Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 150 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
140.248 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 11. 15:19 Hidraulika és pneumatika Bács-Kiskun, Kecskemét
126.600 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 11. 13:09 Hidraulika és pneumatika Bács-Kiskun, Kecskemét
8.892 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 11. 11:49 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
16.659 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 11. 10:29 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
2.548 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 11. 09:19 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
2024. augusztus 11. 08:44 Egyéb hidraulika alkatrészek
NES hidraulikus szivattyú traktorokhoz - 6 fog 11781 HIDRAULIKA SZIVATTYÚ NSZ 10-6 FOG 10 CC BAL Ár: 65.00 EUR 11782 HIDRAULIKUS SZIVATTYÚ...
2024. augusztus 11. 06:49 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók
Dupla biztonsági szelep - Szelep használata a nyomás kívánt értékre való korlátozására, és így védelmet nyújt a túlterhelés (rázkódás,...
7 éve hirdető
2024. augusztus 11. 06:34 Fronthidraulika Pest, Nagykőrös
A lapos kialakítás biztosítja a fényszórók jobb megvilágítását. A súlypont előre van tolva, ami a tengelyre nehezedő súly nagyobb...
2024. augusztus 11. 04:34 Hidraulika közcsavarok
20540- KÉZI BILLENŐ NYOMÁS ELOSZTÓ. Ár: 84,00 EUR. MINDEN ÁR AZ ÁFÁT TARTALMAZZA Az alkatrészeket utánvételkor vagy pro-forma számlával...
2024. augusztus 11. 03:59 Egyéb hidraulika alkatrészek
A szelepet kettős háromutas szelepként használják. A kettős bemeneti nyíláson keresztül a szelepbe jutó olaj áramlását két kettős kimenetre...
2024. augusztus 11. 02:59 Egyéb hidraulika alkatrészek
Automata kampók a traktor hidraulikus karjaihoz. 1. MÉRET - Traktorok 50 LE-ig. 10518 - AUTOMATIKUS HOOK A TRAKTOR HASZNÁLATA HIDRAULIKAI...
2024. augusztus 11. 02:34 Egyéb hidraulika alkatrészek
10415 - PVC OLAJTARTÁLY ÁR: 32,00 MINDEN ÁR AZ ÁFÁT TARTALMAZZA Hibalehetőség az adatbevitelnél, a pontos adatok érdekében ellenőrizze a...
650.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 11. 01:49 Hidraulikacsatlakozók és idomok Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere új SCV szeleptömb eladó! AL119217, AL171119
2024. augusztus 11. 01:24 Hidraulika közcsavarok
13564 - HOROGJAVÍTÁSI MECHANIZMUS CAT.1 CBM Ár: 44,00 EUR 13566 - HOROGJAVÍTÁSI MECHANIZMUS KAT.2 CBM Ár: 49,00 EUR 13565 - HOROGJAVÍTÁSI...
450.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 11. 00:49 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere új SCV szeleptömb eladó! SJ16056
2024. augusztus 11. 00:09 Fronthidraulika
100685 - A TRAKTOR UNIVERZÁLOS ELSŐ HIDRAULIKUS ELEJE 1500 KG ÁR: 1.290,00 EURO. A TRAKTOR UNIVERZÁLOS ELSŐ HIDRAULIKUS ELEJE - Teherbirása...
2024. augusztus 10. 23:59 Egyéb hidraulika alkatrészek
11770 - FÉM TARTÁLY 20 LITERES KEREK FI 300mm - MAGASSÁG 340mm Ár: 43.00 EUR 11771 FÉM TARTÁLY 12 LITERES KOCKA 255x120x475mm Ár: 75.00 EUR...
16.134 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 20:54 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 1 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
14.953 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 17:04 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 1 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
2024. augusztus 10. 14:24 Egyéb hidraulika alkatrészek
A hidraulikus kompozit szelepeket szükség szerint össze lehet szerelni vagy szétszerelni,a kivánt részegység szerint.Ezek egyené szegmentböl...
5 éve hirdető
2024. augusztus 10. 11:49 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Békés, Békéscsaba
Cikkszám VPL5063 EAN 5035776650260 BRúd hossza 277 mm DMin. munkahossz 612 mm DMax. munkahossz 807 mm Menettípus Metrikus Menetátmérő M36...
5 éve hirdető
2024. augusztus 10. 11:09 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Békés, Békéscsaba
VPK1518 Hidraulikaszűrő Cikkszám VPK1518 EA 5035776909467 Hosszúság 198 mm Magasság 204 mm Külső átmérő 170 mm Belső átmérő 56 mm Alkalmas a...
1.355.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 10. 09:09 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 4650, 4755, 4955 traktor új, eredeti USA főszivattyú garanciával eladó!
85.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 10. 07:44 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
Rába 250 új hidraulika szivattyú eladó! Szivattyú 85.000 Ft + csatlakozó 25.000 Ft/pár.
85.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 10. 07:19 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
Rába 250 új kormány szivattyú eladó! Szivattyú 85.000 Ft + csatlakozó 15.000 Ft/pár.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (150)
![Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9147/cikk_59147/gyomber_tea_fill_540x300_0.jpg)
Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!
Ennél egyszerűbben nem lehet saját gyömbéred! Mutatjuk, mit tegyél érte!![Új módszert találtak a kutatók a szúnyogok által terjesztett dengue-láz megfékezésére](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5055/cikk_75055/mosquito-g46aa79a4e_640_fill_540x300_0.jpg)