Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 730 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
144.800 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 4. 23:29 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Békés, Gyula
Axiáldugattyús banán és egyenes szivattyúk. 60, 65, 82, 85, 105 literes kivitelben. Árak 144.800.-+áfától Érd: 0630/4198895 0630/7400682
149.800 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 4. 23:04 Egyéb hidraulika alkatrészek Békés, Gyula
Hidraulika olajhűtő ventillátorral, hőfok jeladó gombával, 24V, 90l. Ára nettó 149.800.-+Áfa mely bruttó 190.246.- Érd telefonon: +3630/4198895 +3630/7400682
2025. március 4. 20:39 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 200DS8M1600
101.000 Ft +ÁFA
3 hónapja hirdető
2025. március 4. 15:29 Hidraulikatömlők Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Személyesen átvehető Kiskunhalason. Csomagküldési lehetőség nincs. R80-3/4-222-3GG
96.000 Ft +ÁFA
3 hónapja hirdető
2025. március 4. 14:54 Hidraulikatömlők Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Személyesen átvehető Kiskunhalason. Csomagküldési lehetőség nincs. R80-3/4-222.
2025. március 4. 03:44 Egyéb hidraulika alkatrészek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ellenáll a nagy lökési terheléseknek Kiváló ellenálló képesség olajjal, hővel, repedéssel és szakadással szemben Kiváló nyúlási képesség Csekély csúszás kötésnél Felhasználás Ipari alkalmazásokhoz Kertészeti gépekhez Tulajdonságok A feszítőszíj...
2025. március 4. 03:34 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 17x1400Li DTE Energy
2025. március 4. 03:24 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Profil A Szélesség 12,7 mm Szélesség 1/2 in Külső hosszúság 2413 mm Eredeti szám Murray: 37x61 710531
2025. március 4. 03:24 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 60320090000
2025. március 4. 03:19 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 13x940Li SWR (AX13X930)
2025. március 4. 03:14 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 57513x1422
2025. március 4. 02:59 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Felhasználás Gépgyártás Építőipari gépek Mezőgazdasági gépek Kertészeti gépek Tulajdonságok Optimális futásjellemzők Egyenletes erőátvitel S=C kivitelű ékszíjak készletként használhatók Műszaki információ Felosztási hosszúság = belső hossz + 40 mm...
2025. március 4. 02:49 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 17x1250Li DTE Energy,BX17X1245,1260,
2025. március 4. 02:44 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 949582
26.260 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 3. 19:19 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kecskemét
Valtra munkahenger 30181510
15.903 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 3. 17:29 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
Valtra csap 3415400
2025. március 3. 14:34 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki információ Osztás 9,525 mm Osztás 3/8 in Belső szélesség 5,72 mm Belső szélesség 7/32 in Belső összekötő szélessége 8,53 mm Külső szélesség 13,5 mm Csapszeg átmérő 3,28 mm Görgő átmérő 6,35 mm Magasság 8,3 mm Max. szakító terhelés szabvány...
2025. március 3. 14:34 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Görgős lánc RexPro Európai szabványok szerint gyártva Széles alkalmazási terület A hozzá tartozó lánckerekek könnyen beszerezhetőek Felhasználás Hajtólánc a lánconkénti erőátvitelhez Tulajdonságok Kezdő és záró belső szemmel Műszaki információ...
2025. március 3. 14:14 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 12A-2 3/4
2025. március 3. 14:14 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 083 1/8x3/16
35.600 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 3. 14:09 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap R210603
2025. március 3. 13:59 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Leírás Görgős lánc RexPro Felhasználás Hajtólánc a lánconkénti erőátvitelhez Rakodókocsi Magágy maró Répabetakarító Tulajdonságok Kezdő és záró belső szemmel Műszaki információ Láncok 1 colos osztásig: 5 méteres hosszúságban kaphatók Láncok 1 colnál...
2025. március 3. 13:54 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
- Rexnord görgős lánc simplex Tulajdonságok - Egyenes (vég-)elem VE1172-ig, azt is beleértve, rugós záró láncszemmel - Hajlított (vezető-)elem biztosítószeggel DIN szabvány 8187 D 3,66 mm Csapszeg átmérő 3,66 mm Görgő átmérő 7,75 mm
2025. március 3. 13:49 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Specifications Vastagabb láncszemek Felhasználás Lánchajtás rendszeres ütésterheléssel Tulajdonságok Jó ár-minőség arány Műszaki információ A lánc 5 m-es hosszúságban kapható Benefits Kopásálló pOsztás 19,05 mm Osztás 3/4 in b1Belső szélesség 12,57...
2025. március 3. 13:44 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 5méter/tekercs / L_12B2
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (730)
- Csapok, szelepek (175)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (108)
- Fronthidraulika (89)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (21)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (79)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (23)
- Hidraulikatömlők (32)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (51)

Így lesz egyszerűen veteményesed! Indulj el zöldségekkel és sikerélményekkel az önellátás felé!
A veteményessel neked is könnyedén lehet saját zöldséged!