 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 21:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 6 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
62.985 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 21:09 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 4 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
122.040 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 20:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
82.670 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 19:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
66.920 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 18:09 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 6 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
86.605 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 17:19 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
29.126 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:54 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 3 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
43.300 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:44 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 4 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
21.645 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:39 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 2 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
20.858 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 2 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
31.488 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:29 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 1 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
2024. augusztus 13. 10:29 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik
FOGASKERÉKES HIDROMOTOR (20MR25X546) CSOPORT .2 - 25cc Kód:12907 Ár áfával: 152,00 € FOGASKERÉKES HIDROMOTOR (20MR22X546) CSOPORT 2 - 22cc...
28.339 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:24 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 3 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
44.875 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:24 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 4 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
62.985 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:14 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 6 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
59.045 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 10:04 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 5 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
2024. augusztus 13. 09:49 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik
FOGASKERÉKES HIDROMOTOR (30MR50X568) CSOPORT 3 - 50cc Kód:12913 Ár áfával: 362,00 € FOGASKERÉKES HIDROMOTOR (30MR46X568) CSOPORT 3 - 46cc...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (149)
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)