Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 269 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
10 éve hirdető
2025. január 21. 13:04 Hidraulikatömlők Bács-Kiskun, Kecskemét
Renault tömlő 7700060247
20.982 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 21. 09:59 Hidraulikatömlők Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere hidraulika tömlő RE575316
20.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 21. 07:45 Egyéb hidraulika alkatrészek Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
8x20 traktorhoz hidraulikaolaj szűrő. 2017-es vásárlás Posta ok Ár/db
2025. január 20. 17:14 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kardánkereszt méret: 27x74,6
101.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2025. január 20. 14:46 Hidraulikatömlők Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Személyesen átvehető Kiskunhalason. Csomagküldési lehetőség nincs. R80-3/4-222-3GG
96.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2025. január 20. 14:45 Hidraulikatömlők Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Személyesen átvehető Kiskunhalason. Csomagküldési lehetőség nincs. R80-3/4-222.
2025. január 20. 14:44 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kardánkereszt méret: 23,8x61,3
2025. január 20. 06:14 Hidraulikatömlők Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eredeti Massey Ferguson - Hidraulika Tömlő. Új alkatrész a gyártótól. Cikkszám: 429 9350M2/27
79.466 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 18. 05:59 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
Valtra hidraulika cső 370750000
3.960 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 18. 04:29 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
Valtra csap JJ9006
26.260 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 16. 08:19 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kecskemét
Valtra munkahenger 30181510
15.903 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 16. 04:59 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
Valtra csap 3415400
35.600 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 16. 01:54 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap R210603
560 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 16. 01:24 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap 03M7207
154.180 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 16. 01:14 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere hidraulika szelep AL180448
156.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 15. 17:24 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere homlokrakodó gyorscsatl. DC46496 tartalmaz: CC52723,(2) DC40110,(2) DC40112,(2) DC51669, (4) DC52725, DC52727
206.044 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 15. 15:44 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere hidraulika szelep AL206029
48.600 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 15. 13:14 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere szenzor AL158070
666 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 15. 12:54 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap Z21059
22.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 15. 11:04 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere jav kszl.7830 emelő munkahenger AH214612
6.370 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 15. 08:04 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap R48685
10 éve hirdető
2025. január 15. 04:09 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kecskemét
Valtra bosch mag. nyom szivattyú 044502056
10 éve hirdető
2025. január 15. 03:09 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap 45M7063
73.199 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 15. 02:54 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere hőmérséklet szenzor RE542441
16.886 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 15. 02:54 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere fűtés csap RE263090
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (269)
- Csapok, szelepek (70)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (84)
- Fronthidraulika (3)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (18)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (14)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (19)
- Hidraulikatömlők (8)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (48)