Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 746 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
2025. április 7. 00:59 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: ST491A / BI00007-C
109.500 Ft
7 éve hirdető
2025. április 6. 17:11 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Veszprém, Szentgál
Eladó új, 40 l/min kapacitású hidroulika vezérlő tömb, két körös, az egyik uszó állással. Két darab 1,5 méteres bowden és nyomógombos joystick jár hozzá. Érdeklődni telefonon lehet.
10 éve hirdető
2025. április 6. 06:21 Egyéb hidraulika alkatrészek Borsod-Abaúj Zemplén, Sárospatak
MTZ 50 hidraulika szivattyú és szervószivattyú üzemképes állapotban, gyári orosz ár megegyezés szerint eladó.
2025. április 6. 05:09 Egyéb hidraulika alkatrészek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
<p>Tartalmaz<br />3 rugós tengelybiztosító 8 mm<br />5 rugós tengelybiztosító 11 mm<br />5 rugós biztosítószeg, egyszerű 3...
2025. április 5. 16:24 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: SA205, YET205, FD205, AGR-Parts
2025. április 5. 15:54 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: KM09
2025. április 5. 14:34 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Felhasználás: -Joystick Belső kábel hossza: 2000 mm
2025. április 5. 14:19 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Leírás: -Vastagabb láncszemek Felhasználás: -Lánchajtás rendszeres ütésterheléssel Tulajdonságok: -Kezdő és záró belső szemmel Műszaki információ: -Láncok 1 colos osztásig: 5 méteres hosszúságban kaphatók -Láncok 1 colnál nagyobb osztással: egész...
2025. április 5. 13:59 Egyéb hidraulika alkatrészek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Perem kódja: n/a Tengely típusa: Elvékonyodó Tengelykupak méretkódja: 1:5 Lökettérfogat: 19 cm³/fsz / 11 cm³/fsz Tömítőanyag: Fluoreszkáló gumi [FPM] Tömítés típusa: Standard Max. folyamatos üzemi nyomás: 250 bar Max. szakaszos üzemi nyomás: 200 bar...
2025. április 5. 13:44 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Előnyök: Kedvező ár-érték arány Hosszú élettartam Termékadatok Résolaj-elvezetővel Görgős kialakítás Széles tengelycsapágyak Sorba csatlakoztatható további motorokkal Közepes méretű orbit motorok sorozatába tartozik Robusztus és kompakt kialakítás...
2025. április 5. 13:34 Egyéb hidraulika alkatrészek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Perem típus minta: Európai Rögzítési furatok száma: 4 Tengely típusa: Elvékonyodó Tengely menetátmérője: M12 Tengely menetemelkedése: 1.50 mm Tengelykupak méretkódja: 1:8 Lökettérfogat: 19 cm³/fsz Tömítés típusa: Standard Max. folyamatos üzemi...
2025. április 5. 13:09 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 6005-2RS, AGR-Parts
2025. április 5. 13:04 Egyéb hidraulika alkatrészek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
üzemi nyomás 180 BAR maximális nyomás 230 BAR maximális fordulat 2800 f/perc Main port size code 2G12 A gopart fogaskerekes szivattyúk számos területen használhatók, elsősorban mobil és ipari alkalmazásokhoz. A D vagy S betű a cikk megnevezésében a...
2025. április 5. 12:54 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Előnyök: Kedvező ár-érték arány Hosszú élettartam Termékadatok Résolaj-elvezetővel Görgős kialakítás Széles tengelycsapágyak Sorba csatlakoztatható további motorokkal Közepes méretű orbit motorok sorozatába tartozik Robusztus és kompakt kialakítás...
2025. április 5. 12:44 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: IMCL60191B
2025. április 5. 12:09 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: KM10
2025. április 5. 11:54 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Felhasználás: -Hidraulikus alkalmazások nagy olajmennyiségekkel -Favágó gép -Billenőkocsi -Járműgyártás Tulajdonságok: -Robusztus monoblokk kivitel -Főnyomás-határoló szelep és visszacsapó szelep a P-csatornában -Nyitott rendszerhez alkalmas (zárt...
2025. április 5. 09:04 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: UCP-207 AGR-Parts
2025. április 5. 08:29 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Termékadatok: -PTO20 -Max. dinamikus teljesítmény 540 ford./percnél: 15 kW -Max. dinamikus teljesítmény 1000 ford./percnél: 23 kW -PTO40 -Max. dinamikus teljesítmény 540 ford./percnél: 26 kW -Max. dinamikus teljesítmény 1000 ford./percnél: 40 kW...
2025. április 3. 16:19 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
LEVEGŐ Y ELOSZTÓ LISAM
101.000 Ft +ÁFA
5 hónapja hirdető
2025. április 3. 14:29 Hidraulikatömlők Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Személyesen átvehető Kiskunhalason. Csomagküldési lehetőség nincs. R80-3/4-222-3GG
2025. április 3. 08:54 Csapok, szelepek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
KLÍMATARTÓ BAK .3
34.156 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 3. 05:39 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere IV. SCV vezérlő gomb RE574643 (RE576743)
2025. április 3. 04:39 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: kereszt 30,2x92 T6-1500 FF2+RA
36.075 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 3. 02:44 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere boomtrack szenzor WZ2605621
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (746)
- Csapok, szelepek (178)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (110)
- Fronthidraulika (90)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (22)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (79)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (25)
- Hidraulikatömlők (36)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (54)

Elvágták a villanypásztort, majdnem kiszabadultak a fertőzött tehenek
Vélhetően állatvédelmi okok játszottak szerepet.