Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 746 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
2025. április 14. 22:53 Egyéb hidraulika alkatrészek Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Hydramet homlokrakodó EURO felfogatással John Deere 5085M, 5090M, 5100M, joystick, párhuzamos szintezés, lengéscsillapítás, 1600 kg // EGYÉB // - A homlokrakodó egy sokoldalú mezőgazdasági gép kiegészítő, amelyet különböző anyagok, például föld,...
2025. április 14. 21:59 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 23318 / C-63-3405115-A
2025. április 14. 20:03 Egyéb hidraulika alkatrészek Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ emelő szett John Deere 4730 permetezőgépekhez 164 cm-es hasmagasság eléréséhez (alap magassághoz képest +12 cm emelés lehetséges) // EGYÉB // - A szett felszerelését követően a John Deere 4730 permetezőgép szabad hasmagassága akár 12 cm-rel...
2025. április 14. 18:55 Egyéb hidraulika alkatrészek Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ 240 cm széles hidraulikus trágyavilla Manitou felfogatással, 2 munkahengerrel, cserélhető tüske, erősített kivitel Garancia: 1 év teljes körű garancia // EGYÉB // - Nagy mennyiségű trágya, szalma vagy más szálas mezőgazdasági termény mozgatására...
2025. április 14. 16:29 Egyéb hidraulika alkatrészek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: C50-s.e.
2025. április 14. 15:26 Egyéb hidraulika alkatrészek Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ frontkardán szett 110 kW/150 HP teljesítmény leadás, 1000 f/p, John Deere 6135R, 6145R, 6155R, 6175R, 6195R, 6215R (FT4/StageV) gépekhez // EGYÉB // - Termékinformációk: - 1000 fordulat/perc első TLT - Maximum 110 kW / 150 lóerő folyamatos...
600.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. április 14. 14:04 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere felújított hidraulikaszivattyú eladó! 45 cm³ (JD6130, JD6230, JD6430, JD6630 stb.) AL166639
2025. április 14. 13:00 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere - Többfunkciós vezérlő - PFP11553
2025. április 14. 09:11 Egyéb hidraulika alkatrészek Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ 180 cm széles fix trágyavilla homlokrakodóhoz EURO felfogatással, 8 darab cserélhető kovácsolt tüske, erősített kivitel, 1 m³ kapacitás Garancia: 1 év teljes körű garancia // EGYÉB // - Nagy mennyiségű trágya, szalma vagy más szálas mezőgazdasági...
2025. április 14. 08:16 Egyéb hidraulika alkatrészek Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Hydramet homlokrakodó EURO felfogatással John Deere 6145R, 6155R/M, 6R 155, joystick, párhuzamos szintezés, lengéscsillapítás, 2500 kg // EGYÉB // - A homlokrakodó egy sokoldalú mezőgazdasági gép kiegészítő, amelyet különböző anyagok, például...
10.000 Ft
16 éve hirdető
2025. április 13. 19:29 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Csongrád-Csanád, Zsombó
Munkahenger 10000ft/db
2025. április 13. 18:29 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: jk vez.tömb+p.
230.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. április 13. 17:04 Egyéb hidraulika alkatrészek Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere új léptetőmotor eladó! AL181805
28.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 13. 16:14 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Jumz árokásó kanál, gém, munkahenger több darab is! Munkahengerek 28 ezer Ft tól 68 ezer Ft ig. Többféle méretben További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
2025. április 13. 13:49 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Barázdált tömszelence a jobb fogás érdekében Tömlők, nagynyomású tisztítóberendezések és szórólándzsák közötti csatlakozásokhoz Alak Egyenes 1. csatlakozó típusa Hollandi anya O-gyűrű mérő 1. csatlakozó típusa - apa/anya Anya 1. csatlakozó...
2025. április 13. 13:29 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: HD260201
2025. április 13. 12:34 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Barázdált tömszelence a jobb fogás érdekében Tömlők, nagynyomású tisztítóberendezések és szórólándzsák közötti csatlakozásokhoz Alak Egyenes 1. csatlakozó típusa Hollandi anya O-gyűrű mérő 1. csatlakozó típusa - apa/anya Anya 1. csatlakozó...
2025. április 13. 10:29 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: NJ306E
2.327 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 13. 05:24 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere golyó 3/3 3, pontba L35439
708 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 13. 03:19 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap N6704DN
10.889 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 13. 02:39 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap L63825
10 éve hirdető
2025. április 13. 02:04 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
Renault elosztó tömb 6005030181
10 éve hirdető
2025. április 13. 01:44 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
Renault szenzor 6005018661
1.350 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 13. 01:14 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere T-elosztó L78133
250.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 12. 23:04 Hidraulikacsatlakozók és idomok Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere SCV szeleptömb kihelyezett AL206040
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (746)
- Csapok, szelepek (178)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (110)
- Fronthidraulika (90)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (22)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (79)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (25)
- Hidraulikatömlők (36)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (54)

Áfonya: a bélflóra egészségének új szupersztárja lehet?
Az áfonyapor nemcsak a koleszterinszintet javíthatja, hanem a bélflórát is...