Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 730 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
2025. március 1. 21:29 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 6306-2NSE
2025. február 27. 17:44 Hidraulikatömlők Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: M20x1,5x600 AGR Powerflex
2025. január 26. 12:54 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Egység: Egyenként Belső átmérő: 25 mm Külső átmérő: 52 mm Szélesség: 15 mm Sorok száma: 1 Tömítés: ZZ Belső gyűrű alakja: Hengeres Csapágy modelltípus Mélyhornyú golyóscsapágyak Alapvető radiális terhelés statikus: 7800 N Alapvető radiális terhelés...
2025. január 26. 10:14 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Belső átmérő: 30 mm Külső átmérő: 62 mm Szélesség: 16 mm Sorok száma: 1 Tömítés: 2RS Belső gyűrű alakja: Hengeres Csapágy modelltípus Mélyhornyú golyóscsapágyak Alapvető radiális terhelés statikus: 11200 N Alapvető radiális terhelés dinamikus: 19300...
2025. február 2. 21:54 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 32209 AGR-Parts
2025. január 25. 02:09 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: BI02504-C, UCF-206, AGR-Parts
2025. január 21. 23:03 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 30210 AGR-Parts
2.631 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 16. 04:59 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
Renault szenzor 6005027726
2025. január 21. 21:14 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 5 méter/tekercs / 08B1 fél colos lánc
2025. március 1. 20:59 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Méret: 45 x 100 x 25
2025. január 21. 23:33 Hidraulikacsatlakozók és idomok Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: BB204RRY3-PEER
2025. március 1. 04:19 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 32007AX
2025. január 24. 17:29 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: UCP-205 AGR-Parts
2025. január 26. 22:54 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Belső átmérő: 30 mm Külső átmérő: 62 mm Szélesség: 16 mm Sorok száma: 1 Tömítés: 2RS Belső gyűrű alakja: Hengeres Csapágy modelltípus: Mélyhornyú golyóscsapágyak Alapvető radiális terhelés statikus: 11200 N Alapvető radiális terhelés dinamikus: 20300...
2025. február 3. 06:09 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: UCP-206 AGR-Parts
2025. január 25. 01:19 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: BI02579-C, UCFL-206, AGR-Parts
2025. március 2. 03:39 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: PS09014
2025. február 3. 08:04 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: YET208, FD208, PEA208, AGR-Parts
2025. február 2. 22:44 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 32210 AGR-Parts
2025. január 25. 01:29 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: BI02581-C, UCFL-207, AGR-Parts
2.992 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 10. 16:29 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere Felfogató fémszalag AL180651
2025. március 3. 07:14 Fronthidraulika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Bővebb leírás Gumibelső Műszaki információ a TR87 ívelt szelepnek felel meg (90 fok). a TR87P a menetiránnyal párhuzamosan ívelt szelepnek felel meg (90 fok). Szeleptípus kód TR13 Gumiabroncs-méretkód 140-6 15x6.00-6 Belső átmérő 6 in
2025. február 26. 18:04 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 1498405030
2025. január 21. 19:13 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: UCF206-18
2025. március 4. 02:49 Hidraulika és pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 17x1250Li DTE Energy,BX17X1245,1260,
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (730)
- Csapok, szelepek (175)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (108)
- Fronthidraulika (89)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (21)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (79)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (23)
- Hidraulikatömlők (32)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (51)

Így lesz egyszerűen veteményesed! Indulj el zöldségekkel és sikerélményekkel az önellátás felé!
A veteményessel neked is könnyedén lehet saját zöldséged!